Most egy ékszertervezővel hozták össze a pletykák Brad Pittet

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Amióta Brad Pitt elvált Jennifer Aniston után Angelina Jolie-tól is, az emberek nehezen dolgozzák fel, hogy a színész egyedül van, ezért ha az egy méteres közelében meglátnak egy nőt, azt azonnal kikiáltják a csajának. így történt ez 2018-ban is, amikor állítólag egy MIT-professzorral, Neri Oxmannel találkozgatott, és most is hasonló pletykák keringenek egy bizonyos ékszertervezővel, Sat Hari Khalsával kapcsolatban., aki ott volt a színész új filmje, az Ad Astra egyik bemutatóján.

Brad Pitt az év depressziósa, az Ad Astra az év sci-fijeKomor és fenséges sci-fi készült az apakomplexusról. Kritika.

Az állítólagos új barátnőről az Us Weekly írt, és érdekes, hogy csak most, ugyanis már egy évvel ezelőtt is látták őket, ahogy egymás mellett ültek egy jótékonysági koncerten. Ezt a hírt a Cosmopolitan szerint egyébként rögtön meg is cáfolta az E! News, akik szerint a színész és az említett nő csak barátok, pedig egészen csodálatos lenne, ha kiderülne, hogy a pletykák mégis igazak, már csak azért is, mert Sat Hari Khalsa nemcsak ékszertervező, de

holisztikus gyógyító is.

Sat Hari Khalsa a kép bal oldalán látható – Fotó: Tasia Wells/WireImage

Kiemelt kép: Charley Gallay/Getty Images for Breitling

folytatás

Legkedveltebb hírek
Egyes hírek szerint az állat nem is azé a férfié volt, aki megkínozta
2019-12-09 14:37:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Botka László osztotta meg a tíz polgármesterrel közös fényképet
2019-12-09 14:21:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
A fiú épp a javítóintézetből volt eltávon, amikor rátámadt a buszsofőrre
2019-12-09 14:19:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Szigorítanák azok büntetését, akik állatkínzást követnek el
2019-12-09 14:17:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Szerbia válogatottja 29-28-ra legyőzte Németországot a Japánban zajló olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokság hétfői játéknapján, a középdöntő második fordulójában Kumamotóban
2019-12-09 14:08:27 | Hozzászólások: 0 | hirextra
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez