Stallone és Richard Gere egyszer összeverekedtek Diana hercegné miatt

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Stallone és Richard Gere egyszer összeverekedtek Diana hercegné miatt

Semmihez nem lehetett hasonlítani azt a hatást, amit Diana gyakorolt a férfiakra. A jelenlétében teljesen elvesztették az eszüket, egyszerűen megőrültek érte.

Kijött Elton John Me című önéletrajzi könyve, melyben elég nagy fejezetet szentel Diana hercegnének, ugyanis rendkívül közel álltak egymáshoz. Egy egészen szürreális sztorit is leír az énekes még 1994-1995 környékéről, mikor az Oroszlánkirály című filmhez kapcsolódva, ünnepi partit rendeztek.

Ebből szemlézett a Daily Mail.

A Disney akkori fejese Jeffrey Katzenberg Londonba látogatott, Eltonék pedig meghívták vacsorára, majd megkérdezték, szeretne-e valakivel találkozni. Katzenberg rávágta, hogy Diana hercegnével. Elhívták a Notting Hill forgatókönyvíróját, Richard Curtist, de George Michael is kapott meghívót.

Sőt, Sylvester Stallone és Richard Gere is, akik épp ott tartózkodtak az országban.

? Rögtön lehetett látni, mennyire egymásra hangolódtak ? írja az énekes, merthogy Diana ekkor már külön élt Károly hercegtől, Gere pedig ekkoriban szakított Cindy Crawforddal. Egész este beszélgettek, ücsörögtek a kandalló előtt, Sly pedig végig azt figyelte, mit művelnek. Szerinte fel akarta szedni a hercegnét.

Leültek kajálni, de sehol nem volt Stallone és Gere, Elton pedig elküldte David Furnish-t (a mostani férjét), hogy keresse meg a két férfit, két perc múlva jött vissza:

Mondtam Davidnek, szaladjon már el megnézni, hová lett ez a két fiatalember. Mindjárt jött is vissza ijedt tekintettel, hogy ?van egy kis gondunk?. Mondom, miféle gond lehet, aztán kiderült, hogy David úgy talált rájuk, hogy a folyosón verekedtek, Dianán vitatkoztak. Visszaültünk kajálni, utána pedig Sly elrohant. Azt mondta, idézem: ?Ha tudom, hogy Mr. Sármos herceg is jön, én biztos otthon maradok. Amúgy meg, ha akartam volna, a hercegné velem tartott volna a vacsora után!?.

Erre mondta a zenész, hogy kétfajta Diana-effektus létezett:

amivel megváltoztatta a királyi családhoz való hozzáállást az emberek részéről, illetőleg a másik, amivel férfiakat egy perc alatt egymásnak ugrasztott. A hercegné 1995-ben. – Fotó: Brian Rasic/Getty Images Ha nem akarsz lemaradni a celebhírekről…

akkor neked szól legújabb Facebook-oldalunk, a Nejlon, ahol éppen egy szuper közösség épül és ahol a hazai híres és/vagy érdekes emberek vannak a középpontban.

Kiemelt kép: Anwar Hussein/Getty Images

folytatás

Legkedveltebb hírek
Novák egy interjúban megvédte a 22 éves helyettes államtitkárt
2019-12-12 19:15:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Az ókori Egyiptom egyik legjelentősebb uralkodójaként számon tartott II
2019-12-12 19:06:24 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Az atv.hu szerint Farkas István és Szabó Gábor a pártját is elhagyja Gyurcsány Ferencék kedvéért.
2019-12-12 18:59:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez