Világcsúcsesélyes: négy terem felújítását végezheti 2 milliárdért a NER egyik üvdöskéje

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Világcsúcsesélyes: négy terem felújítását végezheti 2 milliárdért a NER egyik üvdöskéje

A Pénzügyminisztérium is majd felköltözik a Várba, a Szentháromság téri épület kialaktása, szépítgetése rendre drágult az elmúlt egy-két évben. De a legújabb projekt talán az eddigieknél is túltesz.

Négy reprezentatív termet kell felújítani az épületben (tanácsterem, annak előtere, audienciás terem, miniszteri váróterem), minderre pedig 2,1 milliárd forintot költenek.

A nyertes a West Hungária Bau Kft. és a Garage Ingatlanfejlesztő Kft. konzorciuma lett – vette észre a napi.hu.

A West Hungária Bau Kft. az elmúlt 9 évben rendre jól szerepel az állami, önkormányzati – nem egszer uniós pénzből megvalósuló – építési közbeszerzéseken. Október elején például elnyerték 27 milliárd forintos ajánlatukkal a szegedi kézilabda-csarnok építési projektjét.

A WHB Paár Attila cége, neki adta el Tiborcz István az Eliost 2015-ben, ezért szokás Paárt Tiborcz üzlettársaként is emlegetni.

A most diadalmaskodó West Hungária Bau és a Garage Kft. nyerte a Pénzügyminisztérium épülete felújításának első ütemére kiírt közbeszerzést is, nettó 9,8 milliárd forint keretösszeggel. A második ütemre nemrég írtak ki pályázatot, a 7,2 milliárdos munkának még nincs nyertese.

Kiemelt kép: Varga Mihály pénzügyminiszter. Fotó: Karancsi Rudolf/24.hu

folytatás

Legkedveltebb hírek
Rendező: Sas Tamás Szereplők: Kováts Adél, Kovács Patrícia, Pálmai Anna
2019-12-09 03:25:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Mária a skótok híres királynője volt, akinek korai éveit dolgozza fel a sorozat! A fiatal lány 15 éves korában érkezik Franciaországba három társalkodónőjével és legjobb barátnőjével együtt, hogy Ferenc herceg jegyese legyen
2019-12-09 03:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Mária a skótok híres királynője volt, akinek korai éveit dolgozza fel a sorozat! A fiatal lány 15 éves korában érkezik Franciaországba három társalkodónőjével és legjobb barátnőjével együtt, hogy Ferenc herceg jegyese legyen
2019-12-09 02:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: Philippe Gagnon Szereplők: Sonya Walger, Ben Bass, Bobbie Phillips, Ashleigh Harr
2019-12-09 01:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Anya mindent megold, rutinosan zsonglőrködik az idővel, és a sok láthatatlan feladattal
2019-12-09 00:43:34 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A villamosenergia hálózatok kialakításának kezdetén kisebb méretű közösségi villanytelepeket építettek ki, helyi hálózatokkal
2019-12-09 00:41:44 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez