Botrány a caracali rém családjának kihallgatásán

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Botrány a caracali rém családjának kihallgatásán

Mint korábban megírtuk, csütörtökön a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) kihallgatta George Dinca feleségét és gyerekeit a caracali gyilkosságok ügyében. A Maszol.ro szerint a csaknem 9 órás kihallgatás után a családot egy ügyészségi autó a hátsó kijáraton menekítette ki a várakozó újságírók elől.

A megölt 18 éves lány, Luiza Melencu családjának ügyvédje azt mondta, Dinca gyerekei (három fiú és egy lány) botrányt okoztak, nem tetszett nekik, hogy ő is részt vett a kihallgatáson, amelyen Dinca felesége sűrűn ellentmondásokba keveredett. Tonel Pop azt mondta, az asszony megsemmisített bizonyítékokat, ki kell deríteni, véletlenül vagy akarattal.

Az ügyvéd szerint rokonai először azt nyilatkozták, hogy Dinca egy mintaférj és apa volt, de később ezt árnyalták, az ő kérdései után pedig az eredeti vallomások ?teljesen megváltoztak?. Korábban Tonel Pop azt állította, hogy George Dincával a felesége együtt élt a caracali házban, amikor a 18 éves Luizát elrabolták, úgy vélte, a Dinca család tagjait nem tanúkként, hanem elkövetőkként kellene kihallgatni.

Kiemelt kép: MTI/AP/Román rendőrség/Mediafax

folytatás

Legkedveltebb hírek
Van olyan kórház, ahol minden második gyerek így jön világra
2020-02-21 06:34:44 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Két jelölést is kapott a pártban, a kongresszus fog dönteni a szerepéről
2020-02-21 06:32:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tovább bővült azon NER-kegyeltek köre, akik több száz millió forintot kaptak a szálláshelyfejlesztés címén vagyonuk gyarapításhoz
2020-02-21 06:30:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Az egykori műsorvezető első gyerekét várja
2020-02-21 06:14:21 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Bejelentette lemondását az ír miniszterelnök, miután pártja, a Fine Gael csak harmadik lett a parlamenti választásokon
2020-02-21 06:12:49 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Pénteken kora reggeltől előbb a Kisalföldön, majd északnyugat felől egyre többfelé várható eső, záporeső, az északkeleti vidékeken havas eső, hó is valószínű
2020-02-21 06:12:11 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez