A nők elleni erőszakkal szembeni fellépésre és a jogállam védelmére szólított fel az EP elnökjelöltje

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A nők elleni erőszakkal szembeni fellépésre és a jogállam védelmére szólított fel az EP elnökjelöltje

Ahogy arról korábbi cikkünkben írtunk, élete beszédét mondta el kedden délelőtt Ursula von der Leyen, akit az Európai Bizottság (EB) élére jelöltek és késő délután, kora este szavaz róla az Európai Parlament (EP).

A német védelmi miniszteri posztjáról a hét elején lemondott von der Leyen több nagy témába csoportosítva beszélt arról, hogy ? ha megválasztják ? mit fog csinálni az EB elnökeként. Kijelentette: tisztában van azzal, hogy fontosak a kohéziós alapok, de ez nem elég a felzárkóztatásra. Olyan igazságos átmeneti alapot akar létrehozni, amely garantálja, hogy azokhoz jussanak el az uniós források, akiknek erre leginkább szüksége van.

Nem hagyunk senkit hátra és perspektívát kínálunk.

Ki kell dolgozni egy stabilitási és növekedési csomagot, erősíteni kell a kkv-kat, mert többek között azok biztosítják a fiatalok számára a szakképzést és innovatívak, de csak akkor, ha az egységes piacon mindenhol hozzáférnek a tőkéhez. Ezt kell biztosítani. Ugyanakkor ha az EU költeni akar, ahhoz be kell szedni a pénzeket is.

A tisztességes fair adózás híve vagyok,

mondta és kifejtette, hogy ha Európában itt vannak a digitális óriások, mint a Facebook vagy a Google, használják az európai szellemi tőkét, az infrastruktúrát és a társadalombiztosítást, akkor a terheket is viselniük kell.

Mindenki, aki teljes munkaidőben dolgozik, kapjon olyan minimálbért, ami lehetővé teszi az emberhez méltó életet,

ehhez létre kell hozni egy keretet a különféle munkaerőpiacok figyelembevételével. Von der Leyen szerint a keretet az Európai Unió fogja megszabni, de segítséget kérnek a szakszervezetektől. Ezen felül létrehozna egy európai munkanélküli biztosítási rendszert is, amely a nemzeti rendszerek mellett segítene a külső sokkhatások kezelésében.

Nagyobb egyenlőséget szeretnék a fiatalok számára,

jegyezte meg, hozzátéve, hogy az Európai Unióban a fiatalok munkanélküliségi rátája 5 és 40 százalék között mozog, és ez elfogadhatatlan. Ugyanezt a korcsoportot erősítve támogatja azt is, hogy a következő uniós költségvetésben 3 százalékra emeljék az Erasmus büdzséjét. Harcolni kell a gyermekszegénység ellen is, ezért olyan garanciára van szükség, amelyben a gyerekek hozzáférnek az olyan alapvető jogokhoz, mint az oktatás vagy az egészségügyi ellátás.

Nyíltan kell beszélni a nőkkel szembeni erőszakról,

amely nem csak a nők ügye ? emelte ki Ursula von der Leyen. Mivel a probléma általános, minden ötödik nő volt már zaklatás áldozata, megválasztása esetén javaslatot fog tenni arra, hogy a nőkkel szembeni erőszak szerepeljen az Európai Unió szerződésében meghatározott bűncselekmények között.

A jogállamiság tiszteletben tartásakor nem lehet kompromisszumokat kötni,

szükség van egy, az egész EU-ra vonatkozó jogállamisági rendszerre. Ehhez kapcsolódóan hozzátette, hogy új menekültügyi paktumot javasol. ?Az elmúlt években 17 ezer embert halt meg a Földközi-tengeren, kötelességünk, hogy életeket mentsünk.?

Ursula von der Leyen szerint mindenki emberi méltóságát tiszteletben kell tartani, de megmentés nem elégséges: harcolni kell az emberkereskedelem ellen, óvni a menedékjogot és támogatni kell a menekülteket az ENSZ-szel együttműködve. Schengent meg kell őrizni olyan területnek, ahol szabadon lehet mozogni, a Frontexet azonban 2024-re meg kell erősíteni és megfelelő segítséget kell adni a menekültek miatt legnagyobb nyomás alatt álló országoknak.

A terheket újra el kell osztani.

Von der Leyen az idők szavának megfelelően kijelentette, hogy meg akarja alkotni az első európai klímatörvényt, és nagyszabású beruházásokat tervez a fenntartható fejlődésre vonatkozóan. Ehhez az Európai Fejlesztési Bank egy részét egyfajta éghajlati bankká alakítaná.

Szóba került a brexit is, amelyet nagyon sajnál, de tiszteletben tartja a britek döntését, hogy el akarják hagyni az EU-t. Ugyanakkor mivel híve a rendezett kilépésnek,

szükség esetén hajlandó meghosszabbítani a brit kilépés dátumát. 

Az Európai Bizottság munkájával kapcsolatban elmondta: biztosítani akarja a nemek közötti egyenlőséget, vagyis azt, hogy a bizottság tagjai között egyenlő számban szerepeljenek nők és férfiak. Ha az országok nem javasolnak ehhez elégséges női jelöltet, akkor új neveket fog kérni addig, amíg ez a feltétel nem teljesül.

Fontosnak tartja, hogy a Bizottság és az EP között szorosabb legyen a partneri kapcsolat, de azt is, hogy a következő EP-választáson már ne legyen csúcsjelölti rendszer, legyenek viszont határokon átívelő EP-képviselőjelölti listák.

Ha valaki meg akarja fosztani az Európai Uniót az értékeitől, az ellen harcolni fogok,

mondta beszéde vége felé, hozzátéve: Európa felelősséget akar vállalni magáért és a világért.

Kiemelt kép: Europress/MARIJAN MURAT/DPA/dpa Picture-Alliance

folytatás

Legkedveltebb hírek
A napi 5 percben jelentkező Sztár Híradó, könnyed stílusban a Zenebutik csatornához köthető énekesekkel kapcsolatos aktuális történéseket mutatja
2019-10-24 07:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
545 nap: az RTL Klub dokumentumfilmje nemcsak a rendszerváltás másfél évét idézte meg Németh Miklóssal
2019-10-24 07:00:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A polgármester szerint nagyon jól sikerült a közel 400 millió forintos beruházás, de azért átalakítják a csúszdákat
2019-10-24 06:51:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Október 27-én kezdődik a téli időszámítás, vasárnap hajnali háromkor kettő órára állítják vissza az órákat
2019-10-24 06:49:49 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nemzetközi sajtószemle, 2019. október 24. (Külföld)
2019-10-24 06:46:02 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Negatív irányú trendfordulóhoz érkezett a lakáspiac, a GKI Gazdaságkutató Zrt
2019-10-24 06:35:44 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez