Hongkong népének adná a Nobel-békedíjat egy norvég képviselő

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Hongkong népének adná a Nobel-békedíjat egy norvég képviselő

A 2020. évi Nobel-békedíjra terjesztettem fel Hongkong népét, amely nap mint nap életét és biztonságát kockáztatja a szólásszabadság és az alapvető demokratikus jogok védelmében

– jelentette be a Twitteren Guri Melby, a kormánykoalícióban részt vevő kis liberális párt egyik képviselője. Az Aftenposten című lapnak adott interjújában Melby azzal indokolta lépését, hogy

amit a hongkongiak tesznek, annak hatása van a térségre is, sőt az egész világra.

Hongkongban immár 19. hete tart az a tüntetéshullám, amelyet eredetileg egy azóta visszavont törvénytervezet váltott ki, mára azonban a várost irányító, Peking-párti kormányzattal, illetve az egyre növekvő pekingi befolyással szembeni, általános tiltakozássá alakult.

A norvég képviselő javaslatával valószínűleg kiváltja majd Kína erőteljes tiltakozását, mint ahogy kiváltotta az is, hogy a norvég bizottság 2010-ben Liu Hsziao-po bebörtönzött kínai ellenzékinek ítélte oda a Nobel-békedíjat. Liu Hsziao-po azóta elhunyt. Noha a Nobel-bizottság független a norvég kormánytól, Peking a döntés hatására hosszú időre befagyasztotta kapcsolatait Norvégiával, felfüggesztette vele a szabadkereskedelmi tárgyalásokat, és megtiltotta a norvég lazac importját. A kétoldalú kapcsolatok csak hat év múltán normalizálódtak, miután Oslo ígéretet tett arra, hogy nem támogatja a kínai érdekeket aláásó lépéseket.

A norvég Nobel-bizottság az idén Abij Ahmed Ali etióp miniszterelnöknek ítélte oda a békedíjat az Eritreával elért békekötés érdekében tett erőfeszítéseiért.

Kiemelt kép: The Yomiuri Shimbun

folytatás

Legkedveltebb hírek
Kiderült, melyik jelmez jutott a középdöntőbe és az utolsó maszkról is lehullt a lepe
2020-11-29 22:23:05 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Kalóz második produkciója után rögtön le is lepleződött és felfedte magát!
2020-11-29 22:22:57 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A következő részben az Egérke és a Discogömb másodjára is megmutatták hogyan tudnak
2020-11-29 22:22:50 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A folytatásban a Kalóz és az Apáca álltak színpadra, majd megtörtént az első leleplezés!
2020-11-29 22:22:44 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Discogömb és az Egérke produkciójával indult el a Nicsak, ki vagyok második adása!
2020-11-29 22:22:39 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Lehullt a lepel az Apácáról, a Kalózról és az Egérkéről, a Discogömb azonban menetelt a k&
2020-11-29 22:18:39 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez