A vártnál jobban szerepeltek a magyarok a vívó-vb-n

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A vártnál jobban szerepeltek a magyarok a vívó-vb-n

Mind a négy hazai vívó szerepelni fog szombaton a női kardozók 64-es tábláján a budapesti olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, írja az MTI. Világranglistán elfoglalt helyezése alapján az utolsó egyéni selejtezőben is kiemelt volt 16 versenyző, köztük Márton Anna (7.) és Pusztai Liza (11.), a 147 fős mezőny további részének viszont vívnia kellett a szerdai selejtezőben. A csoportszakaszban Katona Renáta és Mikulik Júlia egyformán teljesített, mindketten öt ellenfelüket győzték le és csak egytől kaptak ki, ezzel pedig közvetlenül felkerültek a főtáblára.

Közepes erősségű csoportom volt, az elvesztett asszót sajnálom, meg lehetett volna nyerni azt is

– mondta Katona, aki megemlítette azt is, hogy izgulós típus, és most különösen feszült volt, de a hazai környezet végül is jól hatott rá.

A páston már nyugodt voltam, csak magamra figyeltem. A bekiabálásokat, buzdításokat nem is hallottam, csak a tapsot.

?A vb-felkészülésem döcögősen indult, de másfél hete már érzem, hogy jól sikerült a formaidőzítésem? – kezdte Mikulik. ?Reggel izgultam, aztán mégis képes voltam kizárni a külvilágot, tudtam, milyen tusokat akarok adni. Jól éreztem magam egész nap. Nem néztem meg előre, milyen csoportba kerültem, hogy ne stresszeljek feleslegesen, csak mielőtt elkezdtem vívni. Mindenképpen egyből tovább akartam jutni, nem volt könnyű csoportom, de elértem a célom.?

Ő és csapattársa is hozzátette, hogy most jó lenne találkozni a családdal, a pihenőnapokon pedig majd kijönnek szurkolni is.

Nagyon örülök, szépen teljesítettek a lányok, a vártnál is jobban. Juli csoportja nehezebb volt, Renáta hozta a kötelezőket

– foglalta össze a magyarok számára rövid versenyt Gárdos Gábor szakági vezetőedző.

A világbajnokság csütörtöktől az egyéni versenyek főtáblás küzdelmeivel folytatódik. Először a női párbajtőrözők és a férfi kardozók vívhatnak az érmekért: előbbiben magyar részről Muhari Eszter és Nagy Kinga, utóbbiban Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád és Decsi Tamás lesz érdekelt.

A nyitóképen Mikulik Júlia. Fotó: MTI/Illyés Tibor

folytatás

Legkedveltebb hírek
A MasterChef VIP2 versenyzői közül kettőnek már biztosan nem kell egyéniben is teljes
2020-08-11 22:25:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Megérkezik a kiadóba Sandoval halálának a híre, mindenki nagyon megdöbben
2020-08-11 22:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A 2017-ben meghirdetett program rendesen megcsúszott, mert miközben már 2018-ban 16 új lőtér építésével számoltak, idén tavaszra még csak az első öt kapta meg az építési engedélyt
2020-08-11 21:51:32 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Egy kis híján botrányba fulladt ülésen szavazta meg a gödi képviselőtestület Balogh Csaba újabb felfüggesztését
2020-08-11 21:50:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Dóka Imre elmondta: országszerte mintegy 50 esetben riasztották a tűzoltókat
2020-08-11 21:44:45 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez