Curtis elmondta, hogy miért Curtis lett a művészneve

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Curtis elmondta, hogy miért Curtis lett a művészneve

Habár a rajongóknak most az a legnagyobb hír, hogy Majka és Curtis kibékültek és újra együtt zenélnek van még valami, ami érdekes lehet. Széki Attila Joshi Bharatnál járt, aki többek között arra is rákérdezett, hogy honnan kapta a rapper a Curtis nevet.

Ezzel a produkcióval tért vissza Majka és CurtisTöbb mint egy év után a Sztárban sztár leszek! színpadán debütáltak.

50 Cent után kaptam a nevem. Neki a polgári neve Curtis Jackson. BLR barátommal néztük a filmjét és utána poénkodott, hogy te olyan van, mint a Curtis. Akkor nekem még nem volt művésznevem, csak kiadtunk rapszámokat magunknak. Aztán amikor eljutottunk oda, hogy kéne valami név, úgy voltam vele, hogy úgyis mindig Curtiseznek, akkor legyen Curtis. Úgyis a dal a lényeg, meg hogy jó legyen a szöveg. Az, hogy mi a nevem, úgyse jegyzik meg. Hát megjegyezték, hál’ istennek

? mesélte Széki Attila.

Kiemelt kép: Fem3

folytatás

Legkedveltebb hírek
Életem első cikkét 2001-ben, pár héttel az ikertornyok ledőlése után írtam, és nem állítom, hogy az azóta eltelt tizennyolc évben egyetlen interjú vagy riport előtt sem pánikoltam, de olyan rémület még sosem fogott el, mint 11
2019-11-14 20:29:19 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tomi, dobj be egy ‘csík kólát?, mert megint kifordultál önmagadból… ? üzente Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő fideszes kollégájának, Deutsch Tamásnak
2019-11-14 20:27:13 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Brutális nőverés: vannak, akiket a távoltartás sem gátol meg
2019-11-14 20:09:28 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Nemrég megírtuk, hogy az MSZP két budafoki politikusa szembement az ellenzéki együttműködéssel, és a Fidesz mellett szavazott, cserébe egyikük alpolgármesteri posztot kapott az ellenzéki többségű, de fideszes polgármesterrel üzemelő kerületben
2019-11-14 20:08:32 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Húsklopfolóval verte össze, majd többször megerőszakolta és nem engedte haza ismerősét egy férfi Oroszlány és Bokod között
2019-11-14 19:53:42 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ötször verte fejbe egy baltával 81 éves nagymamáját egy cserszegtomaji nő, amiért nem kapott pénzt 2017 novemberében
2019-11-14 19:51:44 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez