Őrizetbe vettek egy svédet a koppenhágai robbantás miatt

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Őrizetbe vettek egy svédet a koppenhágai robbantás miatt

A dán rendőrség őrizetbe vett egy 22 éves svéd férfit a koppenhágai adóhivatalnál a múlt héten történt robbanással összefüggésben, egy másik, 23 éves svéd férfi ellen nemzetközi körözést adtak ki ? közölték szerdán a hatóságok.

A múlt kedden történt esetet szándékos támadásnak minősítette a rendőrség. A detonációnak a helyi sajtó szerint ? egy enyhén megsérült járókelőt leszámítva ? nem voltak áldozatai, de a sajtóban megjelent felvételeken látszott, hogy az épület homlokzatán és bejáratán súlyos károk keletkeztek. A hatóságok gyorsan reagáltak a robbantásra, és több utcát is lezártak, éjszaka pedig szünetelt a vasúti forgalom a közeli Nordhavn állomáson is.

Négy nappal később egy koppenhágai rendőrőrsön történt robbanás a Norrebro nevű kerületben. Jorgen Bergen Skov országos rendőrkapitány akkor újságíróknak azt mondta, bár nyilvánvalóan szándékosságról van szó, semmi nem utal terrorcselekményre.

A dán rendőrség Twitteren a lehetséges tanúkat arra kérte, haladéktalanul jelentkezzenek, hozzátéve, hogy elsősorban egy fekete ruhás, fehér cipős embert keresnek, aki a robbanás pillanatában futott el a helyszínről. A mikroblogra a rendőrség feltette az illető képét is.

A mintegy 5,7 millió lakosú Dániában ritkák az erőszakos cselekmények és támadások.

Kiemelt kép: Europress/Olafur STEINAR GESTSSON/Ritzau Scanpix/AFP

folytatás

Legkedveltebb hírek
Hétfőn bontják a Lánchíd és a Várhegyi alagút felújítási tenderét, de úgy tűnik, már megvannak a nyertesek, ugyanakkor szomorú, hogy olyan sokba kerül a hídjavítás, hogy az alagútra várhatóan már nem marad pénz ? írja az mfor
2019-09-23 11:28:07 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Idén a Vöröskereszt Madridi utcai szállójának, a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) Dózsa György úti, Táblás utcai és Alföldi utcai szállójának lakói és a Bike Maffia Vitamin Kommandó elnevezésű projektje révén utcán élő hajlék nélküli alkotók csatlakoztak a pályázathoz
2019-09-23 11:26:23 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Ördög Nóra és Nánási Pál ismét útra keltek. Ezúttal kettesben utaztak Milánóba és már nem csak
2019-09-23 11:24:47 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az ultrafutók teljesítményét másképp nem nagyon lehet jellemezni, mint hogy emberfeletti
2019-09-23 11:15:18 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nagy húzásra készül a piaci hírek szerint Nagy Elek, a multimilliárdos magyar vállalkozók egyik állócsillaga
2019-09-23 11:14:54 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Melyik az a kifejezés, amelyet az elmúlt hetekben Orbán, Rogán, Kósa, a Miniszterelnökség és a teljes Fidesz-sajtó mondogat Karácsony Gergelyre? Nem a migráns, és nem a Soros
2019-09-23 11:13:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez