Tóth Vera: ?A szeretet mindenkié. Nem fogsz meggyőzni az ellenkezőjéről indulattal és agresszióval?

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Mint megírtuk, idén több celeb is csatlakozott az LMBTQ közösség támogatói közé, többen a Budapest Pride-re is kilátogattak, sokan pedig egy-egy posztban jelezték támogatásukat.

Idén a korábbinál több celeb állt ki az LMBTQ közösség és a Pride mellettPáran a budapesti felvonulásra is kimentek.

így tett Tóth Vera is, aki Facebookon egy szivárványos zászlóval pózol, mellé pedig a következőt írta:

Ma van a Pride napja. Engedjetek meg egy-két őszinte gondolatot ezzel kapcsolatban: Az érzés nem fiú, nem lány, mint ahogy a lelkünk sem az. A lélek nem ismer időt, formát, nemet. Keresi a másik lelket, akivel egyszer összegabalyodhat és kiteljesedhet. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy megélhesse azt a tiszta, nyugodt, szívbéli kiteljesedést, amiért megszületünk és ezalatt a kis idő alatt keresünk, míg élünk. Ahhoz viszont senkinek nincs joga, hogy helyetted döntse el, mi jó neked. Életünk nagy feladata, hogy lélek lélekre találjon és ember az emberrel békét leljen.

Ma van a Pride napja. Engedjetek meg egy-két őszinte gondolatot ezzel kapcsolatban: Az érzés nem fiú, nem lány, mint…

Közzétette: Tóth Vera2019. július 6., szombat

Posztja alatt ezután sokakban eltört valami és elszabadultak az indulatok, többen nem értették, az énekesnő miért áll ki a másság mellett. Tóth Vera pedig az indulatos kommenteket nem értette, ezért ő maga is kommentelt és leírta gondolatait:

Nagyon sokáig kerestem a kommentek letiltása funkciót, de ezen az oldalon nem lehet ilyet csinálni. Sajnálom, hogy a fenti szavak sokakból ijesztő indulatot keltenek. Sajnálom, hogy azért, mert vállalom a szívből jövő érzéseimet, tucatnyi ember követte ki az oldalamat. Nem tudok azonosulni ezzel. Talán túl naív és hülye vagyok, de hittem abban, hogy ezek a szavak, ez a poszt pozitív hatást kelt. Tévedtem. Az embertársaimban nagyobb a sötétség és a frusztráltság, mint gondoltam. Ez ellen én tényleg nem tudok semmit tenni. Inkább énekeljek? Képzeljétek, majd minden nap van fellépésem, ki is rakom ide a koncerteket, de nem figyeltek, csak arra, amire akartok. Közben megvádoltok, hogy én csak celebkedem, pedig ha jobban fókuszálnátok, akkor még talán el is látogathatnátok néhány előadásomra. Emellett a meggyőződés nélküli meggyőzödöttség mellett nem várhatok sajnos megértést, egyetértést, szeretetet, tiszteletet. A Facebook ma mindenkinek ad helyet arra, hogy odahányjon egy ember szeretettel teli gondolatai alá. Aki ettől jobban érzi magát, az legyen boldog ettől, de hangsúlyozom, nem a melegekkel van akkor sem a baj, amikor az indulataidat ideveted róluk. Egy panellakás 2 négyzetméteres szobájában nyomorogva nőttem fel a húgommal egy kisvárosban, ahol az előző rendszerbe szocializálódó emberek felfogásával együtt nevelkedtem. Apám, anyám egyszerű, dolgos emberek voltak, de mindig elfogadásra, szeretetre neveltek. Soha nem hagytak volna azért bántani valakit, mert más mint mi. Nem vártuk el, hogy az általunk normálisnak tartott életet élje mindenki, mert tudtuk, hogy ezermillió színe van a világnak. Valahogy nekünk ez így mindig tökéletesen működött a mi családunkban, pedig mi sem láttunk mást, mint irigy, fröcsögő embereket magunk körül. Nem akarok senkit megváltoztatni. Tökre elfogadom, hogy nem tudod elfogadni. Nekem a közlési stílussal van baj. Csalódtál bennem, hogy ezt leírtam? Hát akkor te nem az én emberem vagy, mert én ezt nektek tiszta szívemből írtam. És igen, ez a fotó egy meleg baráti pár házibuliján készült, ahol nagyon jól éreztem magam és a mai napig is imádom őket. Nem fogok más lenni mint amilyen vagyok, mert én szeretem az embertársaimat, nem zavar, ha felvonulnak, nem zavar semmi. Nem érdekel, ha több pénze van, vagy jobban néz ki, mint én. Én, én vagyok, büszke magamra, hogy ilyen vagyok és ha emiatt kiköveted az oldalamat, én boldogan fogadom el, mert örülök, ha elfogadsz olyannak amilyen vagyok, de ha nem tudsz, akkor tényleg nincs mit tennünk egymással. A véleményemet fenntartom. A szeretet mindenkié, ha tetszik, ha nem. Nem fogsz meggyőzni az ellenkezőjéről indulattal és agresszióval. Nyugodtan mondd el mit gondolsz, de próbáld meg finoman, nem sértő szándékkal. Kedvesnek lenni még mindig menő….#loveislove

A fentiekkel kapcsolatban kerestük az énekesnőt, amint válaszol, frissítjük cikkünket.

Kiemelt kép: Facebook/Tóth Vera

folytatás

Legkedveltebb hírek
A Csajok, pasik, Balaton több, egymástól különálló történetet dolgoz fel, de az események kiindulópontja ugyanaz: barátok, barátnők ? tehát csajok és pasik érkeznek a Balatonra és igyekeznek kimaxolni a vakációt
2019-09-17 00:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A játék alapszabályai nem változtak, ám a műsor címe nem véletlen egészült ki az Extrém jelzővel
2019-09-17 00:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Peter Falk, Patrick McGoohan, Bruce Kirby, Tom Simcox, Mark Wheeler
2019-09-17 00:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
így áll az angol labdarúgó-bajnokság.
2019-09-16 23:29:30 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A műsorban szakértők - többek között pszichológus, szexológus, szociológus - keresik szinglik számára az ideális partnert különféle tesztek, DNS-vizsgálat és egyéb szempontok alapján
2019-09-16 23:15:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Az angol labdarúgó-bajnokság (Premier League) 5. fordulójának hétfő esti mérkőzésén az Ast
2019-09-16 23:11:13 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez