Minden, amit szerettünk az idei Szigetben, és amit kevésbé

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Minden, amit szerettünk az idei Szigetben, és amit kevésbé
1. A Sziget egyre zöldebb

A kisfesztiválokon már gyakorlatilag alap, hogy figyeljenek a környezettudatosságra, és lehetőleg ne termeljenek több szemetet ezek a tömegrendezvények, mint amennyi szükséges. Igazi változást azonban a Sziget-féle óriások tudnak elérni, nekik lehet elég tőkéjük ahhoz, hogy példát mutassanak. Évek óta igyekszik is a fesztivál, hogy zöldebb legyen: repoharakra váltottak ? amit bár nem lehet visszaváltani, de legalább nem egyszer használatosak ?, több meghívottal szerveztek elődadást a klímaválság témakörében, így többek között Dr. Jane Goodall világhírű főemlőskutató, ENSZ békenagykövet és környezetvédő is eljött a Nagyszínpadra, kiépült egy energiatakarékos eco kemping, wifire és egyéb ajándékokra lehetett váltani a szemetet, illetve az ivóvíz pontokon arra sarkallták a fesztiválozókat, hogy műanyag palack helyett töltsék meg a kulacsaikat. Ezek tetejébe a Sziget kiiktatta a műanyag szívószálakat, és a vendéglátóhelyek is csak lebomló étkészletet használhattak.

Aranyáron mérik a jövő húsát a SzigetenA Sziget egy helyre gyűjtötte a fenntartható ételeket, megkóstolhattuk a marha nélküli marhát is. De hogy kerül a műanyag palack az ökofaluba?

Idén először elkülönítettek egy, a  fenntartható étkezést népszerűsítő blokkot, ahol komposztálták a maradékot, hogy azzal az Óbudai-sziget születhessen újjá. Bár sokkal jobban hangzott elméletben az ötlet ? és inkább csak molinóval különült el az öko kajálda ?, de legalább tett a Sziget egy hatalmas lépést a műanyagmentes élet felé, hogy ne csak egyéni választás kérdése legyen a fenntartható élet, és pár éven belül tényleg PET palack nélkül bulizhassunk. Ehhez persze az kell, hogy a nagy cégek oldják meg máshogy a termékeiket (például ott a PLA), és a környezettudatos éttermeket felvonultató szigeten se lehessen fémdobozokat és palackos üdítőket kapni. Az azonban egy jó üzenet, hogy nem kell kemény vonalas vegánnak lenni ahhoz, hogy óvjuk a bolygót, elég ritkítani a marhás napokat, és odafigyelni a csomagolásra első körben. Ráadásul ott a húsmentes hús, a Beyond Meat, ami egyelőre túlságosan leszűkíti a közönségét az ára miatt, de nemsokára egy elérhető alternatíva lehet a hamburger szerelmeseinek.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu 2. Tavaly sokkal jobban szerettük az A38 színpadot

A Sziget szervezőinek idén összejött, ami korábban csak nagyon ritkán sikerült: két olyan nevet is sikerült elhozniuk, akik a legnépszerűbb fesztiválattrakciók közé tartoznak, azaz Ed Sheerant és a Foo Fighterst. Sőt, talán elmondhatjuk, hogy a főfellépők ritkán ennyire aktuálisak, hiszen a National és az 1975 is idén jött ki az utolsó albumával, Post Malone pedig kifejezetten kurrens popsztár. Más kérdés, hogy a fentiek többsége nem tudta igazolni élőben a felhajtás jogosságát.

Nagyobb baj, hogy a tavalyi nagy örömöt okozó A38-as sátor is jóval kevésbé volt izgalmas az idén. Míg 2018-ban napi akár négy érdekes, viszonylag sok embert érdeklő vagy kritikailag jól fogadott ?másodvonalas? zenekar lépett fel, idén inkább az első nap és a szombat mondható hasonlónak. És nemcsak, hogy kevesebb érdekes volt, hanem a színvonal is alábbhagyott, tavaly még olyan friss nevek léptek itt fel, mint a Little Dragon, a King Gizzard and the Lizard Wizard, DESIIGNER, az Aurora vagy éppen a Shame, hogy csak párat említsünk. Idén meg néha egész napok teltek el izgalmasabb nevek nélkül. Sőt, 2018-ban még hajnali háromkor is többször érdekes koncert kezdődött a Sziget legnagyobb sátrában, most viszont ez már nem volt így. Remélhetőleg ez csak átmeneti.

A közönség Dominic Richard Harrison énekes és a brit Yungblud rockzenekar koncertjén a a Mastercard A38 Színpadon. Fotó:Balogh Zoltán / MTI 3. Egyre több a magyar

Kádár Tamás főszervező már a májusi interjúnkban elmondta, hogy igenis számít a hazai közönség: ?A fesztivál a magyar közönségnek van pozicionálva minden területen, de emellett szeretnénk azért a többi, magyar közönségnek szóló fesztiváltól kicsit elemelkedni, mind a méret, mind a line-up tekintetében? ? mondta. És ez látszik a napijegyek eladásában, hogy az olyan headlinerek, mint Ed Sheeran, a Foo Fighters vagy Post Malone meg tudják hozni tömegével a magyarok kedvét a 27-29 ezres jegyekhez. Egy telt házas nap volt, és a kétezres évek eleji mélypont óta visszataláltak a magyarok a Szigetre, csak a keddi rossz idő vette el sokak kedvét, hogy teljesen megtöltsék a Hajógyárit.

Persze attól még, hogy sok magyar ment ki a koncertekre, rengeteg a brit (ők vannak a legtöbben a magyarok után) és a holland a Szigeten, ők viszont a heti és a többnapos bérleteket veszik. Kádár azt már a bejáráson is említette, hogy a három- és ötnapos bérletek miatt a hétnaposakban van némi visszaesés, és összesen valamivel kevesebb lesz a végső látogatószám a tavalyi rekordhoz képest. Most az 530 ezerhez közelítenek az adatok.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu A Sziget utolsó napján az esőt biztosan nem, de vajon a tömegnyomort sikerül megúszni?A Foo Fighters-en nem lesz teltház, de így is nagyon sokan látogatnak ki a Sziget utolsó napjára. 4. Kitehetjük a Szigetre a megtelt táblát?

A Sziget egy hét alatt közel 530 ezer embert mozgatott meg, és bár idén két telt házas napot vártak, végül a zárónapi vihar miatt egy lett belőle. Ed Sheerant nagyjából hatvanezren nézték végig, és bár mi igyekeztünk megfejteni, mi a leginkább vonzó a gitározó szomszéd srácban, a tömeghisztériának titulált állapotoktól volt hangos a sajtó a nyitónapot követő reggelen. A szervezők kiszélesítették a Nagyszínpad előtti területet, hogy szellősebben férjenek el az emberek a 2,2 hektáron, ami 60-65 ezer látogatót bír el. Annyit, ahányan múlt szerdán voltak. A baj csak akkor jött, amikor a koncert végeztével egyszerre kívánt távozni a majd’ százezres közönség nagy része. Káoszt és pánikhangulatot emlegettek a kommentelők, sokan a pultokon akartak minél előbb kijutni. Az Index részletesebben is foglalkozott a témával, és megkérdezték Benis Dániel műszaki vezető álláspontját a szerdai állapotokról. Benis felhívta arra a figyelmet, hogy Ed Sheeranre sok olyan rajongó is kíváncsi volt, akik nincsenek hozzászokva egy fesztiválhoz és az ekkora tömeghez, könnyebben kerülhetnek sokkos állapotba.

A szervezők felhívták a figyelmet arra, hogy a koncertet követő káosz miatt személyi sérülés nem történt, és összesen huszonegy embert szállítottak kórházba egész nap, ami egy teljesen átlagos napnak számít a Sziget elmondása alapján. A tragédia szerencsére elmaradt tehát, de voltak olyan pillanatai az első estének, amelyek rosszabbul is végződhettek volna. A kulcs a K-híd lehet, és a pánikot is elsősorban az okozta, hogy a híd műszaki állapotára való tekintettel csak szakaszosan engedték fel az embereket. A nagy kérdés, hogy ki és mikor újítja fel az összekötőt, illetve hogy mikor van erre egyáltalán szükség. A BKK azt például elismerte, hogy leromlott a híd állapota, de ettől még szerintük biztonságos a használata. Ha azonban meglesznek a felújítás forrásai, megkezdődhetnek az egy-másfél évesre tervezett munkálatok. Azt viszont tényleg nem tudjuk elképzelni, hogy ennél is több embert képes elbírni a Sziget, vagy ha igen, hogyan. Mert a szerdai napon már így sem nagyon volt élvezhető.

Fotó: Rockstar Rockstar Photographers / Sziget Festival Offical 5. Bejutni könnyebb volt, mint kimenni

Az első napi tömeget leszámítva az volt az alapvető érzésünk, mintha most több lenne a kocsmapult, vagy legalábbis gyorsabban elfogyott a sor a pultok elől. Ha nem 95 ezer ember tartózkodik a Szigeten, akkor a fesztivál ki tudja szolgálni a közönség nagy részét. Ami a Sziget megközelíthetőségét illeti, a bejutásra ezúttal nem volt panaszunk, még az első napi telt ház idején is sikerült elkerülni a korábbi években tapasztalt jeleneteket, amikor este fél tízkor még tömegek vártak a bejutásra. Az, hogy a K-híd jobb oldali sávja a VIP helyett már a sátrazóké lett, szintén jó döntésnek bizonyult. Sőt, még a tavaly tapasztalt kaotikus jelenetek is elmaradtak a HÉV-megállóban. Az pedig úgy látszik, már örökre így marad, hogy a BKK pont a fesztivál idején szünetelteti a Margit körúti villamosközlekedést, az idén ráadásul pont a Margit híd budai hídfőjének környéke vált járhatatlanná.

Fotó: Farkas Norbert / 24.hu
folytatás

Legkedveltebb hírek
Pénteken mi is beszámoltunk a Zöldlomb utcai tragédiáról, a gyanú szerint a II
2019-08-24 07:19:08 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Azt várták az olaszok, hogy köztársasági elnökük fontos bejelentést tesz csütörtök este, de Sergio Mattarella végül csak annyit mondott: Olaszországnak időre van szüksége ahhoz, hogy új kormány alakuljon
2019-08-24 07:03:09 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az államfő pár órával korábban már ?erőteljes választ? ígért az új kínai pótvámokra
2019-08-24 06:33:08 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A megszokottnál pár fokkal melegebb és zömmel nyugodt időjárás várható a következő időszakban
2019-08-24 06:32:43 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A meseszép modell ezúttal is meglepett mindenkit!
2019-08-24 06:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Donatella Versace neve akár a luxus szinonimája is lehetne, ezért sem meglepő, hogy a világhírű divattervező egy 50 szobás nyaralót vásárol Észak-Olaszországban
2019-08-24 06:15:14 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez