?Gyerekként folyamatosan aggódnom kellett, lesz-e lakásunk. Lassan 30 leszek, és még mindig ez a helyzet?

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
?Gyerekként folyamatosan aggódnom kellett, lesz-e lakásunk. Lassan 30 leszek, és még mindig ez a helyzet?

?Nem merek elköltözni, mert féltem a gyerekeimet, ha esetleg lakcímkártya-problémák miatt kilakoltatnának? ? mondja a 43 éves, szklerózis multiplexben szenvedő Indig Éva a botjára támaszkodva. ?A saját lakásomba pedig már lassan be se tudok menni, hiszen a harmadik emeleten van, és nincsen lift. Nem jó ez így?

Éva egy azok közül, akik utcára mentek vasárnap Budapesten, hogy a lakhatási válság megoldása és az elérhető szociális bérlakások érdekében tüntessenek. A külföldön diplomázott, több nyelven beszélő asszony azt mondja, a lakáshelyzet miatt már kényelmetlenül érzi magát az országban. Ugyan állapota miatt ő nem vonult végig a tüntetőkkel, a megjelentek ? köztük civil szervezetek képviselői, politikusok ? tettek arról, hogy a kétségbeesése hangot kapjon.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

?Az, hogy lakhatási válság van, elcsépelt mondás, senki sem kapja fel erre a fejét. De mikor mondhatjuk, hogy mindent megtettünk ebben az ügyben? Talán soha? ? kezdte beszédét Kovács Vera, az Utcáról Lakásba Egyesület alapítója a 9. Lakásmeneten. És habár a megjelent körülbelül ezer résztvevő már rutinszerűen masírozott keresztül Budapest belvárosán, hiszen a legtöbbjüknek ez már a sokadik Lakásmenete volt, a jövő vasárnapi önkormányzati választás miatt a szokottnál talán nagyobb volt az érdeklődés.

A Nehru-parton még gyérebb taps fogadta az ott beszédet mondó aktivistákat, de az érdeklődőket az Erzsébet téren már inkább lázba hozta az ott csatlakozó Karácsony Gergely ellenzéki főpolgármester-jelölt. Az eseményre meghívást kapott a hivatalban lévő Tarlós István is, aki azonban a szervezők elmondása szerint még csak nem is reagált.

?Én tudom azt, hogy milyen nehéz a civileknek, akik minden politikust kritizálnak, mégis odaengedni egyet a színpadra ? fogalmazott beszédében Karácsony. ? De megtiszteltetés az, hogy olyan civilekkel politizálhatok együtt, akik a civilségüket nem feladva, de a politikába behozva, velem együtt küzdenek azért, hogy megváltoztassuk Budapestet.?

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

A főpolgármester-jelölt nem volt egyedül azzal, hogy a lakhatást aktuálpolitikai szempontból közelítse meg. Misetics Bálint szociálpolitikus, A Város Mindenkié Csoport aktivistája záróbeszédében arról beszélt: ?A lakhatás nem magánügy, hanem közügy. Ebben az államnak ugyanúgy felelőssége van, mint az egészségügyben vagy az oktatásban. A választásnak ez is a tétje, és felelősségünk, hogy jól döntsünk.?

Ez a hangvétel különbözött az első lakásmenetek miliőjétől, ahol a szervezők pártpolitikától mentes felszólalásokat vártak, és a közszereplőket is arra kérték, hogy ne pártok színeiben, hanem magánemberként látogassák az eseményt. Molinókkal és zászlókkal ezúttal az MSZP-t és a Momentumot lehetett kiszúrni. ?Igenis helye van itt a pártpolitikának, hiszen ez a rendezvény közvetlenül kapcsolódik olyan társadalmi ügyekhez, amikkel nekünk kötelességünk foglalkozni? ? mondta ezzel kapcsolatban Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője.

De a meneten felvonuló civil szervezetek képviselői is hasonlóan látják. ?Egyre inkább úgy érzem, hogy muszáj politikusokat hívni a Lakásmenetre, nem lehet ezt tisztán civil kezdeményezésként kezelni? ? mondta például Kiss Anikó, a SZOCSOMA nevű, főként vidéki roma hajléktalanokat segítő csomagküldő szolgálat alapítója.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

Amikor nem a választás és a politika volt terítéken, a felszólalók személyes tapasztalataikról számoltak be a lakásválság kapcsán. Kemény András az utcán élők társadalmi integrációjáról beszélt, Kovács Vera a társadalmi felelősségvállalást hangsúlyozta, míg az AVM aktivistája, Tóth Fanni a hajléktalanságon túl a társadalom megannyi szegletét érintő problémaként beszélt a helyzetről.

Én is szociális bérlakásban nőttem fel, gyerekként folyamatosan aggódnom kellett, hogy lesz-e lakásunk. Most lassan harminc leszek, és még mindig fennáll ez a veszély

? mondta.

Az esemény végül az Erzsébet téren a Mayberian Sanskülotts, Szabó Benedek és a Carson Coma rövid koncertjével ért véget, míg a Food Not Bombs aktivistái teát és szendvicseket osztottak a megjelenteknek. Ezután ment, aki tudott, haza.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu
folytatás

Legkedveltebb hírek
Toroczkai László szerint a hírportáé a Puskás Aréna megnyitóját követően magyargyűlöletre uszító videót, véleménycikket és karikatúrát közölt
2019-11-20 13:56:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A Jobbik frakcióvezetője egyszerűen fogta magát, és a parlamenti ülésteremben beült a kormányfő helyére
2019-11-20 13:43:06 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tilos lesz rollerezni az Országház környékén, a rollerezőket bírságolhatják is, ez a gyerekrollerekre nem fog vonatkozni
2019-11-20 13:31:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Onnan követte a parlamenti vitát a jobbikos frakcióvezető
2019-11-20 13:17:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Az ismeretlen tettes ellen szeméremsértés miatt nyomoznak
2019-11-20 13:15:02 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Magyarország nem hozott hatékony intézkedéseket az európai uniós tagállamok kormányait tömörítő tanács költségvetési ajánlásainak teljesítése érdekében ? állapította meg szerdán közzétett jelentésében az Európai Bizottság
2019-11-20 13:14:25 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez