A magyar hegymászó megindult a világ nyolcadik legmagasabb csúcsára

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A magyar hegymászó megindult a világ nyolcadik legmagasabb csúcsára

Megkezdte szerdán a csúcstámadást a Manaszlun Lengyel Ferenc, a Kalifa Alpin Csapat hegymászója, Varga Csaba pedig a kedvező időjárásra vár, hogy elindulhasson a Dhaulagiri meghódítására.

Lengyel Ferenc a világ nyolcadik, Varga Csaba pedig a hetedik legmagasabb csúcsára indult. Lengyel szeptember 20-án indult második akklimatizációs körére, a hegyen lévő mászók közül elsőként jutott 7000 méteres magasságba. Az alaptáborba hétfőn ért vissza, szerdán pedig megindította a csúcstámadást, így a szokásos három-négy nap pihenő helyett mindössze egy napot töltött regenerációval.

Kevés időm volt pihenni, ráadásul ezt a rövid időt is megkeserítette, hogy az utolsó mászás során csúnyán megégett az ajkam, így még aludni is alig tudtam, ilyen magasságban pedig nagyon lassan gyógyulnak a sérülések

? idézi a Kalifa Alpin Csapat a hegymászót.

Döntésének oka, hogy az előrejelzések szerint a mostani kedvező időjárás után a Manaszlun visszatér a csapadékos időjárás, ami eddig is megnehezítette a hegymászók haladását.

Ami Varga Csabát illeti, ő már befejezte az akklimatizációját a Dhaulagirin, sőt mindössze egy körből oldotta meg az akklimatizációt és kedvező időjárás esetén pár nap pihenő után ő is elindulhat a csúcsra.

Kiemelt képen Lengyel Ferenc a Manaszlu alaptáborában. Fotó: MTI/Mónus Márton

folytatás

Legkedveltebb hírek
Törökország magára maradt a terrorizmus elleni harcban, miután a NATO londoni csúcstalálkozóján nem született egyezség ? mondta Hulusi Akar török védelmi miniszter pénteken Ankarában
2019-12-06 20:40:00 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Ügyészségi eljárás indult Matteo Salvini, a Liga vezetője, volt belügyminiszter ellen, miután Carola Rackete, a nyáron a tiltás ellenére az olasz partoknál kikötött Sea-Watch 3 civilhajó kapitánya feljelentette rágalmazásért és bűncselekményre való felbujtásért
2019-12-06 20:30:01 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Öt különböző pár, öt külön történet
2019-12-06 20:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Újabb bonyodalmak a Mintaapák életében! Vajon Géza súlyosan megsérült?
2019-12-06 20:25:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Kelly készülődik az érettségi fényképezésre. Peggy meg akarja mutatni lányának, hogy kell megfe
2019-12-06 20:20:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Két aranyérmet - 200 m pillangó, 100 m vegyes - nyert Hosszú Katinka pénteken a glasgow-i rövidpályás úszó Európa-bajnokságon
2019-12-06 20:18:48 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez