A Media Marktnál idén november 15-én lesz a black friday

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A Media Marktnál idén november 15-én lesz a black friday

Évről évre egyre nagyobb tömegeket mozgat meg Magyarországon is a fekete péntek ? vagyis a black friday ? ami eredetileg az Egyesült Államokból indult. Korábban az áruházak a hatalmas leértékelésekkel csak november utolsó pénteki napján várták a vásárlókat, ez az akciós időszak azóta jócskán kitolódott.

Tavaly a black friday mintegy 800 ezer vásárlót vonzott, akik összesen hozzávetőleg 40 milliárd forintot költöttek. Többéves tendenciát figyelembe véve, idén várhatóan átlépi az egymilliót a fekete pénteken vásárlók száma, a költés pedig akár a duplájára, vagyis 80 milliárd forintra is emelkedhet.

A black friday akciókra már hazánkban is évek óta kiemelten figyelnek a kereskedők, így a Media Markt is, akik november 15-én tartják a saját fekete pénteküket, ugyanakkor, mint az Extreme Digital.

Idén mikor van a black friday?A ?hivatalos? dátum pontos, de a hazai kereskedők nem ez alapján akcióznak.

?Évről évre egyre többen vásárolnak a black friday alkalmával, a forgalom növekedése pedig egyre komolyabb kihívások elé állítja a vásárlóközönséget. Minden bizonnyal idén is roham várható a kinézett termékekért, ezért az előző éves tapasztalataink alapján összeállítottunk pár praktikus tanácsot, hogy a vásárlók felkészülten indulhassanak neki a november 15-i black fridaynek.? ? mondta Pöhacker Gábor a Media Markt marketingvezetője.

Tervezzük meg előre a kiadásainkat!

A leárazások között könnyen elcsábulhatunk, ezért tartsuk magunkat az eredeti tervhez. Legyen egy fix költségvetés, amiből gazdálkodhatunk ? a meglepetés ajánlatokra pedig tervezzünk be plusz keretet.

Csináljunk listát!

A tökéletes vásárlási listához először is vegyük sorba, hogy mire is van szükségünk! Döntsük el jó előre miből milyen típust és márkát akarunk vásárolni. Mert kenyérpirító és kenyérpirító között is óriási a különbség: nemcsak a funkciók terén, de akár az áramfogyasztás vagy a garancia terén is.

Fedezzük fel előre a boltot!

A black friday előtt megéri sétát tenni a kiszemelt boltban, és megismerni a kínálatot. Ekkor lehet idő arra, hogy nyugodt körülmények között tegyük fel kérdéseinket az eladóknak, arról nem is beszélve, hogy az akció során egyszerűbb célirányosan felkészülni a kiszemelt kávéfőzőből.

Fotó: iStock Kezdjünk korán

Ha már úgyis beszélgetünk az eladóval, nyugodtan megkérdezhetjük, hogy a tapasztalatok alapján mikor van a legkisebb tömeg fekete pénteken. Ebédszünetben vagy munka után óriási a tumultus, utóbbinál már a készlet is erősen hiányos lehet. Egy szó, mint száz: a legjobb, ha délelőtt menni.

Legyen B-terv

Bármennyire is felkészültek vagyunk, előfordulhat, hogy elfogy a kinézett termék. Persze legjobb, ha eleve olyan áruházat keresünk fel, amelyik jelentős raktárkészlettel rendelkezik, vagy a fentebb tárgyalt listára írjunk fel néhány B-tervet is ugyanarra a terméktípusra. Lehet, hogy a B-terv nem lesz tökéletesen ugyanolyan, de a cél mégiscsak az, hogy a nap végén örömet szerezzünk vele.

1 tipp: Regisztráljunk előre!

Az internetes vásárlásra is érdemes idejében felkészülni. Ilyenkor még a legnagyobb oldalak is a megszokottnál kicsit lassabban működhetnek, ezért nem ez lesz a legjobb időpont a regisztrációra, valamint a visszaigazoló e-mailekre való várakozásra. Regisztráljunk inkább mindenhol előre!

Nyitókép: iStock

Birkás Péter korábbi cikkei Már nem végtelenül kínos a Sonic videojátékból készült film új előzeteseIdén mikor van a black friday?Öt különböző Samsung Galaxy S11 mobil érkezhet jövőre
folytatás

Legkedveltebb hírek
Alex kirúgná Lucát a klinikáról, miközben beigazolódni látszik Vilma sejtése, miszerint Roland viselkedésváltozása mögött a fején végrehajtott műtét áll
2019-12-07 03:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Négy amatőr szakács kontra elismert étterem szakácsai
2019-12-07 02:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: Steno Szereplők: Bud Spencer, Enzo Cannavale, Robert Loggia, Baldwyn Dakile, Cinz
2019-12-07 01:15:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Hétfőn sem lesz hiány izgalmakban a Nyomd a gombot, tesó! stúdiójában
2019-12-07 00:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Az Atlético Madrid együttese gólnélküli döntetlent játszott a Villarreal csapatával a La Liga tizenhatodik fordulójának nyitómérkőzésén
2019-12-06 23:32:02 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Mohamed Szaláh lehet a Liverpool sikerkovácsa a hétvégén, ugyanis kedvenc ellenfele ellen lép pályára
2019-12-06 23:24:58 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez