Lecsukták Trump ügyvédjének két üzlettársát

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Lecsukták Trump ügyvédjének két üzlettársát

Vádat emeltek az Egyesült Államokban csütörtökön Rudy Giuliani, Donald Trump amerikai elnök személyes ügyvédje két üzlettársa ellen, akik a vád szerint választási törvénysértést követtek el, amikor pénzt juttattak egy olyan szervezetnek, amely Trump újraválasztását támogatja. A két férfi ellen összeesküvés, a választási hatóság félrevezetése és okirathamisítás a vád.

A két floridai üzletembert, az ukrajnai születésű Lev Parnast és a fehérorosz származású Igor Frumant szerdán vették őrizetbe a washingtoni Dulles repülőtéren, ahol csak odaútra szóló jeggyel Bécsbe akartak repülni ? olvasható az MTI összefoglalójában.

Az ügyészség bizonyítékai alapján Parnas és Fruman 325 ezer dollárt utalt egy cégen keresztül az America First Action nevű szervezetnek 2018-ban. Bűncselekményt feltételezhetően azáltal követtek el, hogy, mint az átutalási dokumentumokból kiderült, a pénz valójában nem attól a cégtől származik, amelyik átutalta, hanem valójában saját anyagi érdekeiket és legalább egy ukrajnai kormányzati tisztviselő politikai érdekeit akarták érvényesíteni.

A megjelölt cég, amely papíron cseppfolyósított földgázzal üzletelt, valójában nem végzett semmilyen üzleti tevékenységet, eszközei sem voltak ehhez. Az amerikai törvények tiltják a külföldi adományozást.

A nagy összegű adománynak köszönhetően Parnas és Fruman is bebocsátást nyert a Republikánus Párt legfelsőbb köreibe, magával Trumppal is találkozhattak az elnök floridai magánbirtokán, a Mar-a-Lagio klubban. Az elnök ennek ellenére azt állítja, hogy nem ismeri a két üzletembert. Jogi képviselője, Jay Sekulow leszögezte, hogy sem az elnök, sem kampánystábja nem tudott arról, hogy Parnas és Fruman miben sántikál.

Rudy Giuliani közölte, hogy a két férfit ügyvédként nem ő képviseli az ügyben, ezért hozzáfűzni sem szeretne semmit. Múlt héten a Reuters hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy a két férfi ismeri Ukrajnát, beszélnek oroszul, és segítettek neki kapcsolatba lépni pár emberrel.

Az ukrán és a fehérorosz származású üzletemberek segítettek Giulianinak abban is, hogy találkozhasson Jurij Lucenko egykori ukrán legfőbb ügyésszel, akit valószínűleg arra ösztökélt, hogy indítson korrupciós vizsgálatot Joe Biden egykori alelnök fia, Hunter ukrajnai üzletei miatt. Ezt visszhangozta Trump is abban a telefonbeszélgetésben Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, ami miatt a képviselőházban megindult az alkotmányos vádeljáráshoz kapcsolódó hivatalos vizsgálat Trump ellen. Egy korábban lefolytatott vizsgálat Hunter Biden ügyében nem talált nyomot semmilyen visszaélésre.

Kiemelt képünkön Lev Parnas (balra) és Igor Fruman (jobbra). Fotó: Europress/HO/ALEXANDRIA SHERIFF’S OFFICE/AFP

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ajánló - Szereplők: Chris Pine, Zachary Quinto, Zoe Saldana, Bruce Greenwood, Simon Pegg
2019-10-21 04:15:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: Jeff Nichols Szereplők: Matthew McConaughey, Sam Shepard, Reese Witherspoon, Mich
2019-10-21 03:25:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Rudolf Péter, Csuja Imre, Reviczky Gábor, Gáspár Sándor, Horváth Lajos
2019-10-21 02:25:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Jean Reno, Christopher Lee, Benoît Magimel, Gabrielle Lazure, Johnny H
2019-10-21 01:40:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Máriát egy skót vezető elraboltatja, hogy hozzáadja fiához
2019-10-21 01:20:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Azt ugyan a Fundamenta sem tudja előre megmondani, hogy ki lesz Juli barátja 10 év múlva, vagy mi lesz a karácsonyi menü jövőre a Szabó családnál
2019-10-21 00:59:44 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez