Biden szerint Trump egy veszélyes szélhámos

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Biden szerint Trump egy veszélyes szélhámos

Joe Biden először beszélt arról, hogy Donald Trumpot el kell mozdítani, amíg nem késő. A demokraták elnökjelölt-aspiránsa az észak-keleti New Hampshire államban, Rochesterben tartott kampányrendezvényén azt mondta, hogy Trump

megsértette elnöki esküjét, elárulta a nemzetet, és szélhámosságot követett el,

ezért az amerikai alkotmány és a demokrácia védelmében ?alkotmányos úton el kell mozdítani? és nemcsak azért, amit eddig tett, hanem

a veszély miatt, amit az elnök a nemzetre nézve jelent.

Biden korábban támogatásáról biztosította az elnök alkotmányos felmentését célzó eljárást (impeachment) megelőző vizsgálatokat, de magát a felmentést még nem szorgalmazta.

Beszéde után szinte azonnal Donald Trump a Twitteren Bident  szánalmasnak nevezte.

Milyen szánalmas is nézni az álmatag Joe Bident, aki a fiával, Hunterrel együtt az amerikai adófizetők kárára legalább két országot szabadított meg dollármillióktól, ahogy az én elmozdításomra szólít fel. Én semmi rosszat nem tettem.

Joe Biden sem hagyta szó nélkül ezt. Megköszönte, hogy Trump figyeli őt, majd felszólította, hogy hagyjon fel a képviselőházi vizsgálatok akadályozásával.

És ha már az adófizetőkről beszélünk, én 21 évre visszamenőleg bemutattam az adóbevallásomat. És ön?

Az MTI felidézte, hogy a demokrata többségű képviselőház három bizottsága vizsgálódik  jelenleg Trump és az ukrán elnök júliusi telefonbeszélgetését, amikor Trump felvetette, hogy érdemes lenne vizsgálni Joe Biden és fia korábbi jövedelmező ukrajnai üzleteit.

Pelosi megüzente Trumpnak, hol a helyeAz amerikai képviselőház elnöke közölte, az elnök nem áll a törvények felett. 

Kiemelt kép: MTI/EPA/Etienne Laurent

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ismét nagyértékű megbízást nyert el az állami Magyar Közút Nonprofit Zrt
2020-11-30 14:28:07 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Telenor szolgáltatásaira ugyan nem vonatkozik az ingyenes internet-hozzáférést biztosító kormányrendelet, a szolgáltató mégis díjmentessé tette hálózatán az oktatási oldalak elérését
2020-11-30 14:21:45 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az elmúlt napokban egy hazánkat északkeletről ?súroló? légörvény határozta meg időjárásunkat, több helyen havazott az országban, a hőmérséklet még nappal is a telet idézte, és ez még így is marad néhány napig
2020-11-30 14:13:22 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az IBM 3,5 milliárd forintból, 1 milliárd forintos állami támogatással fejleszti a székesfehérvári informatikai központját ? jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter a beruházás hétfői sajtótájékoztatóján Székesfehérváron
2020-11-30 14:12:14 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Szerencsésnek mondható az a nyolc-tíz joghallgató, akiket az ősz során felvettek a Joghallgatók Önképző Szervezetébe (JÖSz)
2020-11-30 14:09:32 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A Petőfi Irodalmi Múzeum vezetőjéről kérdezték az ellenzéki képviselők Varga Mihály pénzügyminisztert, miniszterelnök-helyettest az Országgyűlésben
2020-11-30 14:00:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez