Idén is állami támogatással rendezünk e-sport bajnokságot

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Idén is állami támogatással rendezünk e-sport bajnokságot

Második alkalommal is Magyarországon, azon belül is Budapest kerül megrendezésre a V4 Future Sports Festival elnevezésű e-sport rendezvény, aminek keretében 350 000 eurónak megfelelő díjat vihetnek haza a nyertesek. Az Egymillióan a magyar esportért Egyesület (Esportmilla) szervezésében megvalósuló bajnokságra szeptember 21. és 22. között kerül sor (a helyszín egyelőre nem ismert), az esemény fő támogatója pedig a Magyar Turisztikai Ügynökség, így idén is főleg állami támogatásból valósul meg a V4 országok (Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, Csehország) nemzetközi e-sporteseménye.

Mi az e-sport, és hogy lesz ebben Magyarország nagyhatalom?Tavasszal kiderül, hogy tényleg felkerülünk-e az e-sport világtérképére.

A magyar állam még 2017 őszén bukkant fel az e-sport területén: bejelentették, hogy 2 milliárd forintos támogatást nyújtanak, és az ezzel járó feladatokat a Deutsch Tamás vezette Digitális Jólét Program látta el. Az első, 2018-ban rendezett V4 Future Sports Festival bejelentésekor Deutsch kijelentette, hogy a ?V4 Future Sports Festival a magyar e-sportot Európa, sőt a világ térképére felhelyező rendezvény?, és az idei főtámogató arra utal, hogy az állam továbbra is lát potenciált az e-sportban, bár az némileg beszédes, hogy az idei összdíjazás már alig több, mint a harmada a tavalyi egymillió eurónak.

A szeptemberi bajnokságon a selejtezőkből bejutott csapatok és versenyzők olyan játékokban mérik össze tudásukat, mint a Counter- Strike: Global Offensive, vagy az elmúlt év legnépszerűbb Battle Royale játéka, a közel 140 millió felhasználóval rendelkező Fortnite. A CS:GO selejtezőkre az ESL oldalán már jelentkezhetnek a csapatok, míg a Fortnite verseny selejtezőire a nevezés augusztus 15-től indul.

Kétmilliárd forintos játék zajlik ZuglóbanNégy ország legmenőbb gémerei és cosplayerei versenyeznek három napon át. Riport.

Újdonság, hogy az idén a szervezők a profi játékosok mellett a helyszínen nevező amatőr versenyzőket is kiemelt díjazásban részesítik, akik népszerű sportszimulátorral (Tekken 7, FIFA, NBA, valamint autóverseny játékok) küzdhetnek a 20 000 euró összdíjazású versenyeken.

Birkás Péter korábbi cikkei Idén is állami támogatással rendezünk e-sport bajnokságotEzek a telefonok már biztos megkapják a Huawei új kezelőfelületétEurópában a Samsung mobiljai most a legnépszerűbbek

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

folytatás

Legkedveltebb hírek
Amerikának pedig ezúttal természetesen nem a Szovjetunió, hanem Kína az ellenfele
2019-08-17 19:52:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Kezdésnek érdemes megjegyezni, hogy sem a Watch Magic, sem a Watch GT nem a szó szoros értelmében vett okosóra
2019-08-17 13:19:41 | Hozzászólások: 0 | FN -tech
A titok nyitja az önvezetés.
2019-08-17 12:10:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Az eddiginél jóval "igazsásgosabb" lett az a mesterséges intelligencián alapuló mammográfiai vizsgálat, amit a Massachusettsi Műszaki Egyetem szakemberei dolgoztak ki
2019-08-17 12:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
233 éve, 1786. augusztus 17-én halt meg II. Frigyes, Poroszország harmadik királya. A porosz nagyhat
2019-08-17 11:32:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
Az európai történetírásban a középkor hagyományosan a Nyugatrómai Birodalom 5
2019-08-17 10:24:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez