Észak-Korea most a nyugati országokkal keménykedik

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Észak-Korea most a nyugati országokkal keménykedik

A 15 tagú ENSZ BT várhatóan kedden ülésezik zárt ajtók mögött annak nyomán, hogy Észak-Korea a múlt héten saját közlése szerint sikeresen tesztelt egy új típusú, tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát (SLBM). Az ülést Németország kezdeményezte Franciaország és Nagy-Britannia támogatásával.

Tudjuk, hogy a brit-francia-német tisztátlan kezdeményezés mögött az Egyesült Államok rejtőzik

– jelentette ki Kim Szong észak-koreai ENSZ-nagykövet újságíróknak nyilatkozva országa képviselete előtt a világszervezetnél.

Az Egyesült Államoknak és csatlósainak tudatában kell lenniük azzal, hogy amennyiben jelen pillanatban felvetik önvédelmi intézkedéseink ügyét az ENSZ BT-ben, az csak felszítaná óhajunkat szuverenitásunk megvédésére

– hangoztatta Kim.

Újságírói kérdésre válaszolva, hogy Phenjan milyen módon védené meg szuverenitását, és magában foglalna-e ez további rakétateszteket, az észak-koreai diplomata így felelt:

figyeljék, mit fogunk tenni a jövőben.

Hozzátette: ez nem jelent feltétlenül egy újabb rakétatesztet.

A Reuters hírügynökség szerint a mostani kísérlet volt a legprovokatívabb Észak-Korea részéről azóta, hogy 2018-ban ismét felvette a párbeszédet az Egyesült Államokkal. A nukleáris leszerelésről folytatott munkamegbeszélések szombaton szakadtak meg Észak-Korea és az Egyesült Államok között. Vasárnap a phenjani külügyminisztérium bejelentette: Észak-Korea nem fog tovább tárgyalni, míg az Egyesült Államok nem foganatosít “gyakorlati intézkedéseket”, hogy változtasson a kommunista országgal szembeni ellenséges politikáján.

Kiemelt kép: KCNA VIA KNS / AFP / Europress

folytatás

Legkedveltebb hírek
 Újratervezés - Hétfőtől új időpontban, 20
2019-11-22 23:05:19 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Véghék roppant összetartó, egymásért végletekig kitartó családja összeült, hogy megbeszéljék a hét eseményeit
2019-11-22 23:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
José Armando és Esmeralda találkoznak a kórházban. Esmeralda nem ismeri fel a doktort, de a férfi ne
2019-11-22 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Kiefer Sutherland, Kit Harington, Carrie-Anne Moss, Emily Browning, Ad
2019-11-22 22:25:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Azt állítják, a volt elnök Mexikóból arra buzdította híveit, hogy blokádokkal zárjanak körül városokat
2019-11-22 22:12:09 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) felfüggesztette az Orosz Atlétikai Szövetség (RUSAF) rehabilitációját
2019-11-22 22:08:56 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez