Meglátszik, ha a rendező úgy áll a filmjéhez, hogy majd leforgatjuk a Skanzenben, a többit meg zsebre rakom

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Meglátszik, ha a rendező úgy áll a filmjéhez, hogy majd leforgatjuk a Skanzenben, a többit meg zsebre rakom

A beszélgetésünkkel egy időben kezdődik a Curtiz hazai karrierje, a film már a mozik műsorán, érkeznek az első kritikák, de a montreali győzelem után, gondolom, nagyon azért nem aggódnak.

Sümeghy Claudia: Arra azért rájöttünk, hogy nincs olyan film, amit mindenki egyöntetűen szeret, és arra is rájöttünk: az, hogy sokat dolgozol egy filmen, az nem azt jelenti, hogy az jó film lesz, mert fesztiválokon azért láttunk olyan filmeket, amelyeken legalább annyit dolgoztak, mint mi, mégsem lett sikersztori. Nagy kihívást jelenthet az is, hogy a rendező már kipótolja a fejében a sztorit, ismeri az előzményt, tudja, hogy mit hogyan ért, és már soha nem tudja úgy megnézni a filmet, mintha először látná. Ezzel volt Tamásnak jó élménye.

Topolánszky Tamás Yvan: Volt egy tíz perccel hosszabb verziónk a filmből, amit megmutattunk Andy Vajnának, hogy visszajelzést kapjunk egy olyan embertől, akinek az ízlése ugyan nem áll közel hozzám, de a szakmai tudása teljesen egyedülálló. Nagyon szerette a filmet, nagyon méltatta, ?very nice piece of reference?, ez volt a mondata, és rávilágított a hibákra is, amiket abszolút el tudtam fogadni, csak azt nem tudtam, hogy tudnám ezeket kiküszöbölni. Kértem, adjon tanácsot, mert hiába tartottam akár egy hét szünetet a vágásban, nem tudtam már friss szemmel ránézni. Azt mondta: tükrözd meg a képet, látni fogod, mi az, ami nem működik, mert egy tök új filmet nézel majd. Megfordítottuk a képet a vágóval, és olyan élmény volt, mintha egy olyan filmet néznék, amit könyvben már olvastam, de a megvalósítását még nem láttam. Döbbenetes volt, fel is hívtam Dobos Evelint (a film női főszereplője ? a szerk.), hogy hogy lehet, hogy te jobban játszol jobbról, mint balról? És végül egy vagy két snitt meg is maradt így tükrözve.

Egy magyar filmrendezőn múlt, hogy milyen véget ér a második világháború?A Michael Curtiz klasszikusáról szóló új magyar mozi fekete-fehérrel, kétnyelvűséggel, történelmi jelleggel riogatja a nézőket, pedig nagyon is érdemes esélyt adni a filmnek. Curtiz kritika.

Okozhat azért némi káoszt, hogy bármennyire is különleges neve van, mégis van névrokona, ráadásul a legnagyobb kulturális adatbázisban összekeveredve szerepelnek az információk önről, és a másik Topolánszky Tamásról, aki ráadásul szintén művész, nagy sikerű táncos-koreográfus.

Topolánszky Tamás Yvan: Akkor hadd beszéljek a koreográfusi karrieremről, amikor még Barisnyikovnál? De komolyra fordítva, valóban van némi félreértés emiatt, de nem zavar. Vele egyébként egyszer találkoztam, mert ismertem a munkáit már korábbról, és volt egy dokumentumfilmünk, aminek a Nemzetiben volt a bemutatója, és ott felismertem képek alapján a másik Topolánszky Tamást. Odamentem hozzá, bemutatkoztam, meg volt döbbenve, az én egész családom, az ő egész családja, és egy tízperces bemutatkozósdi lett belőle, hogy Topolánszky ? Topolánszky ? Topolánszky ? Topolánszky, halálra röhögtük magunkat.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Ez egy Örkény-jelenet.

Topolánszky Tamás Yvan: Teljesen, csak nem egyperces, mert elég sokáig tartott, mire az összes családtag mindenkinek bemutatkozott. Ez a névegyezés odáig vezethető vissza, hogy amikor a családunk visszaköltözött Svájcból Magyarországra, akkor egyszer anyukám épp engem tolt valahova babakocsiban, amikor meglátott egy hatalmas hirdetést kifüggesztve az Andrássy felett két villanyoszlop között, és ki volt írva, hogy a Debreceni Színház balettművésze fellép az Operaházban: úgy hívták, Topolánszky Tamás. Anyukám meg nézett rám, az egyéves gyerekre. Azért biggyesztettük oda ezt az Yvant, mert az Archívumban mondták, hogy ilyen névvel nem adhatok le filmet, mert Topolánszky Tamás balettművész nevével már van az adatbázisban tévés felvétel archiválva. És a nagypapámat Ivánnak hívták, de sima I-vel nem akartam, mert akkor angolul TIT (azaz csöcs) lett volna a monogramom, ezért lett ipszilonnal, azóta pedig egészen meg is szerettem ezt az összeállítást.

Amivel kapcsolatban az a különleges helyzet állt elő, hogy pontosan tudom, mikor hallottam először ezt a nevet: 2016-ban kaptam egy sajtóanyagot egy ismeretlen, diplomafilmjén dolgozó MOME-hallgatótól, amiben egy egyperces konceptvideó is szerepelt. Ez volt a DVNA című klip, amelyben a kiszáradt Duna miatt kísértetvárossá változott Budapest utcáin barangolt a kamera. Az a klip annyira erős lett, hogy az ezt ismertető cikkünket átvette szinte a teljes magyar online sajtó, az akkor trailerként kommunikált videóból viszont azóta sem lett film. Mi történt?

Topolánszky Tamás Yvan: Mi valójában nem gondoltuk, hogy ennél többet kell csinálni abból a filmből, áltrailer volt. Akkor. Aztán kicsit jobban beindult ez a dolog: ez a legnézettebb magyar trailer jelenleg a világhálón. Még azelőtt, hogy leforgattuk volna, volt hozzá egy történetünk, de aztán aktuálisan picit elegem volt a színészekből, és azt gondoltam, mi lenne, ha csinálnánk egy olyan filmet, amiben nincsenek színészek? De aztán megláttuk, hogy ez érdekli az embereket, és érdemes lenne vele foglalkozni, ráadásul picit olyan, mintha ezt a szörnyű jövőképet, amit a klímakatasztrófa sejtet, megelőlegeztük volna, így elkezdtünk ezzel az utóbbi időszakban foglalkozni, beadtuk nemrég egy forgatókönyv-fejlesztő pályázatra.

Nyomasztó kísértetvárossá változna Budapest a Duna nélkülBitang erős teaser készült a filmhez, amelyben a Duna helyén csak csontszáraz szakadék tátong.

Sümeghy Claudia: Hozzá tartozik ehhez az is, hogy már elég jól megérzem, hogy mi zajlik Tamásban, amikor ő elkap egy témát úgy, hogy az tudja vinni három-négy éven keresztül, és a DVNA hajtóereje inkább a közönség felől érkezik. Van viszont egy másik téma, ami sokkal jobban húzza, én viszont folyton arról győzködöm, hogy a DVNA elképzelhető lenne ennek a másik ötletnek a vizuális koncepciójaként.

Amellett, hogy házastársak, elég szoros közelségben működő alkotótársak is. Hogy kezdődött a közös munka?

Topolánszky Tamás Yvan: Már garázsfilmeztem egy ideje, és tudtam, hogy a nagyjátékfilm a cél, volt is egy gyártócégem, de inkább online reklámokra meg kisköltségvetésű dolgokra szakosodtunk. Aztán egyszer, amikor az első olyan filmemet készítettem elő, ami pályázati úton készült, nézegettem a pályázati feltételeket, meg azon gondolkodtam, hogy milyen producerrel kellene együtt dolgozni. Claudia épp mosogatott, én meg rákérdeztem: ?Leszel producer?? így kezdődött öt évvel ezelőtt, azóta már kimondottan nagy volumenű reklámokat is csinálunk, én inkább a háttérből, hogy ezekre a szerelemmunkákra tudjak koncentrálni, Claudia viszont producerileg abszolút a hátán viszi ezeket a reklámfilmeket, emellett csináltunk két kisjátékfilmet, egy dokumentumfilmet, meg ugye a Curtizt, több koncepciófilmet, van, ami megjelent, van, ami nem. És így, közösen bontogatjuk a szárnyakat.

Ez a pálya már marad is?

Sümeghy Claudia: Igen, azt gondolom. Közgazdászként végeztem, aztán, mivel édesanyámék divattal foglalkoznak, divatmenedzsmentre szakosodtam, és elkezdtem nekik a családi vállalkozásban segíteni. Igazából szeretem az Excel-táblákat meg a számokat, gyerekkorom óta minden társasjátékból a játékpénzt vettem ki, meg elcsentem anyukám számlatömbjét, amíg rám nem szóltak, hogy szigorú számadású nyomtatványt nem kellene osztogatnom a plüssmacijaimnak. A filmezés meg gyerekkorom óta ott volt az életemben, mert a szüleim, például A miniszter félrelépben a jelmezrészlegen dolgoztak, és amikor Tamás előállt ezzel az ötlettel, az egyszerre volt megdöbbentő, és mégis természetes, egyből beült egy polcra, ahol volt neki hely, csak nem tudtam, hogy van. Szeretek ugrálni a tevékenységek között, és a filmezés megadja azt a lehetőséget, hogy mindig egy másik univerzumban vagyunk benne. Nekünk ez most a ?40-es évek, és a film noir, és amikor benne vagyunk egy ilyen univerzumban, akkor minden erről szól, olyan zenéket hallgatunk reggeli közben, olyan filmeket nézünk, és ezt a változatosságot mindketten nagyon igényeljük.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Topolánszky Tamás Yvan: De kevés olyan dolog van, amire hajlandó lennék három, négy, vagy öt évet áldozni, ezeket meg kell találni. Ezért nem szoktam érteni, amikor valaki azt mondja, hogy ?engem megtalált ez a téma?, mert szerintem az fontos, hogy eldöntöm, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Nyilván ez után már vannak sorsszerű dolgok, mint ahogy mi például nem kerestük fel Curtiz közvetlen családját, mert nem tudtuk, hogy léteznek, mivel mindenféle neveken futnak a világban, hanem ők léptek kapcsolatba velünk, és nagy szeretettel fogadták a projektet, történeteket meséltek, illetve az, hogy megkaptuk tőlük Curtiz egyik övét, szintén semmihez sem fogható érzés volt.

Azt figyeltem a film végén, hogy a stáblista lehető legképtelenebb helyein is felbukkan mindkettejük neve, elég sok munkafolyamatban tevékenyen részt vettek, nyakig benne voltak a projektben. Kényszerhelyzet vagy munkamánia?  

Topolánszky Tamás Yvan: Egyre inkább azt érezzük, hogy az, hogy a kis költségvetés meg a korlátozott lehetőségek ellenére ilyen sok helyre el tudott jutni a film, annak köszönhető, hogy bár nem mindig szeretnénk, nagyon sok titulust magunkra veszünk. Mindenki több titulust visz, és ez leginkább a castingra volt jellemző, ami egy nagyon jó barátunkkal való együttműködésnek az eredménye. Úgy döntöttük, hogy mi csináljuk meg, mert nem volt meg az a költségvetésünk, amivel motiválni tudtunk volna egy nagy casting-ügynökséget. Ez viszont azzal járt, hogy nekünk kellett megtalálni azokat az angol anyanyelvű színészeket, akik Magyarországon, vagy a környéken filmeznek. Ismertük a listát azokról a filmekről, amelyek legutóbb Magyarországon készültek, azokat vagy végignéztük, vagy beletekergettünk, és ilyen módon felfedeztünk egy olyan kilencven fős, nem ismert csoportot főként Budapesten, akik itt abból élnek, hogy kapnak egy egymondatos szerepet, és abból néhány hónapig kényelmes, biztonságos körülmények között eléldegélnek itt. Ők adták a Curtiz színészgárdájának nagy részét.

Sümeghy Claudia: A költségvetés szabott egy határt, hogy vagy ennyi dolgot tudunk megteremteni ennek a filmnek, vagy ha ennél többet szeretnénk, akkor azt valaki szívességből megcsinálja és/vagy mi megcsináljuk. Lehetett volna úgy dönteni, hogy nem csináljuk meg, és annyival kevesebb dologgal gazdagodik a film, mert nincsen rá pénz, de ehelyett úgy döntöttünk, hogy inkább mi csináljuk, mert az nem pénz kérdése, és legalább megtanuljuk, hogyan kell. És ezért például a cégünk már másfél éve be volt jegyezve filmforgalmazónak és lemezkiadónak is, lefutottunk olyan köröket, amik egyébként tök unalmasak, rengeteg munka van velük, de tudtuk, hogy később jól fognak jönni. És nem azért forgalmazzuk mi a filmünket, mert mindent mi tudunk a legjobban, hanem mert azt gondoltuk, hogy a nagy forgalmazók csomó olyan akadályt látnak majd a filmben, amit mi is tudtunk ? fekete-fehér, angolul beszélő, feliratos történelmi dráma, hát, köszi ? és ha szívességből fel is veszik a listájukra, de ők maguktól nem fognak beletenni pénzt, ha nem kapnak rá forgalmazási támogatást. Egyszerűen nem szerettük volna, ha mi valahol egy listának a végén kullogjunk, és ne legyünk fontosak, inkább csináljuk mi bénán, de legalább csináljuk.

És elérték, hogy, bár a Curtiz eredendően tévéfilm, mégis moziforgalmazásba került.

Topolánszky Tamás Yvan: Az nem titok, szerintem ezen a szitán mindenki átlát, hogy aki tévés támogatást kap, a szíve mélyén valójában mozifilmet szeretne csinálni, hiszen a tévéfilm kifejezés sokáig komoly szitokszónak számított, most kezd csak a tévéfilm fogalma létjogosultságot kapni.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Szász Attila sokat hozzátett ehhez.

Topolánszky Tamás Yvan: Nagyon! Róla mi úgy gondolkodunk, hogy ő egy elég komoly macsétával kezdte el az ösvényt kivágni a dzsungelben ? és egyébként az Akik maradtak is ezt az utat követi nagyon ügyesen. Nagyon jó, hogy ezt így is lehet, hozzáteszem, csak azoknál működik, akik azt a pici pluszt belerakják: ha megvan a filmben a szeretet meg a belefektetett munka, akkor képes arra, hogy felvegye a versenyt, a négy-ötszörös pénzből készült művekkel. Ha valaki úgy gondolkodik, hogy ez kisköltségvetésű, úgysem fog meglátszódni rajta, majd leforgatjuk a Skanzenben, a többit meg elrakom zsebre, akkor abból nem lesz fesztiválsiker meg moziforgalmazás, és nem feltétlenül azért, mert a sztori erre nem lenne alkalmas, hanem mert érződik a végeredményen ez a hozzáállás.

Sümeghy Claudia: Illetve az kellett még ehhez, hogy a Mecenatúra hozzáállása is olyan legyen, ami ezt megengedi. Náluk megvannak a bürokrácia követelményei ugyan, és mindenről el kell számolni, de azon túl nem bonyolították az életet. Amikor pedig arról érveltünk, hogy sokkal többet beletettünk ebbe a filmbe, mint a kötelező mennyiség, és emiatt lehet egy szép jövője, és erre tekintettel bizonyos feltételekben legyenek rugalmasak, akkor erre ők valóban nyitottak is voltak. Kaptunk engedményt a bemutatási határidőben a fesztiválok miatt, kaptunk engedményt a hosszra vonatkozólag, utólag meg hálásak is voltak, hiszen a Curtiz volt az első tévéfilm, ami A-listás fesztiválról elhozott egy nagydíjat.

Van itt két dolog: az, hogy pont Michael Curtizről készítettek filmet, egyfelől átgondolt ?üzleti? döntés, mert nemzetközi szinten is releváns figura ? illetve az, hogy közben kiemelik, hogy kell ahhoz valamiféle monomániás őrület, hogy egy témával éveken keresztül lelkesen foglalkozzon egy rendező. Hol találkozott a koncepciózus gondolkodás a Curtiz-őrülettel?

Topolánszky Tamás Yvan: Nagyon sok sztorit hallottam róla már korábban is, és először így ragadt meg nekem Curtiz alakja: nem úgy, mint a Casablanca alkotója, hanem, mint a magyar származású rendező, aki felépített magának egy álomkarriert Hollywoodban, de közben nem volt hajlandó beilleszkedni. És annyira vicces volt minden sztori, hogy hogyan vált át magyarra, amikor elfárad az angolul instruálásban, és Errol Flynnt kezdi magyarul szidni ? nagyon tetszettek ezek a sztorik, de nem volt ebben nekem sokkal több. Akkor még nem láttam a Casablancát, de tudtam azt, hogy azért ezt a filmet meg kell nézni. És először elolvastam a forgatókönyvét, és azt annyira szerettem, hogy egyből duplán olvastam el, annyira vitt magával, és a filmet rögtön utána kezdtem el, és azt is kétszer néztem meg zsinórban egymás után, bőgtem a Marseillaise-jeleneten, pedig tényleg nem tud sok minden erre a szintre elvinni. Döbbenetesen jó filmnek láttam, ami olyan friss a mai napig, hogy elképesztő, és hiába tudtam, mégis, úgy pofán vágott, hogy egy magyar ember rendezte ezt a filmet. Pedig nem vagyok ez a melldöngetős mélymagyar, de mégis érdekelni kezdett, hogy hogy jut el erre a szinte valaki: Budapestről elmegy Erdélybe, cirkuszi mutatványosnak, és abból lesz aztán a legbefolyásosabb filmkészítő a huszadik században. Ez az életút, ezek a kontrasztok engem nagyon érdekeltek, ezt elmondtam Claudiának, elkezdtük egy kicsit előkutatni, és ő is szép lassan beleszeretett ebbe a karakterbe.

A Curtiz egyfelől nem tipikus elsőfilm, mert elég nagyívű vállalás, abban viszont beleillik az utóbbi évek elsőfilmjei közé, hogy ez is egy erős kezdés, fesztiválsikerekkel, amiből sokat láttunk mostanában, csak hogy a Saul fiát említsem. Egy erős felütés nélkül nem állnak szóba a fiatal rendezőkkel, vagy minek köszönhető ez a trend?

Topolánszky Tamás Yvan: Egyrészt az is ott van, hogy a mi életünk nem annyira izgalmas, hogy arról csináljunk kamaradrámát, hogy reggel ki viszi el óvodába a kislányunkat, minket más érdekel. Illetve van a fiatal rendezők egy maroknyi körében ? amihez jól esik, ha minket is oda sorolnak ? egy olyan minőségi törekvés, ami fontosabb annál, mint hogy minél több munkát csináljak.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

Sümeghy Claudia: Ehhez a jelenséghez szerintem az is hozzájárul, hogy bizonyos témák annyira aktuálisak és fontosak, hogy egy-egy rendező könnyebben talál olyat, amivel nemzetközi fesztiválelismerést ki tud magának vívni: a múltfeldolgozáson kívül a gender-témák, harmadik világ, ezekre könnyebben rá lehet csatlakozni. Illetve szerintem az új filmalapos rendszertől az elvehetetlen ? leszámítva minden kiszámíthatatlanságát ?, hogy magasabbak az elvárások, a források pedig biztosítják azt, hogy érdemi munka folyjon: egy Inkubátor program-os pénz az pont sok a nullához képest, és pont kevés ahhoz, hogy el tudd engedni magad. Illetve a globalizáció azt is lehetővé tette, hogy a mai fiatal producerek, a magyarok is, már olyan iskolákban és workshopokon tanulhatnak, ahol olyan kapcsolati tőkére tesznek szert, ami felbecsülhetetlen. Kell, hogy jó legyen a film, de ha a producere egy bizonyos produceri iskola alumnija, akkor az a film nem ugyanazt az utat futja be, mint önmagában befutna. És nekünk ezért volt Montreal nagyon nagy sikerélmény, mert nem volt ilyen hátszelünk. De a nap végén nem ez számít, ez csak ad egy biztonságot, hogy egyszer a világ egy pontján már validálták a filmünket.

Már a Curtiz témaválasztása és a nyilatkozataik alapján sem csak Magyarországban gondolkodnak.

Topolánszky Tamás Yvan: Itt a téma is hozta ezt, de tény, hogy ha a jövőben lenne lehetőségünk angol, vagy túlnyomórészt angol nyelven filmet csinálni, akkor biztos, hogy azt választjuk. Ha fáj bárkinek, ha nem, Magyarország nem egy piac filmes szempontból. Vannak ugyan ellenpéldák, de ha az itt jellemző párszáz millió forintos büdzséből csinálsz filmet, akkor az a magyar mozis piacon nem tudja visszatermelni az árát, ezért is van állami támogatás, máskülönben kihalna ez az ipar. És mi a Curtizzel elhatároztuk, hogy szeretnénk, hogy legalább a gyártási költséget visszahozza, a nemzetközi relevancia ezért is fontos, mert az erre lehetőséget ad. Viszont azt mindketten érezzük, hogy a kétlaki élet valószínűleg izgalmasabb, mintha itt elvágnánk minden köteléket.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

folytatás

Legkedveltebb hírek
A műszaki fejlesztések megszállottja izgalmas és tragikusan rövid élete során gyökeresen átalakította a telekommunikációt ? és sok szempontból a mindennapi életünket is
2019-10-24 00:27:24 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Joshi Bharat, Nótár Mary, Sári Évi és Matyi (Mátyás Zoltán) a házigazdái a Zenebutik maratoni szilveszteri élő kívánságműsorának
2019-10-24 00:20:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Peter Falk, Andrew Stevens, Janet Margolin, Brenda Vaccaro, Floyd Levi
2019-10-24 00:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tudjuk-e, hogyan készülnek a körülöttünk lévő hétköznapi tárgyak, amelyeket oly nagy természetességgel használunk? Honnan ered a ragasztószalag? Vagy a WC-ülőke, a gumilábtörlő, a hallókészülék? A sorozat ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad választ
2019-10-23 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A vízilabda szabályai szerint főznek a Séfek Séfe konyhájában, nem csak a sportszerűséget
2019-10-23 22:54:04 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Séfek Séfe mai adásában az "édes" szóé lesz a főszerep
2019-10-23 22:52:21 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez