Szelfizés közben négyen meghaltak Indiában

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Szelfizés közben négyen meghaltak Indiában

Egy indiai család négy tagját sodorta el az áramlás, amikor egy dél-indiai folyóban állva próbáltak magukról szelfit készíteni. A családtagok hatan voltak, egymás kezét fogva álltak hétfőn a derékig érő vízben, amikor az egyik nő ? egy frissen házasodott asszony ? véletlenül a folyómeder egy gödrébe lépett és elcsúszott, a többieket magával rántva.

A nő férjének sikerült kimentenie egy asszonyt, de a csoport többi tagja, köztük a felesége és egy 14 éves fiú is odavesztek. Indiában rendszeresen történnek hasonló balesetek.

Májusban hárman haltak meg Hariana államban, amikor a vonatsínen állva akartak magukról felvételt készíteni. A közeledő vonat elől átugrottak a szomszédos sínpárra, ahol a másik irányból érkezett egy szerelvény, amely halálra gázolta őket.

2017-ben Karnataka államban ugyancsak hárman egy vasúti hídon fotózták magukat, amikor egy expresszvonat elütötte őket.

Ugyanebben az évben elefánttal akart szelfizni egy férfi, az állat azonban ormányát a derekára csavarva összeroppantotta.

2011 októbere és 2017 novembere között legalább 259 ember halt meg a világon szelfizés közben az Indiai Orvostudományi Intézet All Indian tavalyi tanulmánya alapján.

A statisztikát India vezeti Oroszország, az Egyesült Államok és Pakisztán előtt. (MTI)

folytatás

Legkedveltebb hírek
 Ne hagyd ki az Újratervezés legújabb epizódját!
2019-11-21 00:01:42 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Újra mindent beleadnak majd a játékosok abba, hogy "kifosszák" a Nyomd a gombot, tesó! stúdióját
2019-11-21 00:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A lelkész a ?Humanitárius kötelesség - biztonsági kockázat?" című rendezvényen bölcselkedett
2019-11-20 23:22:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Rendező: Mike Flanagan Szereplők: Kate Bosworth, Thomas Jane, Jacob Tremblay, Annabeth Gis
2019-11-20 23:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A korábban fideszesként, majd a Fidesz jelöltjével szemben, függetlenként is nyerő Nagy Szilárdot sikkasztás miatt ítélték el
2019-11-20 23:07:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Az Újratervezők teljes erejükkel a Végh család otthonának felújításán dolgoznak
2019-11-20 23:02:35 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez