Budapesten lép fel a Monty Python tagja

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Budapesten lép fel a Monty Python tagja

Last Time to See Me Before I Die (Az utolsó alkalom látni, mielőtt meghalok) című műsorával, 2020. április 24-én Budapesten, a MoM Sportban lép fel John Cleese, Monty Python alapítója, írja az Index. A brit komikus a két órás előadás során részleteket vetít az életművéből és a Monty Python munkásságából, majd – állítólag – kérdezni is lehet tőle.

Monty Python Cirkusza 50 éve repülA legendás humorista csapat többek között egy Guinness rekord kísérlettel ünnepelné meg alapításuk 50. évfordulóját.

John Cleese 1939-ben született az Egyesült Királyságban. A cambridge-i egyetemen ismerkedett meg későbbi állandó írótársával, Graham Chapmannal. Chapman, Cleese, Michael Palin, Terry Jones, Eric Idle és Terry Gilliam 1969-ben a Thames Television felkérésére hozták létre saját tévéműsorukat, a Monty Python Repülő Cirkuszát. Bár Cleese az utolsó évadban otthagyta a műsort, de a közös munka folyatódott Python-tagokkal egészen 1989-ig, amikor Chapman torokrákban elhunyt.

A Last Time to See Me Before I Die előadásra itt lehet jegyet vásárolni.

Nagyon nem ért egyet a Monty Python két tagja a brexitet illetőenTerry Gilliam nagyon szereti John Cleese-t, de a brexitet való támogatásával nem ért egyet.

Kiemelt kép: ARTUR WIDAK / NURPHOTO

folytatás

Legkedveltebb hírek
Dévai Boglárka október harmadikán világkupa-aranyéremmel tért vissza kétéves kihagyás után, de huszadikán elszakadt az elülső keresztszalagja
2020-10-20 16:27:36 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Emma Roberts a minap Jimmy Kimmel műsorában vendégeskedett, ahol a terhessége mellett arról is beszélgettek, hogyan kürtölte világgá az anyja a terhességét véletlenül, miközben ő próbálta minél jobban titkolni azt
2020-10-20 16:18:21 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Horvátország újabb, a munkahelyek megőrzését célzó gazdaságélénkítő csomagot tervez a koronavírus okozta gazdasági nehézségek ellensúlyozására – közölte kedden Andrej Plenkovic horvát kormányfő sajtótájékoztatóján
2020-10-20 16:14:56 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Blanka megtalálta a vegyészt, mindeközben Emőke ismét a kórházi iratok után kutatott
2020-10-20 16:12:57 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Újabb filmadaptáció készült A Manderley-ház asszonya című regén
2020-10-20 16:08:02 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Az összes megfigyelt településen stagnált a szennyvízmintáiból kimutatható SARS-CoV-2 vírus örökítőanyag mennyiségének terjedési üteme a 42
2020-10-20 16:05:43 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez