A brit gyerekek fele nem tudja megmondani, milyen növény van a képen

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A brit gyerekek fele nem tudja megmondani, milyen növény van a képen

A brit gyerekek annyira elidegenedtek a természettől, hogy sokuk számára komoly problémát jelent a növények és állatok felismerése ? derül ki a SkyNews cikkéből, amely egy ezer felnőtt és ezer, 5-16 éves korú gyerek kikérdezésével felvett kutatás eredményeit mutatja be.

A szülők 44 százaléka úgy látja, hogy gyermeke kevesebb időt tölt a természetben, mint ő maga gyerekként. A gyerekek ötven százaléka nem tudta azonosítani a csalánt, 65 százalékuk, nem tudta mi az a kék cinege, 24 százalékuk pedig nem ismerte fel a vadgesztenyét. A megkérdezett gyerekek 23 százaléka nem tudta, hogy néz ki egy vörösbegy. Szinte egyik gyerek sem ismerte fel a bükkfa levelét és a káposztalepkét, 83 százalékuk pedig nem tudta, hogy néz ki egy darázs. Tízből négy gyerek nem ismerte fel a pitypangot.

A gyereknek a kutatásban képről kellett volna felismerni az állatokat és a növényeket.

A Hoop nevű közvéleménykutató szerint a mai gyerekek naponta több időt töltenek okostelefonjuk nyomogatásával (átlagosan napi 1,88 órát), tévénézéssel (átlagosan napi 1,82 órát) és számítógépes játékozással (napi 1,68 órát), mint a természetben. Utóbbi érték naponta átlagosan 1,36 óra.

Kiemelt kép: AFP

folytatás

Legkedveltebb hírek
Áder János javaslatára tüntették ki a szabad szájú putnoki polgármestert, Tamás Barnabást
2019-08-17 15:34:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Holtan találták szombaton a Fogarasi havasok egyik szakadékában Török Zsolt aradi hegymászót – közölte a Digi24 hírtelevízió
2019-08-17 15:13:46 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
?Nálam a hormonszint csökkenése miatt jelentkezett ez a probléma? ? meséli riportalanyunk, az 51 éves, gépkocsivezetőként dolgozó András
2019-08-17 15:02:48 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Másfél év alatt harmadszor szenvedett keresztszalag-szakadást Stephanie Brunner, az osztrákok olimpiai ezüstérmes sízője
2019-08-17 15:02:02 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Kijött Kollányi Zsuzsi legújabb klipje Mátrix című számához, a forgatásról osztott már meg képet, ami alapján valami Britney Spears-esebb dologra számítottunk
2019-08-17 14:56:55 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Antonio Basco arra számított, hogy felesége temetésén közel üres lesz majd a templom
2019-08-17 14:26:28 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez