Babos Tímea kiharcolta a US Open főtábláját

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Babos Tímea kiharcolta a US Open főtábláját

Babos Tímea a harmadik mérkőzését is megnyerte az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjében, így a főtáblára jutott.

A világranglista 112. helyén álló játékos előbb a japán Nara Kurumit, majd a spanyol Lara Arruabarrena Vecinót, végül pénteken az amerikai Varvara Lepchenkót győzte le.

Az első szettben 1:1 után Babos elveszítette a szervajátékát, de ezt követően rögtön vissza is nyerte, majd a rövidítésben jobbnak bizonyult ellenfelénél, így 69 perc alatt játszmaelőnybe került. Az 55 perces második felvonásban az üzbegisztáni születésű, ukrán származású Lepchenko kétszer, Babos viszont háromszor nyerte el riválisa adogatójátékát, és a magyar teniszező a második meccslabdájának értékesítésével biztosította, hogy nyolcadik alkalommal is főtáblás lesz a New York-i Grand Slam-tornán.

Babosnak háromszor volt kettős hibája a mérkőzésen, viszont hét ászt szervált. A két játékos ötödször találkozott egymással, és mind az ötször a magyar teniszező győzött.

Nagyon nehéz mérkőzés volt és izgultam is. Most más volt a helyzet, mint a második fordulóban: én voltam az a játékos, aki korábban nem kapott ki az aktuális ellenfelétől. Nagyon örülök, hogy valahogy kigyűrtem, kiküzdöttem a győzelmet! Ellenfelem picit meglepett, taktikát változtatott a korábbi meccseinkhez képest. A lényeg a győzelem és a főtáblára kerülés!

? nyilatkozta hivatalos honlapján a magyar játékos.

A főtábla első fordulójában a 28. helyen kiemelt Carla Suarez Navarro következik, aki ellen eddig nem tudott nyerni: négy találkozásuk során mindannyiszor vereséget szenvedett.

Stollár Fanny hétfőn, Bondár Anna pedig kedden búcsúzott a selejtezőben a US Openen, amelynek főtábláján magyarként egyedül Fucsovics Márton indul alanyi jogon.

US Open, női egyes, selejtező, 3. forduló

Babos Tímea (19.) – Varvara Lepchenko (amerikai, 11.) 7:6 (7-5), 6:4

Kiemelt fotó: Instagram

folytatás

Legkedveltebb hírek
Peggy nyer Jim Jupiter, Chicago egészségkirályának sorsolásán, így eltölthet vele két hetet, mely az akarat próbája lesz
2020-12-02 18:46:24 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A kormány támogatja a könnyítésekre vonatkozó javaslatcsomagot
2020-12-02 18:42:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Lolka és Bolka két pajkos, kíváncsi és nagyon jószívű fiúcska
2020-12-02 18:39:45 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Adás előtt: Korok Fatima ismét rekordot döntött szabadtüdős mélymerülésben
2020-12-02 18:38:57 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez