35 év után egy Bródy-dal hozott össze két testvért az X-Faktorban

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
35 év után egy Bródy-dal hozott össze két testvért az X-Faktorban

Azért jöttem ide ? tudom, hogy nem nyerem meg, énekelni nem tudok, gitározni nem tudok ?, mert komoly oka van

? kezdte a 70 éves Balogh Antal Géza, aki egy szál gitárral ült be az X-Faktor színpadára. Ez hamar felkeltette a mentorok érdeklődését is, a férfi pedig folytatta a történetet.

Van egy öcsém. Kettő volt, az egyik elment tavaly előtt, és a kisebbik öcsémet 35 éve nem láttam. Elég szűk anyagi körülmények között élt, és kért tőlem ötezer forintot kölcsön, mondta, hogy három hónap múlva visszahozza. Ez volt 35 éve, és a kis hülye lehet, nem mer jönni, de engem nem érdekel a pénz. Nem tudom, hol van. Kerestem Hernádon, mindenhol

? fogalmazott, majd belekezdett Bródy János Filléres emlékeim című számába, a közönség pedig néma csöndben hallgatta végig. Egyébként a mentorok megjegyezték, hogy gitározni azért tud Balogh.

Továbbjuttatták négy igennel, ám itt jött egy csavar a sztoriban.

Az X-Faktor stábja megkereste Lajost, az öccsét, és behívták a produkció végén. Dallos Bogi és Kiss Ramóna nem bírták könnyek nélkül, ahogy persze a testvérpár sem.

 

Az első adásról szóló összefoglalónkat itt olvashatjátok:

Elindult az X-Faktor: ?Én lehet, hogy rád gyújtanám a lakást, ha a szomszédom lennél!?Egyáltalán nem kímélték az indulókat a válogatón, ahol nyilván megint sok volt a fura ember.

És persze:

Ha nem akarsz lemaradni a celebhírekről…

akkor neked szól legújabb Facebook-oldalunk, a Nejlon, ahol éppen egy szuper közösség épül és ahol a hazai híres és/vagy érdekes emberek vannak a középpontban.

Kiemelt kép: RTL Klub 

folytatás

Legkedveltebb hírek
Cristinát férje otthagyta, ezért a szülei falujába költözik
2020-12-05 05:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Anna és Joachim testvérek, és közösen visznek egy vasáruboltot, de az utóbbi időben a férfi elhanyagolja az üzletet, mert szerelmes egy brazil nőbe, Consuelába
2020-12-05 04:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Nézd vissza a Pillangó-hatás című filmet december 12-ig a Moziverzum oldalán!
2020-12-05 03:50:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Jake hazaköltözteti Alexet, hogy anyjuk szemmel tudja tartani
2020-12-05 03:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
José Clara ismerőse hasi panaszokkal érkezik a kórházba
2020-12-05 03:22:35 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Madonna őrület véget ér, Wöllert pedig képviselőtársai előállítják a várásházán
2020-12-05 02:39:11 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez