Ez most a világ legerősebb androidos mobilja

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Ez most a világ legerősebb androidos mobilja

A kínai Vivo a napokban rántotta le a leplet a Vivo NEX 3 nevű készülékéről, ami több szempontból is egy formabontó okostelefon. Külsőre az egyik legfeltűnőbb eleme, hogy úgynevezett  vízesésszerű képernyővel került forgalomba, aminek a lényege, hogy a kijelző lényegében 90 fokban ?lefolyik? az oldalakon, és a gyártó mindezt megfejelte azzal, hogy minden fizika gombot száműzött a telefonról, ami egyaránt kapható 4G-s és 5G-s változatban is.

Fotó: Vivo

A Vivo NEX 3 ugyanakkor nemcsak a külalakját illetően különleges, hiszen a burkolat alatt kifejezetten erős hardver lapul, annyira erős, hogy a telefonok teljesítményének mérésére szakosodott AnTuTu mérései alapján most ez a világ legerősebb okostelefonja. A  8 GB RAM-mal, 256 GB tárhellyel és Snapdargon 855 Plus chipsettel szerelt modell 493 797 pontot gyűjtött össze, ami több, mint a kifejezetten játékra tervezett Xiaomi Black Shark 2 Pro vagy az ASUS ROG Phone 2 teljesítménye.

Az impozáns hardver mellé három hátlapi kamera társul: a fő szenzor egy 64 megapixeles Samsung ISOCELL Bright GW1, amit egy 13 megapixeles ultraszéles és egy 13 megapixeles telefotós lencse egészíti ki. A hatalmas, 6,89 hüvelykes AMOLED kijelzőn természetesen nincs se kameralyuk, se szenzorsziget, a 16 megapixeles szelfikamera a készülék tetjéből ugrik ki. Mindezt 44 wattos gyorstöltés, és egy kifejezetten méretes, 4500 mAh-s akkumulátor egészíti ki.

Birkás Péter korábbi cikkei Ez most a világ legerősebb androidos mobiljaMeglepően jól szól az IKEA új hangszórója, ami akár még polcként is használhatóXiaomi Amazfit GTR: az óra, ami nemcsak okos, de szép is
folytatás

Legkedveltebb hírek
A Tejútrendszernél harmincszor kisebb, alig van benne csillagközi por, kvazárokhoz hasonlatos ultraibolya fénye pedig szinte akadály nélkül jut el a Földre
2020-09-30 11:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
65 éve, 1955. szeptember 30-án halt meg James Dean amerikai filmszínész, nemzedékének legendás alakj
2020-09-30 10:56:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
Mégsem korlátozza a Google, hogy a Meetet ingyen használók mennyi ideig telefonálhatnak egyszerre a szolgáltatással
2020-09-30 10:33:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Munkácsy Mihály - Egy géniusz diadala címmel csütörtöktől tekinthető meg a nagyközönség számára a békéscsabai Munkácsy Múzeum új állandó tárlata, amely a virtuóz tehetség festészetébe és életébe enged bepillantást
2020-09-30 10:09:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
A Google már dolgozik azon, hogy a Chrome böngészőben korábban mentett jelszavak közvetlenül a beállítások közt is gyorsan módosíthatóvá váljanak, mivel már jó ideje kapnak erre vonatkozó kéréseket a felhasználók részéről – szúrta ki a BleepingComputer
2020-09-30 09:55:05 | Hozzászólások: 0 | FN -tech
A jelek szerint az Apple az üzemanyagcellás akkumulátorok felé kacsintgat, ami megoldaná a mai eszközök legnagyobb problémáját: hogy gyorsan merülnek
2020-09-30 09:33:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez