Megtalálták az igazi földi poklot

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Megtalálták az igazi földi poklot

A szakértők eddig úgy hitték, hogy ahol víz található a Földön, ott az élet is jelen van, egy új tanulmány alapján ugyanakkor akadnak kivételek – írja a ScienceAlert. A szakértők a bolygó egyik legextrémebb környezetét, az etiópiai Danakil-mélyföldön található Dallol vulkán geotermikus forrásait elemezték.

A Dallol környékén hipersós és -savas, mérgező tavak fekszenek, melyek zöld, sárga, narancs és barna színben pompáznak. A szélsőséges tájat régóta vizsgálják a szakértők, Felipe Gómez, a spanyol Asztrobiológiai Központ munkatársa 2016-ban vezetett expedíciót a térségbe. Gómez úgy vélte, hogy ha valamilyen mikroorganizmus él a környéken, az a szélsőséges körülményeket toleráló, úgynevezett extremofil mikroba lehet.

Az asztrobiológusok épp ilyen létformákat próbálnak találni az idegen égitesteken.

A kutatók néhány hónapja számoltak be arról, hogy első alkalommal sikerült életet azonosítaniuk a tűzhányó forrásaiban. A közelmúltban ugyanakkor egy független csoport felülvizsgálta a korábbi eredményeket, és megcáfolták, hogy élet lenne a savas tavakban.

Fotó: iStock

A szakértők 2016 és 2018 között begyűjtött mintákban keresték a mikroorganizmusokat. Bár találtak bizonyos primitív létformákra utaló nyomokat, ezek nem voltak elég meggyőzőek.

Úgy tűnik, a helyi tavakban nincs aktív, természetesen előforduló mikrobiális élet, a régió pedig maga a földi pokol.

A csapat két fizikai-kémiai tényezőt is kimutatott, amelyek a folyékony víz ellenére meggátolják az élet megjelenését. Az egyik ilyen faktor a magnézium-domináns sós víz, a másik pedig a szélsőséges só- és savtartalom.

A kutatók szerint nem kizárható, hogy valójában van élet a térségben. Lehetséges, hogy egyelőre nem elég kifinomultak a mérési módszerek, vagy nem folytattak kellően átfogó mintagyűjtést. A megfelelő bizonyítékok felfedezéséig azonban a Dallol környéke tekinthető a bolygó legbarátságtalanabb helyének.

Kiemelt fotó: iStock

folytatás

Legkedveltebb hírek
A sztárok mindennapjai...
2019-12-06 11:50:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Az Országgyűlés igazságügyi bizottságának 10 tagja támogatta, csak egy DK-s tartózkodott
2019-12-06 11:43:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Érdekes javaslatot tesz a törvényalkotási bizottság az ?egyes törvényeknek az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő módosításáról? szóló törvényjavaslathoz: magára az Országgyűlésre ne vonatkozzon az a határidő, amely mindenki mást köt
2019-12-06 11:38:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
TANÁRKÉSELÉS - Rossz jegyet kapott, ezért megkéselte tanárát egy 17 éves diák Győrben
2019-12-06 11:29:28 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Elkészült az első olyan magyar kutatás, amely egyszerre vizsgálta a felnőtté válás folyamatának több dimenzióját
2019-12-06 11:25:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez