Ókori leleteket találtak Hódmezővásárhelyen

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Ókori leleteket találtak Hódmezővásárhelyen

Szarmata település nyomaira bukkantak Hódmezővásárhely központjában – írja az MTI. Csányi Viktor, a Tornyai János Múzeum régésze és az ásatás vezetője szerint a Bethlen Gábor Református Gimnázium bővítésének megkezdése előtt az Alföldi Galéria udvarában 250 négyzetméteres területen végeztek próbafeltárást.

A korábban nem bolygatott rétegek vizsgálata során a szakértők tíz szarmata településobjektum maradványait azonosították.

Ezek igazolják, hogy a ma ismert város kialakulása előtt, az időszámításunk szerinti 2-4. század között szarmata népesség élt a Hódtó partján.

A kutatók a jelenlegi felszín alatt élelemtároló vermek, házak, illetve a jellemzően az egykori tó irányába vezető, valószínűleg vízelvezetésre szolgáló árkok nyomait és maradványait fedezték fel. Ezek pontos korát a leletanyagnak tisztítása és feldolgozása után tudják majd megállapítani.

A felső, régészeti szempontból kevert réteg eltávolítása során fémkereső műszerrel vizsgálták a régészek a kitermelt földet, melyből a város korai története szempontjából fontos fémtárgyak is előkerültek. Közöttük van egy 1699-ben I. Lipót által kibocsátott ezüstérme is. Ez a dátum a város visszatelepülésének kezdete a török kiűzése után. Emellett egy legújabb kori vaskést is találtak, a tárgy nyelének gyöngyház borításán ugyanolyan tulipán motívum figyelhető meg, mint a vásárhelyi festett bútorok díszítésén.

A próbafeltárás során fellelt leleteket a Tornyai János Múzeumban fogják bemutatni.

Kiemelt fotó: iStock

folytatás

Legkedveltebb hírek
Megváltozott a sajtótudósítás rendje. A képviselői irodaházban ma egy pár négyzetméteres elkerí
2019-10-21 15:09:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Kínzó fejfájást, vérnyomás-ingadozást, rosszullétet is okozhat a nagy napi hőingás és az ilyenkor szokatlan meleg
2019-10-21 15:02:05 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A képviselő a miniszterelnök beszéde közben akciózott, fideszes képviselők állították le
2019-10-21 15:00:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Mindenen túlmegy, ami Hadházy tábláján volt a házelnök szerint
2019-10-21 14:52:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A személyautó középkorú sofőrje a helyszínen életét vesztette
2019-10-21 14:49:20 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Rendező: Brian A. Miller    Szereplők: Bruce Willis, John Cusack, 50 Cent, Johna
2019-10-21 14:47:12 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez