A bedőlt magyar üzletlánc vagyonát három tenger moshatta el

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Érdekes hasonlattal él a G7 a bedőlt magyar üzletlánccal, az One Euró Markettel kapcsolatban. V. Károly német-római császár, spanyol király hatalmának földrajzi kiterjedtségével vontak párhuzamot, akinek a birodalmában soha nem nyugodott le a nap. Úgy látják, hasonlót lehetett elmondani a csúcson több mint 50 saját és több tucatnyi franchise üzletet számláló One Euro Market üzletlánc hivatalos tulajdonosi köréről is, amelyben szerepet kapott panamai, hongkongi, Marshall-, Seychelle- és Brit Virgin-szigeteki társaság is.

Azóta viszont alig maradt valami a hálózatból, úgy tűnik mindössze három bolt. Ami az üzleteket korábban működtető 10 céget illeti, egyet megszűntnek nyilvánított a hatóság, három ellen kényszertörlési, további hárommal szemben felszámolási eljárás indult.

Az állam (az adófizetők) és a beszállítók pedig élőben nézhetik, ahogy minimum százmilliós, de valószínűleg inkább milliárdos nagyságrendű kár éri őket. A hálózatban a nagykereskedelmi tevékenységet 2016 végéig végző, egykor One Euro-Market (OEM), ma már ZKKTS Kft. névre hallgató cég 2018 eleje óta szerepel a 180 napon túli, 100 millió forintot meghaladó adótartozást felhalmozó cégek listáján, és egyéb eljárások, elmarasztalások után idén augusztusban a felszámolását is elrendelték. A megismert legnagyobb tartozás, amelyet a NAV megpróbált (sikertelenül) behajtani, 335 millió forint volt, de van olyan becslés is, amely alapján bőven milliárdos nagyságrendű az állam követelése. Ha nem történik valószínűtlen fordulat, akkor a cég anélkül tűnik el a süllyesztőben, hogy az állam egyetlen forintot is viszontlátna.

Van olyan beszállítói vélemény, amely szerint a hálózat és benne a One Euro Group helyzete azért alakult így, mert a boltokat üzemeltető cégek a befolyt bevétel tekintélyes részét nem a nagykereskedő kifizetésére használták fel, hanem a tulajdonosuknak juttatták tőkeleszállítás és tagi kölcsön formájában.

A kár formálisan az offshore tulajdonosokra, illetve az általuk megbízott vezetők döntéseire mutat, de ahogy korábban írták, naivitás kell annak feltételezéséhez, hogy a világ teljesen különböző részén lévő tulajdonosok tényleg a végső haszonhúzók voltak, miközben az azonos székhelyen működő cégeiknél rendre ugyanaz a néhány magyar személy volt a könyvvizsgáló, könyvelő, tulajdonosi képviselő, kézbesítési megbízott és jogász. Mégis, ha senki nem esik ki a szerepéből, akkor a portál szerint könnyen lehet, hogy jogilag pontosan ez lesz a helyzet.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Tudjuk-e, hogyan készülnek a körülöttünk lévő hétköznapi tárgyak, amelyeket oly nagy természetességgel használunk? Honnan ered a ragasztószalag? Vagy a WC-ülőke, a gumilábtörlő, a hallókészülék? A sorozat ilyen és ehhez hasonló kérdésekre ad választ
2019-10-23 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A vízilabda szabályai szerint főznek a Séfek Séfe konyhájában, nem csak a sportszerűséget
2019-10-23 22:54:04 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Séfek Séfe mai adásában az "édes" szóé lesz a főszerep
2019-10-23 22:52:21 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
László Andi teljesen lenyűgözte a zsűriket, desszertje még egy prémium kategóriás étteremben is megállta volna a helyét a séfek szerint
2019-10-23 22:50:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Lehet, hogy más versenyzőknek szépen nézett ki a tányérja, de Emília olyan finom desszertet tett le az asztalra, hogy Wolf András szinte be is falta az egészet séftársai elől
2019-10-23 22:47:29 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Cser Ádám bár nem akarta elfogadni a többiek segítségét, hogy ne hátráltassa őket, végül mégis felhasználta Timi piskótáját desszertjéhez
2019-10-23 22:45:45 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez