A CIA egyik titkos kísérleteket végző tudósának LSD-t adtak, majd mielőtt beszélhetett volna, kizuhant egy hotelszoba ablakán

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A CIA egyik titkos kísérleteket végző tudósának LSD-t adtak, majd mielőtt beszélhetett volna, kizuhant egy hotelszoba ablakán

Üvegcsörömpölés ütötte meg a manhattani Statler Hotel ajtónállójának fülét 1953 novemberének egyik hajnalán, majd egy test csapódott az aszfaltba. Jimmy, a portás azonnal sarkon fordult és berohant az előcsarnokba, és azt üvöltötte, valaki kiugrott. A 1018A szobában a bejelentőlapok szerint két férfi, Frank Olson és Robert Lashbrook lakott. A helyszínre érkező rendőrök fegyverrel a kezükben mentek be a szobába, de senkit sem láttak odabent. Aztán amikor benyomták a fürdőszoba ajtaját, megláttak egy férfit, aki a vécén ült, arcát a kezébe temetve. Azt mondta, csak aludt és a zajra ébredt fel, majd miután megkérdezték tőle, hogy hívják a férfit, aki kizuhant, azt mondta, Frank Olson.

A rendőrök a recepción rutinszerűen ellenőrizték, hogy indítottak, vagy fogadtak-e telefonhívást azon az éjszakán a 1018A szobában. A telefonos kisasszony elmondta, volt egy hívás, amit történetesen végig is hallgatott. A szoba egyik vendége egy Long Island-i számot kért, egy bizonyos orvosét, dr. Harold Abramsonét. A beszélgetés rövid volt, a hívó csak annyit mondott, hogy ?Nos, elment.? A vonal túlsó végéről szintén szűkszavú válasz érkezett: ?Nos, az nagy kár.?

Fotó: Irving Browning/The New York Historical Society/Getty Images

Később, amikor az éjszakai műszak vezetője az esetről beszélt, azt mondta, hosszú évtizedeket húzott le a szállodaiparban, de addig és azóta sem látott olyat, hogy valaki az éjszaka közepén felkel egy sötét szobában, majd fehérneműben, két ágyat elkerülve, nekirohan a zárt ablaknak, ami előtt a függöny és a sötétítő is be van húzva. A New York-i rendőrség a furcsaságok ellenére megállapította, hogy minden bizonnyal egy szomorú, személyes tragédia történt, az ügyben nem indítottak nyomozást.

Nem tudhatták, hogy a halott férfi és szobatársa tudósok, akik az Egyesült Államok legtitkosabb katonai projektjein dolgoztak.

Másnap korán reggel Olson egyik legközelebbi kollégája autóba ült, hogy Marylandbe menjen és közölje a borzalmas hírt a férfi feleségével és három gyerekével. Alice Olsonnak nem igazán volt más választása, elhitte, hogy férjének a munkahelyi stressz miatt idegösszeomlása volt, emiatt pedig kivetette magát egy hotel ablakán és meghalt. Azt is elfogadta, hogy a temetés csak zárt koporsós lehet férje holttestének állapota miatt.

Az ügy lezárult, évtizedekig senki sem foglalkozott vele. Aztán különös dolgok derültek ki. Először a CIA elismerte, hogy nem sokkal halála előtt Olsonnak a beleegyezése és tudta nélkül LSD-t adott be egy kollégája. Aztán kiderült, hogy a férfi ki akart lépni az ügynökségtől, emitt pedig kollégái biztonsági kockázatot láttak benne.

MK-Ultra

Frank Olson az egyik első tudós volt, aki az Egyesült Államok szigorúan titkos, biológiai hadviselési programján dolgozott a második világháború idején. Miután 1944-ben leszerelt, a marylandi Fort Detrick (korabeli nevén Camp Detrick) bázison maradt és szerződéses civilként folytatta a munkáját. Egy néhány fős, amerikai és ex-náci kutatókból álló csoporttal olyan aeroszolos megoldásokon dolgozott, melyek segítségével kórokozókat vagy mérgeket lehet emberekre permetezni, illetve olyan eszközökön, amelyekkel ki lehetett védeni egy ilyen támadást. Később, a CIA kötelékében úgynevezett ?igazságszérumokkal? kísérletezett Európában. Részt vett 1949-ben, a karibi térségben a ?Hám? fedőnevű akcióban, mely során azt vizsgálták, hogyan hatnak bizonyos toxikus felhők az állatvilágra, majd a ?Tengeri permet? akció során, San Francisco közelében egy olyan port tesztelt, amit úgy terveztek, hogy lebegjen a levegőben, mint az Anthrax-por (lépfene). Többször járt a Plum-szigeten, illetve a Long Island keleti csücskén működő, titkos katonai bázison, ahol extrém halálos mérgekkel kísérletezgettek.

Ebben az időszakban az amerikai hadseregen és a CIA-n belül is tombolt a szovjetparanoia. Mindenki attól félt, hogy a kommunisták a biológiai fegyverek területén is legyőzik az amerikaiakat, ezért a hadseregen belül létrehoztak egy titkos, különleges ügyosztályt. Ennek lett a vezetője Olson, munkájának pedig szerves része volt, hogy folyamatos kapcsolatban legyen a CIA-val. Olyan kórokozókat töltött borotvakrémnek vagy rovarriasztónak álcázott eszközökbe, melyekből egyetlen fújásnyi is elég volt egy felnőtt kiiktatásához. Fejlesztett öngyújtónak kinéző szerkezetet, amivel halálos mennyiségű gázt lehetett egy ember arcába fújni, rúzst, ami a bőrön keresztül felszívódó méreggel ölt, és olyan asztmapipát, amelyik súlyos tüdőgyulladást okozott.

Aztán a pozícióval járó stressz okozta gyomorfekélyére hivatkozva Olson 1953 elején felmondott a különleges ügyosztálynál. Bár a CIA soraihoz csatlakozott, a munkahelye ugyanaz maradt: a titkos laboratórium, a marylandi katonai bázis egyik eldugott sarkában. Ott Ismerkedett meg Sidney Gottliebbel, illetve a helyettesével, Robert Lashbrookkal. Gottlieb két évtizeden át foglalkozott speciális kihallgatási technikákkal. Karrierje során több száz ember megkínzásában vett részt, sokakat kergetett szó szerint az őrületbe. Lashbrookkal hamarosan egy titkos projekten kezdtek el dolgozni, aminek a CIA az MK-Ultra fedőnevet adta.

A hírszerzés akkoriban megszállottan kereste az emberi elme kontrolljának módszerét. Úgy vélték, ha valaki képes lesz mások személyiségének és szabad akaratának kiiktatására, akkor az egész világot uralni fogja. Az MK-Ultra programban az agykontrollt kutatták, leginkább úgy, hogy különböző mennyiségekben LSD-t adtak be ?feláldozható? kísérleti alanyoknak.

Olson ugyanebben a laboratóriumban napi rendszerességgel gázosított el állatokat, ami szintén kikezdte az idegeit. ?Amikor reggel bemész a munkahelyedre, és ott halmokban állnak a döglött majmok, az megkavarja a fejed. Nem ő volt a megfelelő ember arra a munkára? ? mondta Olsonról később Eric, a legidősebb fia. A tudós azonban jóval többet látott döglött majmoknál. Az angliai Porton Down katonai kutatóbázison 1953 tavaszán végignézte, ahogy egy mit sem sejtő önkéntesnek szarint adnak be. A húszéves katonának habzott a szája, a teste görcsbe rándult, egy órányi szenvedés után pedig meghalt. Németországban, a CIA egyik Stuttgart melletti fedett házában Olson horrorisztikus kihallgatásokat nézett végig. Az MK-Ultra projekt keretein belül olyan embereket vallattak szó szerint halálra, akikről azt gyanították, kémek, vagy biztonsági kockázatot jelenthetnek. Kísérleti módszereikben különböző drogokat alkalmaztak együtt hipnózissal és fizikai kínzással.

Forrás: cisc1970 / Flickr

Olsont ezek annyira megviselték, hogy megkereste a titkos kutatásokon külsősként dolgozó pszichiátert, William Sargantet. Sargant a második találkozójuk után jelentette a feletteseinek, hogy Olson zaklatott és nyilvánvaló jeleit adta annak, hogy a dolgokat, amiket látott, nem akarja magában tartani. A pszichiáter később úgy fogalmazott, a hadseregnek és a CIA-nak közös érdekeik voltak, amiket védeniük kellett.

Nem érzitek kissé furán magatokat?

1953 novemberében Olsont meghívták egy néhány napos kirándulásra egy faházba a Maryland-i Deep Creek tó mellett. Egyfajta csapatépítés volt ez, amin az MK-Ultra projekten dolgozó CIA-tudósok vettek részt, illetve öt kutató a hadsereg különleges ügyosztályától. Az elvonulásnak az volt a célja, hogy az egymás munkájára rálátó tudósok a munkahelyinél jóval lazább környezetben és hangulatban beszélgethessenek. Az első huszonnégy óra eseménytelenül telt, majd a második estén, Gottlieb helyettese, Lashbrook narancslikőrt töltött mindenkinek. Húsz perccel később Gottlieb megkérdezte, vannak-e olyanok, akik furcsán érzik magukat. Amikor többen is igennel feleltek, közölte, hogy a likőrbe LSD-t kevert.

A bedrogozott kutatók annak ellenére, hogy pontosan tudták, mi és miért történik velük, pokoli napokon mentek keresztül. Komoly gondjaik akadtak azzal, hogy a valóságot megkülönböztessék a hallucinációiktól. Gottlieb jelentésében azt írta, a féktelen nevetgélés miatt nem lehetett normális párbeszédet folytatni. Mivel a tudósok másnap reggelre sem lettek jobban, hazamentek.

November 23-án hétfőn Olson a szokásosnál jóval korábban érkezett meg a laborba. Hamarosan a közvetlen felettese, Vincent Ruwet is beért. Bár már lassan négy nap telt el azóta, hogy beadták nekik az LSD-t, egyikük sem volt jól. Ruwet később azt mondta, az volt élete legfélelmetesebb élménye, és nagyon reméli, hogy soha többé nem lesz része hasonlóban. Amint meglátta, Olson azt kérdezte tőle, hogy kirúgja-e, vagy önként mondjon fel. Ruwet meggyőzte, hogy semmi szükség ilyen drasztikus lépésre, hiszen kiváló munkát végez, majd együtt mentek be Gottlieb irodájába, aki azt javasolta Olsonnak, hogy menjen el Long Islandre, dr. Harold Abramsonhoz, aki ugyan nem pszichiáter, de teljes hozzáférése van a titkos anyagokhoz, így nyugodtan beszélhetnek bármiről.

Paranoia

Az MK-Ultra ekkor már hét hónapja futott, ez volt az Egyesült Államok egyik legsötétebb titka. Alig két tucat ember tudta, valójában miről szól a program. Közülük kilencen kaptak LSD-t, egyikük pedig minden jel szerint veszélyesen instabillá vált. Komoly ügy volt ez olyan emberek számára, akik azt hitték, az MK-Ultra sikerén vagy bukásán múlhat az Egyesült Államok és végső soron az egész emberiség sorsa.

Olson akkor már tíz éve dolgozott Fort Detrickben, és rengeteget, talán mindent tudott az ott folyó titkos programokról.

Egyike volt például azoknak az amerikai különleges egységekhez tartozó tudósoknak, akik ott voltak Dél-Franciaországban, amikor 1951. augusztus 16-án egy Pont-Saint-Esprit nevű faluban tömeghisztéria tört ki. Legalább kétszáz ember hallucinált egyszerre, ami erőszakos delíriumba csapott át. Az őrületnek több halálos áldozata volt. Később megállapították, hogy anyarozs-mérgezés állhatott a háttérben. Az anyarozs egy gabonát megtámadó parazita, egy mérgező gombafajta, amelyből az LSD-t szintetizálták.

Ha az amerikaiak valóban bevetettek biológiai fegyvereket a koreai háborúban, akkor arról Olsonnak tudnia kellett. Az amerikaiak biológiai hadviselését addig csak gyanították, de senki sem tudta bizonyítani, hogy valóban történt ilyesmi. Beláthatatlan következményei lettek volna, ha Olson egy zavart pillanatában beszélni kezd

Camp Detrick kapuja. Fotó: Getty Images

Miután beszélgetett Abransonnal, Olson megnyugodott. Egy hét telt el azóta, hogy LSD-t kapott, azt tervezte, hazamegy a családjához hálaadásra. Majd Olson hangulata hirtelen mégis megváltozott. Azt mondta, szégyell a felesége szeme elé kerülni, össze van zavarodva. Ruwet megkérdezte, hogy akkor mit szeretne, mire Olson azt válaszolta:

?Csak hagyj elmenni! Hagyd, hogy egyedül lelépjek!?

?Te is tudod, hogy azt nem tehetem? ? válaszolta Ruwet.

?Akkor adj át a rendőrségnek. Úgyis keresnek már.?

Ruwet ebbe sem ment bele, inkább meggyőzte Olsont, hogy menjenek vissza dr. Abramsonhoz. Frank Olson másodszor is beszélt az orvossal, aki végül meggyőzte az összezavarodott tudóst, hogy egy időre vonuljon be egy marylandi szanatóriumba. Olson ismét nyugodtnak tűnt, azt tervezgette, milyen könyveket fog elolvasni, amíg a szanatóriumban lesz. Lashbrook később azt mondta, olyan volt, mintha visszatért volna az az Olson, akit kísérlet előtt ismert. Ezek után vették ki a manhattani Statler Hotel 1018A szobáját. Olson vacsora után tévét nézett, kimosta a zokniját a fürdőszobai csapban, majd lefeküdt aludni. Aztán hajnali fél három előtt öt perccel kizuhant az ablakon.

Alapos takarítás

Minden titkosszolgálatnak vannak emberei, akiknek az a dolguk, hogy az ilyen zűrös esetekben rendet rakjanak. Az 1950-es években a CIA egyik ilyen embert Sheffield Edwardsnak hívták. Olson halálának hajnalán ő magyarázta el Lashbrooknak telefonon, hogy milyen feladatok várnak rájuk: Meggyőzni a New York-i rendőrséget, hogy ne erőltessenek az ügyben nyomozást, és segítsenek a sajtó félrevezetésében. Kitalálni Olsonnak egy legendát, egy hamis karriert, hogy még véletlenül se hozhassa senki összefüggésbe a nevét a CIA-val, és főleg az MK-Ultrával. Olson családját informálni, de a lehető legkevesebb tényt közölni velük, és rávenni őket az együttműködésre.

Edwards megnyugtatta Lashbrookot, hogy nem kell majd mindent egyedül csinálnia, az FBI-től átigazolt James McCord majd segít neki. McCord szakterülete a kémelhárítás volt, illetve az, hogy úgy tüntessen el rendőrségi vizsgálatokat, mintha azokat soha el sem indították volna. A nevét évtizedekkel később ismerte meg a világ, amikor nyilvánosságra került a Watergate irodaház öt betörőjének névsora.

McCord már reggel nyolc előtt megérkezett a Statler Hotelbe, egy órán át faggatta Lashbrookot, majd elküldte férfit a kórházba, mert a rendőrség azt kérte, hogy menjen be azonosítani a holttestet. Eközben McCord átvizsgálta a szobát és az összes vele szomszédos szobát is. A rendőrségi nyomozás megállapította, hogy Olson halálát a zuhanás, illetve a becsapódás során keletkezett sérülések okozták, azt mondták, öngyilkos lett, az ügyet lezárták. Gottlieb, és kollégái nyugodtan folytatták a LSD-kísérleteiket, mintha semmi sem történt volna.

James McCord. Fotó:Keystone/Getty Images Egy csekk a Fehér Háztól

Huszonkét évvel később, 1975. június 12-én, a Washington Postban megjelent egy cikk a hadsereg egyik tudósáról, akinek a tudta nélkül LSD-t adott be a CIA, majd pár nappal később kizuhant egy New York-i hotel ablakán és meghalt. Újságírók hada ostromolta a CIA-t az ügy részleteit követelve. Ezek után Alice Olson bejelentette, hogy pert indít a CIA ellen, több millió dollár kártérítést követelve a családot ért veszteségért, követelte, hogy a New York-i rendőrség indítsa újra a nyomozást Frank Olson halála ügyében.

Ennek már a Fehér Házban sem örültek, ezért Donald Rumsfeld kabinetfőnök és helyettese, Dick Cheney meggyőzték Ford elnököt, hogy fordítson kiemelt figyelmet az ügyre, és ne csak a családot, de a közvéleményt is igyekezzen megnyugtatni. Az elnök az Ovális Irodában fogadta a halott CIA ügynök családját, majd az Egyesült Államok kormánya nevében bocsánatot kért tőlük. Nem sokkal később a CIA akkori igazgatója, William Colby is így tett. A hírszerzés vezére úgy fogalmazott, hogy akkoriban, amikor a tragédia történt, néhány ember elveszítette a kontrollt és túl messzire ment, nem volt megfelelő a szervezet vezetése. A Fehér Ház ügyvédei egy akkoriban tekintélyesnek számító 750 ezer dolláros (mai árfolyamon is több mint 200 millió forint) összeget ajánlottak fel a családnak, ha elállnak a pertől. A pénzt elfogadták, Frank Olson halálának ügye másodszor is lezárult. De nem örökre.

Egy túljátszott pillanat

Frank Olson 1953-as temetésén Sidney Gottlieb odalépett halott kollégája családjához, és azt mondta nekik, ha bármikor, bármilyen kérdésük merülne fel, keressék meg bátran, segíteni fog. A család harminc évet várt azzal, hogy szaván fogja Gottliebet, akiről később Eric Olson azt mondta, ezen a találkozón személyesen tapasztalhatta meg, mennyire zseniális és félelmetes manipulátor.

Amikor ajtót nyitott, az idős férfi azzal fogadta az Olson családot, hogy mennyire megkönnyebbült, amiért nincsenek fegyvereik, az előző éjjel ugyanis azt álmodta, hogy amikor ajtót nyit egykori kollégája családjának, azok egyetlen szó nélkül szitává lövik. Ezzel sikerült elérnie azt, hogy az emberek, akik arra készültek, hogy kemény kérdéseket szegeznek neki, úgy lépték át a küszöbét, hogy bocsánatot kértek, amiért akaratuk ellenére felizgatták.

Gottlieb elmagyarázta a családnak, hogy 1953 novemberében egy titkos kísérlet folyt a Deep Creek tónál. Meg akarták vizsgálni, hogy ha tudósokat bedrogoznak és bezárnak, vajon hajlandók lesznek-e titkokat felfedni a munkájukkal kapcsolatban. Ennél többet azonban nem volt hajlandó mondani arról, hogy az MK-Ultra mennyire ment messzire, vagy arról, hogy miket nem lett volna szabad megtenni. Amikor Eric Olson az ezeket firtató kérdéseket erőltette, Gottlieb élesen reagált, majd azt mondta neki, látja rajta, hogy nagyon megviselte az apja öngyilkossága, amin harminc év alatt sem tudta túltenni magát. Azt tanácsolta neki, hogy menjen el egy önsegítő csoportba, ahová olyanok járnak, akiknek a szülei öngyilkosok lettek.

Eric Olson azt mondta, ez volt az a túljátszott pillanat, amikor elkezdte gyanítani, hogy az apját megölték, a gyilkosságban pedig Gottlieb is részt vett. Azonban még várt tíz évet következő lépésével, csak anyja halála után szánta rá magát. Arra hivatkozva, hogy szeretné, ha a szülei közös sírban nyugodhatnának, exhumáltatta apját. Eric Olson megbízta James Starrst, a George Washington Egyetem jogi karának igazságügyi patológusát, hogy vizsgálja meg apja maradványait. Starrs egy egész hónapot szánt a munkára, majd sajtótájékoztatót hívott össze. Az újságíróknak elmagyarázta, hogy bár a holttesten elvégzett toxikológiai tesztek negatív eredményt hoztak, a sérülések alapos vizsgálatai érdekes kérdéseket vetnek fel. A patológus nem talált például üveg okozta sérüléseket az áldozat nyakán, vagy fején, ami szinte lehetetlennek tűnik egy olyan ember esetében, aki állítólag keresztülugrott egy zárt ablakon. Aztán bár a helyszíni jelentés szerint Frank Olson a hátán landolt, a koponyáján elől, a bal szeme fölött volt sérülés. Starrs azt mondta:

Azt gondolom, hogy Frank Olsont szándékosan, előre megfontoltan dobták ki azon az ablakon.

Starrs nem csak a halottkémi vizsgálatot végezte el, hanem beszélgetett az ügy néhány szereplőjével, közöttük Gottliebbel is, akitől miután feltette a kérdést, mégis hogyan lehetett annyira felelőtlen, hogy a saját emberei életét  tette kockára, amikor LSD-t adott be nekik, azt a választ kapta: ?Professzor, ön ezt nem értheti. Az egész ország biztonságának terhe volt a vállamon.? Gottlieb minden tettét ezzel igazolta mások és önmaga előtt is: minden a nagyobb jó, a nemzet biztonságának érdekében történt.

Mivel Frank Olson családja 1975-ben elfogadta a Fehér Ház pénzét, és aláírta, hogy nem perli a CIA-t, Eric az új bizonyítékok ellenére sem kereshetett jogorvoslatot, pedig a gyanú, hogy apja nem öngyilkos lett, hanem megölték, több volt, mint megalapozott. Ahhoz azonban, hogy ezt tényként jelenthesse ki, nem volt a kezében elegendő bizonyíték. Eric Olson hosszas mérlegelés után úgy döntött, hogy 2002. augusztus 8-án újra, ezúttal végleg eltemeti az apját. A temetés előtti napon újságírókat hívott a házába, és azt mondta nekik:

Frank Olson 1953. november 28-án nem öngyilkos lett, hanem meggyilkolták. A történet nem egy félresikerült LSD-kísérletről szól, mint ahogy azt 1975-ben beállították. Ez a történet a biológiai hadviselésről szól. Frank Olson nem azért halt meg, mert valaki kísérleti nyulat csinált belőle, ő pedig rosszul reagált drogra. Azért halt meg, mert aggodalmat keltett, hogy szigorúan titkos információkat fedhet fel a CIA ötvenes évekbeli kihallgatási módszereiről és arról, hogy Egyesült Államok biológiai fegyvereket vetett be a koreai háborúban.

Újabb tizenöt évvel később, 2017-ben New York nyugalmazott körzeti ügyészhelyettese, Stephen Saracco újra elővette az Olson-ügy aktáit, majd elment abba a hotelszobába, ahol Frank Olson utolsó éjszakáját töltötte, a szobában körülnézve pedig nem értette, hogy ha a tudós valóban öngyilkos lett, hogyan csinálhatta: ?Ha öngyilkosság lett volna, iszonyú nehéz lett volna kivitelezni. Egy esetleges gyilkosságnak viszont volt indítéka. A hidegháború kezdetének legmélyebb és legsötétebb titkait tudta. Tegyük fel a kérdést: megölne-e az amerikai kormány egy amerikai állampolgárt, aki tudósként a hadseregnek és a CIA-nak dolgozik, ha feltételezhető lenne, hogy ez az állampolgár biztonsági kockázatot jelent? Vannak emberek, akik erre habozás nélkül rávágnák, hogy természetesen, igen.?

A Netflix a 2017-ben megjelent, Wormwood című, hatrészes dokumentum-drámában dolgozta fel Frank Olson történetét.

A cikk Stephen Kinzer Poisoner in chief című, Sidney Gottliebről szóló, új könyvének egy részletét dolgozza fel a szerző cikke alapján, amely a Guardianben jelent meg.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ajánló - Szereplők: Tangie Ambrose, Elizabeth Blackmore, Ryan Caltagirone, Michael Cavanau
2019-10-13 22:25:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez