Itt tartanak most a ?80-as évek akciósztárjainak gyerekei

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Itt tartanak most a ?80-as évek akciósztárjainak gyerekei
Arnold Schwarzenegger: 2 lány és 3 fiú

Az Osztrák Tölgy legidősebb gyereke Katherine Schwarzenegger, aki most 29 éves, és a Dél-kaliforniai Egyetemen diplomázott, azóta egy rakás könyvet írt már: először önfejlesztés és motiváció témakörben, majd gyerekkönyvet is kiadott. Emellett állatvédelmi nagykövet, de a legizgalmasabb dolog kétségtelenül az volt mostanság vele kapcsolatban, hogy hozzáment Chris Pratthez.

Fotó: Amy Sussman/Getty Images

Másik lányát Christina Schwarzeneggernek hívják, aki 28 éves, és jelenleg producerként dolgozik, miután végzett a Georgetowni Egyetemen. A Take Your Pills című netflixes sorozatnál dolgozott exkluzív producerként.

Fotó: Corey Nickols/Contour for Pizza Hut

Legnagyobb fia a 26 éves Patrick Schwarzenegger, aki követte apját a színészetet illetően, ugyanis több hollywoodi filmben felbukkant már hol mellék-, hol pedig főszereplőként. 2018-ban ugrotta meg talán a legnagyobb filmes lépést, ugyanis ő lett a főszereplője az Éjjeli napfény című romantikus drámának, Bella Thorne párjaként. A jövőben három filmet is bemutatnak majd közreműködésével.

Fotó: Dimitrios Kambouris/Getty Images

Christopher Schwarzenegger a legfiatalabb fiú a Terminátor és Maria Shriver házasságából, ő most 22 éves, és jelenleg a Michigani Egyetemen tanul.

Christopher látható a hawaii mintás ingben. – Amanda Edwards/WireImage

Van viszont egy házasságon kívül született fia Schwarzeneggernek, a 22 éves Joseph Baena, aki a színész és annak házvezetőnője viszonyából született. A dolog csak hosszú évek múltán derült ki, Baena egyébként testépítő szeretne lenni, apjával már jó viszonyt ápol, elég sokszor posztolnak közös képet az Instagramon. Diplomát szerzett a Pepperdine University hallgatójaként, pár éve pedig szerepelt egy YouTube-videóban, ahol egy felhasználó kockáról kockára újraalkotta a Terminátor 2. – Az ítélet napja című akciófilm egyik kultikus jelenetét.

A főszerepben most is egy Schwarzenegger volt, még ha név szerint nem is:

Sylvester Stallone: 3 lány, 2 fiú

Stallone-nak volt egy fia, Sage Stallone, aki 2012-ben szívrohamban halt meg Los Angeles-i otthonában. Először drogtúladagolásra gyanakodtak, de végül kiderült, hogy természetes halállal távozott. A színész első házasságából született, 36 évet élt. Előtte viszonylag aktív volt a filmes világban: szerepelt több filmben és producerkedett is. Apja mellett is feltűnt a Rocky V és a Daylight – Alagút a halálba című filmekben.

Fotó: Albert L. Ortega/WireImage

Stallone másik fia, Seargeoh Stallone szintén az első házasságából született. Ő most 40 éves, és szerepelt a Rocky második részében. A férfi autista, emiatt Stallone és családja létrehoztak egy speciális alapítványt National Society for Children and Adults with Autism néven, amivel olyan családokat támogatnak, ahol szintén jelen van az autizmus.

A színész 1997-ben elvette feleségül Jennifer Flavin modellt, akitől három lánya is született. Közülük a legidősebb Sophia Rose Stallone, aki most 23 éves, és modellkedik. Egyébként szívrendellenességgel született, de az orvosoknak sikerült megmenteniük az életét. Jelenleg a Dél-kaliforniai Egyetemen tanul kommunikációt, de már nagyon gyakran fotózzák divatmárkáknak: modellkedik például a Dolce & Gabbanának is.

Fotó: Jerritt Clark/WireImage,

Középső lánya a 21 éves Sistine Rose Stallone, aki anyját követve gyerekkora óta modellkedik. Az IMG Models ügynökségnél kezdte, már a Chanelnél is megfordult, ahogy a Dolce & Gabbanánál is. Szintén a Dél-kaliforniai Egyetemen tanul.

Fotó: Gilbert Carrasquillo/GC Images

A színész legkisebb gyereke pedig Scarlet Rose Stallone, aki most 17 és Westwoodban tanul. A színészet nem kifejezetten érdekli, IMDb-profilja szerint egy 2014-ben készült filmben, az Érj el!-ben mégis szerepelt.

A három Stallone-lány, középen Scarlett. – Fotó: Alberto E. Rodriguez/Getty Images Bruce Willis: 5 lány

Willis első felesége Demi Moore volt, akitől három lánya született. A legidősebb Rumer Glenn Willis, aki 31 éves és színésznő lett belőle. Szerepelt több sorozatban, köztük a Beverly Hills 90210-ben is, legutóbb pedig Quentin Tarantino vadonatúj mozijában, a Volt egyszer egy Hollywoodban.

Fotó: Emma McIntyre/amfAR/Getty Images for amfAR

Moore-ral való házasságából a középső gyerek Scout LaRue Willis, aki 28 éves, nevét pedig a Ne bántsátok a feketerigót! című regény egyik szereplőjéről kapta. Színésznőként három filmje is van, ebből az egyikben anyjával játszott együtt, másik kettőben pedig apjával. Manapság jelmeztervezőként dolgozik különböző filmekben.

Fotó: Steve Granitz/WireImage

Tallulah Belle Willis a legfiatalabb lánya a Moore-Willis párosnak, ő most 25 éves. Kezdetben próbálkozott a színészettel, de inkább a divattervezés felé fordult, jelenleg is ezzel foglalkozik. Egyébként alkoholproblémákkal küzdött sokáig.

Fotó: Matt Winkelmeyer/Getty Images

Ezen kívül Willis második házasságából született két kislány: Evelyn Penn Willis és Mabel Ray Willis. Nemrég mindegyik lány összeált egy szelfire, így láthatjuk a két legkisebbet is.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Rumer Willis (@rumerwillis) által megosztott bejegyzés, Dec 31., 2018, időpont: 8:24 (PST időzóna szerint)

Jean-Claude Van Damme: 2 fiú, 1 lány

Van Damme ötször házasodott, egy lánya született, a 28 éves Bianca Van Varenberg, művésznevén Bianca Bree. Színésznő lett belőle, gyorskorcsolyázó olimpikon szeretett volna lenni, de egy sérülés miatt befejezte a sportot. Apjával több filmben is játszott már, de produceri feladatokat is végzett.

Fotó: Gabe Ginsberg/Getty Images

A színész nagyobbik fia Kristopher Van Varenberg, aki 32 éves, és szintén színészként tevékenykedik.

Fotó: Steve Granitz/WireImage

Nicholas Van Varenberg a másik fia, aki nem ugyanabból a házasságból született, mint Bianca és Kristopher. Nem sokat tudni róla, most 25 éves, és volt már gondja a hatóságokkal. Mi is megírtuk, hogy lakótársát késsel megfenyegette, majd bezárta a lakásukba. Különös oka volt rá: lakótársa ajtót akart nyitni, miután kopogtak. A legkisebb Van Damme-gyerek nem véletlenül volt nyugtalan, hiszen elég sok marihuánát rejtegetett a szobájában.

Letartóztatták Jean-Claude Van Damme 22 éves fiátLetartóztatták Jean-Claude Van Damme legfiatalabb, 22 éves fiát Nicholas Francois Van Varenberget, aki végül 18 hónap felfüggesztettet kapott, miután

Kiemelt kép: Kypros/Getty Images

folytatás

Legkedveltebb hírek
Az ellenzéki pártok nem akarnak több üléstermi rendbontást, mert azt akarják sugallni a választók felé: alkalmasak a kormányzásra
2019-11-19 06:00:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Ebben a parlamentben olyan sok dolgunk már nincs ? véli Hadházy Ákos, de szerinte nem kell mindenkinek kivonulnia az Országházból
2019-11-19 05:30:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Eső nem várható, de a nap csak délelőtt söüt ki helyenként
2019-11-19 05:20:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Egy újfajta élelmiszert előállító cég vezető tudósát megölik és kegyetlen módon ledarálják
2019-11-19 04:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Egy egykori katonát megölnek bázisugrás közben, ráadásul két különböző módon: amellett, hogy elvágták a biztosító köteleit, le is lőtték zuhanás közben
2019-11-19 03:20:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Luca kiáll magáért, miközben Roland segítséget kér Dorinától
2019-11-19 03:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez