Hamarosan mozikban Mosolyka filmje

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Hozleiter Fanny Mosolyka és férje, Sankó Pegasus Envoyé a közelmúltban fejezte be első közös filmjük, a Mosolyka – Majd helyett MOST forgatását, megkezdődtek az utómunkák, és már most nagyon sokan kíváncsiak a filmre.

Az alkotók saját élettörténetük által szeretnék bemutatni, hogy bármekkora kihívással találkozzon valaki az élete folyamán, van másik út, van szebb jövő, van cél, amiért érdemes minden nap megküzdeni, mert a küzdelmek után mindig ott a csoda. Az a csoda, amelyről sokan csak ábrándoznak, és közben elillan a jelen, ahol ez megvalósulhatna.

A Mosolyka – Majd helyett MOST c. önéletrajzi ihletésű film története szerint, miközben napjainkban az emberek egy része a hitetlenkedők völgyében él, van egy tetterős nő – az akarat és a kitartás élő példájaként -, aki társával együtt lelkesíti a körülöttük élőket, magukat, egymást. Mosolyka és Sankó története az elfogadás, a szeretet és az összefogás alapértékeit veszi alapul ? de legfőképpen a cselekvés jelentőségét.

Majd helyett most – fotó: Jusztus Anita

A Mosolyka – Majd helyett MOST c. film arra keresi a választ, hogyan lehet újra és újra felállni a legreménytelenebb helyzetekből is? Miből meríti Mosolyka az erejét? Mi az, amit Majd helyett MOST érdemes megtenni magunkért és másokért?

A film szinopszisa szerint, Fannynak gyermekként az orvosok 18 évet jósoltak, ma már elmúlt 30 éves és szándékosan nem használja azt a diagnózist, amit az orvosok bélyegként raktak rá. így fejlődhet. Bestseller író, aki boldog házasságban él. Mosolyát egy ország ismeri, sokan szeretik különleges stílusát. Előadásainak és életének központi témája az egyén szabadsága, választása, felelőssége. Azt vallja, mindannyian magunk döntjük el, hogy mit hozunk ki az életünkből.

Majd helyett most – fotó: Gyurkovits Tamás

Férje, Sankó egy befelé figyelő, csendet szerető író, de egyben lázadó is, aki legnagyobb lelkesítője, motiválója társának, aki szintén mindent megtesz a saját fejlődése, életének felszabadítása érdekében. A két, látszólag külön világ kiegészíti, inspirálja egymást. A férfi – bármennyire is szereti a lányt – olykor elfáradt, és Fanny ilyenkor tehernek érezte magát. Optimista életszemléletük ellenére kapcsolatuk volt, hogy átmenetileg mélypontra került. Úgy érezték elég, nem bírják tovább.

A kérdés az, hogy amit másoknak átadnak, abból ők, hogyan vizsgáznak? Összeszedik-e magukat, és felállnak-e együtt?

Fanny és Sankó sok-sok humorral néz szembe a kihívásokkal, legyen az egy hétköznapi apróság, egy komoly roham, vagy egy házastársi veszekedés. A látszólagos korlátok ellenére – Fanny még kerekesszékkel közlekedik – varázslatos élményeket élnek át együtt. Számukra ismeretlen a lehetetlen. A kivételes pár célja, hogy bebizonyítsák: az orvosi diagnózis sokszor csupán lehetőség, hogy felismerjünk egy sokkal nagyobb igazságot, hogy meglássuk a valódi valóságot. A film megálmodói akarattal és kitartással képesek fejlődni, megvalósítani legmerészebb álmaikat. A figyelem a lehetőségeken van az állapot helyett. Történetük egyszerre szívszorító és szórakoztató. Ők már megtanulták, hogy milyen nagy érték a MOST, hogy éldegélés helyett csakis ÉLNI érdemes.

Majd helyett most – fotó: Gyurkovits Tamás

A Mosolyka – Majd helyett MOST film betétdalát, melynek címe: Majd helyett MOST, a Mindenki1 formáció tagjaként Auguszt Bárió (Páratlan páros, Nyári eső, Álmaimban Amerika) énekli, dalszövegírója Sankó Pegasus Envoyé. Hangszerelte Vékony Zoli, aki többek között Majka – Mindenki Táncol c. dalát is szerezte. A film végefőcímzenét pedig Kiss Tibor (Quimby) az Aranyakkord formációval adja elő.

MAJD HELYETT MOST – nagyjátékfilm igaz történet alapján

 Hozleiter Fanny Mosolyka – producer, rendező, főszereplő

Sankó Pegasus Envoyé – producer, rendező, főszereplő

Gattyán György – társproducer

Vékony Zoli – társrendező, operatőr, zeneszerző

Varga Tamás ? hangmérnök

Riz Olivér ? zeneszerző

 

Majd helyett most – fotó: Gyurkovits Tamás

Szereplők: Csuja Imre, Udvaros Dorottya, Fanny Mosolyka, Pegasus Envoyé, Cserna Antal, Szalai Kriszta, Nyertes Zsuzsa, Kiss Tibi, Szabó Győző, Kálloy Molnár Péter, Faragó András, Hais Dorka, Hais Fruzsi, Oszvald Marika, Borbiczki Ferenc

The post Hamarosan mozikban Mosolyka filmje appeared first on BellaCafe.hu.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ősszel és télen rengeteg aktív élménnyel vár Siófok, a Balaton sportfővárosa
2019-11-16 14:00:00 | Hozzászólások: 0 | Harmonet
A legjobb film az X - A rendszerből törölve, a legjobb forgatókönyv az Akik maradtak lett
2019-11-16 10:52:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Cinematix
Úgy kezdődött, hogy egy bizonyos Krapfen nevű pék elhalálozván, műhelyét özvegye vezette tovább
2019-11-16 09:15:00 | Hozzászólások: 0 | Harmonet
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez