Riválisainak rendezvényeit torpedózza meg a polgármester

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Riválisainak rendezvényeit torpedózza meg a polgármester

Idén ünnepelné tízéves évfordulóját a Lecsófesztiválnak hívott kulturális-gasztronómiai rendezvény a fővárostól pár kilométerre fekvő, húszezres lélekszámú Gyömrőn. A város háromnapos rendezvényét 15 ezren látogatták évente, a részét képező Parasztolimpiát a Magyar Turizmus Zrt. pár éve a környék éves programkínálatában egyedülálló eseménynek nyilvánította. Idén azonban az egészből nem lesz semmi.

Pedig tavasszal, amikor a hagyományosan szeptemberben megtartott rendezvény szervezője, a Gyömrői Kulturális és Turisztikai Egyesület (Kulturiszt) közterület-használati engedélyt kért az önkormányzattól, semmi nem utalt arra, hogy lehetetlenné válik a fesztivál megtartása. A május elején beadott kérelemre pár napon belül úgynevezett függő hatályú végzést hozott a város jegyzője, nyugtázva, hogy az egyesület kérte a Lecsófesztnek eddig helyt adó terület használatát, és bár a kérelmet még nem bírálta el, kifogást nem emelt, feltételt akkor nem támasztott az igényléssel szemben.

Nemcsak a rendezvényt és az ügymenetet ismerheti jól a jegyző, de a főszervezőt is. Gyömrőt 2002 óta egy civil szervezet, a Gyömrő 2000 Kör dominálja, 17 éve ők adják a polgármestert és a legutóbbi két önkormányzati választáson mind a nyolc egyéni körzetben az ő jelöltjük nyert (a 11 tagú testületbe legutóbb kompenzációs listáról a Fidesz, a Jobbik és egy másik helyi szervezet tudott még bejuttatni egy-egy képviselőt). A Lecsófesztivált szervező Kulturiszt egyesület elnöke ugyanis az egyik helyi képviselő, Szabó Zsolt. A jegyző munkáltatója, a polgármester, Mezey Attila ugyancsak a Gyömrő 2000 Kör tagja. De most szembekerültek egymással: az októberi önkormányzati választáson Mezey újrázni szeretne, Szabóról viszont sokáig a hír járta (noha hivatalosan még nem jelentette be indulását), hogy Mezey kihívója lehet. Sőt, hármas versenyfutásra van kilátás, a korábbi polgármester, az adócsalásért és magánokirat-hamisításért 2016-ban felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt, ezért a polgármesteri posztról két éve eltávolított Gyenes Levente vissza akarja szerezni a székét. Idén egyébként Szabó és Gyenes is kilépett a Gyömrő 2000 Körből.

A jegyző végül egy hónappal a kérelem beadása után hozott határozatot, amelyben olyan feltételeket támasztott, hogy azzal lényegében aláásta a rendezvény megtartását.

Az eddig használt és most is kért területnek csak kicsivel több mint a felét biztosította a rendezvényterületre (ahol a zenei színpad, az árusok bódéi, a lecsófőző verseny és a parasztolimpia lenne), a másik részét csak parkolóként engedélyezte használni. Ez pénzügyileg érvágás: a háromnapos rendezvényt meg kell tölteni programokkal, a szervezők már előszerződéseket kötöttek, elkezdték a tárgyalásokat, és azzal kalkuláltak, hogy megkapják a szokott területet, az árusoktól beszedett helypénz pedig fedezi a kiadásokat. Fele akkora terület viszont még fele akkora bevételt sem generálna, vagyis nem elhanyagolható veszteséget kellene elszenvednie a szervező egyesületnek ? mondta a 24.hu érdeklődésére Szabó Szilvia, aki a főszervezője lett volna az eseménynek, és Szabó Zsolt felesége. Szerinte a területcsökkentéssel a rendezvény ?lelkét? is elveszítették volna, vagyis a főzőcsapatok, illetve az ingyenes és népszerű családi programok, a hagyományőrzők helyét, ami pedig maradna, nem sokban különbözne egy falunaptól. A jegyző úgy jelölte ki a parkoló helyét, hogy abba beleesik egy ott húzódó közút. Márpedig ez így veszélyes, a tűzoltóautó nem tudná megközelíteni az ott található házakat, és baj lehetne abból is, ha a rendezvényen történne olyan eset, ami a katasztrófavédők bevetését tenné szükségessé. Ezt nemcsak a szervezők mondják, hanem a katasztrófavédelem is, amelyhez a jegyző által kiadott határozattal ment a szervező egyesület ? a hatóság épp a nem megfelelő parkoló miatt nem adta meg az engedélyt. Eddig az amúgy használaton kívüli területet bármikor birtokba vehették a Lecsófesztivál szervezői, hogy megépítsék a színpadot és a többi infrastruktúrát, és utána is volt idejük elbontani mindent. A tapasztalatok alapján hét napot kértek a szervezők, a jegyző azonban csak ötöt engedélyezett. Márpedig az egyesület szerint megoldhatatlan, hogy a vasárnap este 10-ig tartó, koncerttel záruló rendezvény építményeit (a színpadot, a bódékat és így tovább) éjfélig elbontsák. Márpedig ha a jegyző által szabott határidőből kifutnának a szervezők, akkor naponta 4,4 millió forint használati díjat vasalna be rajtuk az önkormányzat.

Mindezzel a polgármester is minden bizonnyal tisztában van, hiszen régi résztvevője a parasztolimpiának, városvezetőként mindig felszólalt a rendezvényen, és az idei év elején is kérte ezt a lehetőséget a szervezőktől.


Ugyan a polgármester ellenlábasa által vezetett kulturális egyesület fellebbezett a rendezvényt ellehetetlenítő feltételek miatt, a képviselő-testület a június közepi fellebbezést csak július végén tűzte napirendjére. Addig a jegyző eredeti határozatában szereplő feltételek voltak érvényben, a Lecsófesztiválhoz hasonló tömeget vonzó programok előtt pedig legkésőbb 60 nappal meg kell szerezni az állami hatóságok engedélyeit. Azokat viszont e feltételek miatt nem kapták meg azokat a szervezők, így kicsúsztak a 60 napos határidőből, és kénytelen voltak július közepén bejelenteni, hogy lefújják az eseményt. így is buktak körülbelül félmillió forintot, az előkészületek ennyi pénzt emésztettek fel.

Ezután egy héttel a képviselő-testület rendkívüli ülésen bírálta el a fellebbezést, és módosított a feltételeken. Megítélte az egyesületnek az eredetileg igényelt és 9 éve használt területet, a közutat kivette a parkoló területéből és az építmények elbontására is adott még egy napot. De ez már késő volt.

A városvezetés ugyanakkor bejelentette, hogy ha a Kulturiszt nem rendezi meg Lecsófesztivált, akkor az önkormányzat szívesen a helyébe lép. Ezt úgy tehetné meg, hogy nem kulturális-gasztronómiai rendezvényként, és nem ezernél jóval több látogatót vonzó eseményként tálalná azt, így ugyanis nem kell engedélyeket beszerezni, csak bejelenteni az eseményt, és elegendő 30 napot hagyni a hatóságoknak a tudomásulvételre. Erre a hírre sokan egymásnak ugrottak a Facebookon, és bár a hozzászólók többsége a városvezetést hibáztatja a rendezvény elmaradásáért, jó néhányan vannak, akik szerint a polgármester igyekszik megmenteni a fesztivált.

Más rendezvény körül is összecsapások vannak

Az augusztus 20. előtti két nap rendezik meg a második Gyömrői Zenei Fesztivált, ezzel a polgármester elmondhatja, hogy az idén az önkormányzaté a legnagyobb kulturális rendezvény a városban. Mezey Attila azonban a másik vetélytársának a rendezvényére is rátelepedett.

Elődje, Gyenes Levente néhány éve találta ki a Romantika Ünnep Gyömrőn (RÜGY) nevű, ez évben háromnaposra kalibrált, szintén sok ezer embert vonzó fesztivált. Idén azonban a Mezey vezette önkormányzat át akarta venni a rendezést, a huzavonában úgy egyeztek ki a felek, hogy az egyik helyszínen Gyenesék, a másikon az önkormányzat koordinálja és állítja össze a RÜGY programját. De a polgármester azért rá is szervezett a RÜGY-re: a szokásos időponthoz képest egy héttel előrehozta a díjugratással, lovasbemutatóval megspékelt Rákóczi-napokat, előadókat hívott, színpadot állíttatott fel alig száz méterre attól a helytől, ahol az elődje és jelenlegi riválisa által meghívott zenészek szórakoztatták a népet.

A kulturális rendezvények körüli küzdelem októberben csúcsosodik ki ? épp akkor, amikor az önkormányzati választás lesz. Hagyománya van a városban a Gyömrő Tök nevű fesztiválnak, az egynapos rendezvényt az elmúlt években október közepe és november eleje között rendezte meg a Kulturiszt, tehát a Szabó Zsolt vezette egyesület, a fővédnöke pedig Gyenes, tehát a két, a polgármesteri székért elvileg kihívóként versenybe szálló fél együttműködésével valósult meg.

Úgy volt, hogy az idén is így lesz, az önkormányzat meg is adta rá az engedélyt az év elején, aztán tavasszal visszavonta, és a polgármester ragaszkodik ahhoz, hogy az eseményt a város rendezze meg. Egyes hírek szerint az október 13-ára kitűzött önkormányzati választás finise, a voksolás előtti nap vagy az előtte levő hétvége lehet az időpont, ami így ugyancsak szereplési lehetőséget adna a polgármesternek.

Szerettük volna megismerni Mezey Attila álláspontját a vetélytársaihoz kötődő kulturális rendezvények idei elsorvasztásáról, de cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ tőle.

Kiemelt kép: Gyömrői Lecsófeszt / Facebook

folytatás

Legkedveltebb hírek
Nők, akik a keserves kemónál is fájdalmasabbnak élték meg a hajuk elvesztését
2019-10-19 20:05:02 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Ráadásul sok 4-re végződő számot.
2019-10-19 19:53:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Eláruljuk: senki. De majd a jövő héten... (Belföld)
2019-10-19 19:51:37 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A főpolgármester így jelezte, egyetért a kurdok védelmében felvonuló tiltakozókkal
2019-10-19 19:48:26 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Viszlát, Borkai! címmel ismét tüntettek Győrben a város polgármestere ellen a helyi ellenzéki összefogás szervezésében szombat délután, a városháza előtt felszólalók azt hangoztatták, hogy Borkai Zsolt méltatlanná vált a megyeszékhely v
2019-10-19 19:35:30 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Kisebb demonstráció volt Budapesten a Törökország által megtámadott szíriai kurdok mellett
2019-10-19 19:30:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez