Felfüggesztett devizahiteles perekben dönthet a Kúria

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Felfüggesztett devizahiteles perekben dönthet a Kúria

Az Európai Unió Bírósága az elmúlt hetekben három olyan ügyben is határozatot hozott, amelyek tárgya kapcsolódik a Kúriának a fogyasztói kölcsönszerződésekkel kapcsolatos gyakorlatához, írja a legfelsőbb bírói fórum közleményében. Két ügyben magyar bíróságok, egyben egy lengyel bíróság kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárást az Európai Unió Bíróság előtt.

A Kúria munkatársai előzetesen megvizsgálták, hogy a szóban forgó ítéletekből a magyar joggyakorlatra vonatkozóan milyen következtetések adódnak. A kérdéskört részletesen a Kúria Elnöke által felállított Konzultációs Testület október végi ülésén fogják megvitatni.

A közlemény szerint a lengyel ügy ? a lengyel és a magyar jog eltérései miatt ? ítéletének az a része, amely az árfolyamrés és az árfolyamkockázat tisztességtelenségével foglalkozik, nem irányadó magyar ügyekre.

Megerősítették, a nemzeti jogra tartozó kérdés, hogy a szerződés fennmaradhat-e, ha a tisztességtelen feltétel elhagyása folytán a szerződés nem teljesíthető. Elutasították ugyanakkor azt a lehetőséget, hogy a bíróság a szerződést ilyen esetben a szerződési jog általános elveiből, a méltányosságból és a szokásos üzleti gyakorlatból kikövetkeztethető kikötéssel egészítse ki. Az ítélet egyértelműen tisztázta továbbá azt, hogy a fogyasztót megillető többletvédelem a hitelfelvevő számára csak lehetőség.

A Lovasné-ügyben a magyar bíróság a banki nyilvántartások alapulvételét előíró szerződési kikötésekkel kapcsolatos kúriai gyakorlat helyességére kérdezett rá.

Az Európai Bíróság a nemzeti bíróság hatáskörébe utalta annak eldöntését, hogy a támadott szerződési kikötés az ott tilalmazott szerződési kikötések körébe esik-e. A Kúria ez alapján arra a következtetésre jutott, hogy nincs szükség ítélkezési gyakorlata megváltoztatására.

A Kiss-ügyben egy kezelési költség és a folyósítási jutalék kikötésének tisztességtelensége volt a kérdés.

A Bíróság e körben kimondta, hogy az egyes többlet-fizetési kötelezettség fejében a bank által teljesített szolgáltatásokat nem kell tételesen szerepeltetni a szerződésben, azok jellegének azonban olyan módon ki kell tűnnie a szerződésből, hogy vizsgálhatónak legyen:

van-e a folyósítási jutalék és a kezelési költség mögött valamilyen szolgáltatás; ezek a szolgáltatások (jellegükből adódóan) észszerűen a kölcsön kezelése vagy folyósítása körébe tartozó szolgáltatások közé tartoznak-e (gazdaságilag vagy jogilag indokolható-e az igénybevételük); e szolgáltatások fejében megállapított költség vagy jutalék nem aránytalan-e a kölcsönösszeghez képest.

A Kúria az előzetes döntéshozatali eljárásra tekintettel felfüggesztett ügyben a Bíróság ítéletében megadott szempontok alapján hozza majd meg a döntését.

Kiemelt kép: Berecz Valter / 24.hu

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ezek után egészen szürreális, amit a sztár csinált a közösségi oldalán
2020-10-30 10:51:25 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Brutális kegyetlenséggel megöltek három embert Nizzában
2020-10-30 10:51:22 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Egy ideje nem lehet bejelentkezni az internetes bankfiókba, rendszerhibát ír a felület
2020-10-30 10:34:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Csak lazán! 
2020-10-30 10:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tóth Andi lett a legsokoldalúbb női versenyző az idei Sztárban Sztár-ban
2020-10-30 10:26:19 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Mokka vendége, Őexc. Dávid Nájera Rivas, Mexikó Magyarországi Nagykövete volt, aki a Mex
2020-10-30 10:24:56 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez