Olyan bikiniben ment strandra, hogy letartóztatták

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Olyan bikiniben ment strandra, hogy letartóztatták

Letartóztattak egy húszas éveiben járó tajvani nőt a Fülöp-szigeteki Boracayban, miután felháborodást váltott ki fürdőruhája, amit szinte semmit sem takart a testéből – jelentette a helyi sajtó. A meg nem nevezett nő nagy feltűnést keltett a sziget híres fehér homokos strandján, a csak zsinórokból álló bikinijében. Annyira, hogy több helyi lakos és turista is fotókat készített róla, amik aztán a közösségi oldalakon kezdtek el terjedni.

A nő a Philippine Daily Inquirer című helyi lap cikke szerint szerdán egy fehér színű, csütörtökön pedig egy vörös színű fürdőruhában strandozott. ?Szó szerint csak egy zsinór volt” – mondta el a helyi rendőrkapitány. Jess Baylon őrnagy elmondása szerint a nőt és barátját a hotelszobájukban fogták el, majd letartóztatták őket, és bevitték a rendőrségre.

Babaye nga naka bikini sang daw ballpen ka nipis nga tela nga naga tabon sa iya pekpek, gin dakop na sang mga otoridad sa Boracay.

Közzétette: Baskog Front Line2019. október 10., csütörtök

Baylon elmondása szerint a nő nem érezte úgy, hogy bármi gond is lenne a fürdőruhájával, és állítása szerint otthon Tajvanon mindig abban szokott strandra járni. Mivel a helyi törvények nem szabályozzák, hogy milyen fürdőruhában lehet strandolni, a nőt egy olyan jogszabály megsértése miatt ítélték el, ami tiltja a buja fényképek készítését és bemutatását.

A nőnek 2500 pesós pénzbüntetést kell fizetnie.

A kiemelt képen a közösségi oldalakon terjedő fényképek egyike. Fotó: Facebook/Baskog Front Line

folytatás

Legkedveltebb hírek
Peking részmegállapodást kíván kidolgozni Washingtonnal a két fél közötti kereskedelmi konfliktus megoldásának érdekében, de szükség esetén ellenlépésekre is kész - mondta Hszi Csin-ping kínai elnök pénteken egy gazdasági fórumon
2019-11-22 15:48:32 | Hozzászólások: 0 | hirextra
A javaslatot benyújtó Szijjártó Péter szerint biztonságpolitikai szempontból is fontos ez az együttműködés, hiszen ezek országok fontos szerepet játszanak a terrorellenes küzdelemben és a szélsőséges ideológiák terjedése elleni fellépésben
2019-11-22 15:26:06 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A kormánnyal továbbra sem vezettek eredményre a tárgyalások
2019-11-22 15:21:18 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A párt elnöksége úgy döntött, hogy a mandátumot Sebián-Petrovszki László kapja meg
2019-11-22 15:16:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
A szakértők szerint arról tanúskodhat a tizenöt, feltehetően száz évesnél idősebb, minőségi francia bor, hogy a lengyel nemesi udvarokban magas szintű borkultúra létezett
2019-11-22 15:15:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Több tápiósági kislány sem mert egyedül iskolába menni péntek reggel azok után, hogy csütörtökön megszüntették az előzetes letartóztatását a környékükön élő Sz
2019-11-22 15:12:04 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez