Semmit sem tudnak az eltűnt magyar súlyemelőről

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

A magyar csapat is megérkezett a thaiföldi súlyemelő-világbajnokság színhelyére, Pattayába, ahová azonban nem tartott társaival Magát Krisztina.

?Fogalmam sincs, mi történhetett, megsérült vagy más a gond, hiszen megvolt a repülőjegye is, és velünk együtt kellett volna eljönnie Budapestről. Nekem nem jelezte, hogy mi az oka otthon maradásának? ? mondta az MTI érdeklődésére a válogatott szövetségi kapitánya, Gyurkovics Ferenc.

A 30 éves Magát, aki doppingeltiltását követően újrakezdte a versenyzést, s a 2018-as Európa-bajnokságon ezüstérmes, a világbajnokságon pedig 12. volt, a thaiföldi vébé rajtlistája szerint szerdán lépne versenydobogóra a 87 kilósok B csoportjának tagjaként.

Hiányában is lesz magyar szereplője a kategóriának: Boros Viktória, a szombathelyi Haladás VSE emelője indul, besorolása alapján a 87 kg C csoportjában, kedden. Aznap lesz jelenése a BKV Előre versenyzőjének, Szuromi Tímeának a 81 kilósok B csoportjában, míg a szegedi Nagy Péter a vb zárónapján, pénteken szerepel a plusz 109 kilogrammosok B csoportjában.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Curtis számára igazi példakép elhunyt édesapja, akiről csillogó szemekkel mesélt a Sztárban Sztár énektanárának, Lajtai Katinak
2020-10-23 12:35:30 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Lengyelországban szombattól tovább szigorítanak a járványügyi intézkedéseken, bezárnak az éttermek, korlátozzák a kiskorúak kültéri mozgását, betiltják az öt személynél nagyobb gyülekezéseket ? közölte sajtóértekezletén Mateusz Morawiecki kormányfő
2020-10-23 12:32:19 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Horváth Boldi a táncoslábú Szűcs Judith bőrébe bújva készül tarolni a Sztárban Sztár színpadán: a felkészülés nehézségeiről ő maga mesélt
2020-10-23 12:30:10 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Vastag Csaba nem tagadja, hatalmas kihívásként tekint legújabb produkciójára, amit igyekszik a lehető legjobban előadni
2020-10-23 12:29:56 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Szabó Ádám nagyon izgatott: a sármos Robin Thicke bőrébe bújva készül meggyőzni a zsűrit és a nézőket macsóságáról
2020-10-23 12:28:48 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tóth Andi a méltán híres Elvis Presley bőrébe bújva készül felperzselni a színpadot, esélyeiről pedig maga Lajtai Kati tájékoztatta
2020-10-23 12:28:12 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez