Csiklandozhatjuk a telefonunkat a furcsa mesterséges bőr segítségével

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Csiklandozhatjuk a telefonunkat a furcsa mesterséges bőr segítségével

A Bristoli Egyetem és a Sorbonne kutatói olyan újfajta mesterséges bőrrel rukkoltak elő, ami minden eddiginél pontosabban lemásolja az emberi bőr rétegeit, ezzel pedig sokkal érzékenyebb felületet biztosít – olvasható a Science Dailyn. Az új találmány több szilikonrétegből áll: egy felső texturáltból, egy elektromos áramot vezetni képes szálakból állóból, majd egy hipodermisz rétegből. A mérnökök szerint hordható eszközökhöz, telefonokhoz vagy laptopokhoz is felhasználhatják az új felületet, ami nemcsak hogy természetesebb, mint a most használt megoldások, de sokkal több mindent érzékel is.

Ennek eredményeképp a ?műbőr? képes ?érezni? a felhasználó gesztusait, a nyomás erejét és helyét, de még az olyan apró érintéseket is, mint a csiklandozás, simogatás, csavarás vagy csípés. Ez a megoldás rengeteg új lehetőséget adhat a vezérlésben.

Fotó: iStock

?Ez az első alkalom, hogy lehetőségünk van az emberi bőrhöz hasonló réteget rakjunk az interaktív eszközeinkre? – írja egy sajtóközleményben dr. Anne Roudaut a Bristoli Egyetemtől. ?Lehet, hogy elsőre furcsa az ötlet, de a bőr egy olyan felület, amit ismerünk, miért ne használnánk többet a mindennapi életben??

A szakértők megjegyzik, hogy ez az első olyan eset, amikor az eszközeink vezérléséhez használnánk fel mesterséges bőrt, eddig csak a kozmetikumok vagy a biztonság területén kamatoztattuk a technológiát. Az úgynevezett Skin-On mesterséges bőrt telefontokként, laptop touchpadjához erősítve és okosórára felhelyezve próbálták ki élőben is.

A kutatásról készült tanulmány nem rejti véka alá a Skin-On elkészítési mechanizmusát, így könnyen lehet, hogy nem kell sokat várunk az első ilyen eszközök megjelenésére.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Aki megtűr néhány reklámot, az mobilján és számítógépén is ingyenesen használhatja az Amazon online zenehallgatós szolgáltatását
2019-11-20 19:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
A viktoriánus Nagy-Britanniát a közvélemény a konzervatív etikett, a gótikus irodalom és az általános melankólia közegeként ismeri
2019-11-20 18:47:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
Különleges új hangszórót ad ki a Sony. Az SRS-WS1 nevű eszközt nem a tévé mellett ke
2019-11-20 18:03:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Két, 2100 évvel ezelőtt élt csecsemő maradványaira bukkantak a régészek Ecuadorban
2019-11-20 17:33:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
A 19-20. század fordulóján a világot pestisjárvány szorongatta, amely Kínából kiindulva számos kik&o
2019-11-20 16:50:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
A becsült leütési ár duplájáért, 372 500 euróért (126 millió forint) kelt el Wolfgang Amadeus Mozart (1756-1791) két menüettjének fiatalkori partitúrája egy hétfői párizsi árverésen
2019-11-20 15:51:00 | Hozzászólások: 0 | Múlt-Kor
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez