A magyar állampolgároknak továbbra sem kell vízum az USA-ba

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A magyar állampolgároknak továbbra sem kell vízum az USA-ba

A magyar állampolgárok továbbra is vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba ? erről állapodott meg Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az amerikai belbiztonsági minisztérium vezetőivel hétfőn Washingtonban. Megállapodtak a vízummentesség hosszú távú fenntarthatósága érdekében szükséges magyar törvényhozási lépések listájáról is, és ezeket a jövőben el is fogják végezni.

Szijjártó Péter kijelentette: biztonsági kérdésekben különlegesen mély megértés jellemzi egymással szemben a két kormányzatot. Mindketten az egyik legfontosabb feladatnak tekintik a saját állampolgáraik és országuk megvédését, legfontosabb feladatnak pedig annak a jognak a fenntartását, hogy ki léphet be az országba, kikkel akarunk együtt élni. Mindkét ország jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében is, hogy meg tudja védeni a határait.

A magyar miniszter az MTI-nek nyilatkozva elmondta: 36 olyan ország van a világon, amelynek állampolgárai számára nem kell vízum az Egyesült Államokba történő beutazáshoz.

A sajtótájékoztatón kiderült az is, hogy

a magyar és az amerikai Exim Bank megállapodott beruházások, projektek közös finanszírozásáról. Ez azt eredményezi, hogy magyar és amerikai vállalatok még több fejlesztési forrást és még több hitelt, valamint hitelgaranciát felhasználva vághatnak bele közös beruházásokba akár az amerikai, akár a magyar piacon, vagy harmadik országok piacain is.

Az Egyesült Államokból érkező vállalatok a második legjelentősebb befektetői közösséget alkotják Magyarországon, 1700 amerikai vállalat 105 ezer magyar embernek ad munkát. Az Európai Unión kívül az Egyesült Államok Magyarország második legnagyobb exportpiaca, tavaly 3,5 milliárd dollárért exportált oda termékeket és szolgáltatásokat.

A Washingtonban most kötött megállapodás értelmében a magyar és amerikai vállalatok több forrással rendelkeznek olyan beruházások esetében is, amelyeket közösen hajtanak végre harmadik piacokon. így a nagy amerikai cégek Magyarországon gyártott termékei a világ még több pontjára eljuthatnak, és még több munkahely teremtését teszik lehetővé magyarországi cégeik számára.

Szijjártó Péter hangsúlyozta: Magyarország és az Egyesült Államok együttműködésének sikertörténete alapvetően a gazdaságon és az emberek között kapcsolatokon alapul. A most megkötött két megállapodás ezeken a területeken jelent előrelépést, általuk a két ország együttműködése még jobbá válik.

Kiemelt kép: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev

folytatás

Legkedveltebb hírek
A Gellért-fürdő dunai kifolyójánál élvezték a termálvizet, amikor a járőr rájuk dörre
2019-11-22 13:05:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
A kisajátítási pereken a lakók jelezték, hogy lakást akarnak, nem pénzt, így megcsúszott az egész folyamat
2019-11-22 12:31:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A katasztrófavédelem döbbenetes képeket közölt a helyszínről
2019-11-22 12:27:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Budapest 2023-ban rendezne atlétikai világbajnokságot
2019-11-22 12:23:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Ha tovább szennyezik a levegőt.
2019-11-22 12:17:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Nem egyszerű az ügy: a kerületek és a főváros csatáját hozhatja a pénzért, ráadásul a fővárosnak illene a dugódíjért cserébe nyújtani valamit az autósoknak
2019-11-22 11:56:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez