Hagyták meghalni az embereket a kórházban, csak hogy bizonyítsák: urai a helyzetnek

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Hagyták meghalni az embereket a kórházban, csak hogy bizonyítsák: urai a helyzetnek

Mit érzett, mikor először olvasott a Colectiv klubban történt tragédiáról?

Egy bárból tartottunk hazafelé a barátaimmal, mikor láttuk, hogy az egész város tele van szirénázó mentőkkel. Tehát elég korán észleltük, hogy valami baj van, aztán a neten olvastuk a híreket. Az egész országot sokkolta az eset léptéke, a halottak száma rendkívül magas volt. Mindenki azt kérdezgette, hogy tudnak segíteni, de hamar belevegyültek fals hangok a kezdeti gyászba. Emlékszem, néztük a tévét, ahol politikusok arról beszéltek, hogy tökéletesen urai a helyzetnek és a sérültek a legjobb ellátást kapják. Mondtam a barátnőmnek, hogy itt valami nem stimmel, ezek hazudnak.

Ez még csak egy intuitív megérzés volt?

Nem kellett nagy intuíció hozzá, hiszen az akkor hatalmon lévő szociáldemokrata párt bizonyította már, hogy írástudatlan dilettánsok gyülekezete. Eleve elképzelhetetlen, hogy jól működhetnének intézmények az ő teljességgel inkompetens irányításuk alatt. Amit akkor még nem tudtunk elképzelni, az az alkalmatlanság és romlottság elképesztő léptéke volt.

A dokumentumfilm közben többször eszembe jutott, hogyha ez egy fikciós politikai thriller lenne, valószínűleg azt mondanám: kicsit túltolták, ilyenek azért nem történnek a valóságban…

A legszörnyűbb rémálmainkban sem gondoltunk arra, hogy ennyire rossz a helyzet. Hogy a politikusoknak van képük egy gyászoló társadalom arcába hazudni arról, hogy megoldják a helyzetet, és tényleg inkább hagynak meghalni embereket, csak azért, hogy fenntartsák a látszatot: kézben tartják a dolgokat.

Ez meghaladja az emberi képzelőerőt. Párhuzamba állítható Csernobillal, ahol a döntéshozók szintén tudták, hogy emberek fognak meghalni, mégis kiálltak a kamera elé, hogy elmondják: minden a legnagyobb rendben, gondoskodunk mindenkiről.

Közben világos volt, hogy a megnyugtató mondatok sokak számára halálos ítélettel értek fel. A román botrányban az is elkeserítő, hogy főorvosok és kórházigazgatók is asszisztáltak ehhez, azt állítva, hogy a román egészségügy képes ellátni a betegeket, miközben tudták, hogy ez nem igaz.

Alexander Nanau, a Colectiv rendezője, Fotó: Ivándi-Szabó Balázs /24.hu

Mekkora volt a felháborodás mértéke a román társadalomban, és ez mire volt elég?

Nagyobb lett volna a felháborodás, ha létezik egy professzionális sajtó. Nemcsak a fake news-oldalak és a becsületes újságok megkülönböztetésére gondolok. Romániában egyszerűen hiányzik a sajtókultúra, de ha jól sejtem, ez igaz Magyarországra is. 1990 óta létezik sajtószabadság, de ez harminc év nem volt elég, hogy létrejöjjenek olyan médiumok, amik széleskörű bizalmat élveznek. A hatalom így sokkal könnyebben manipulálhatja a társadalmat. Ez az ügy is úgy indult, hogy a sajtó eleinte benyelte a hatóságok állításait, miközben mindenki tudta tapasztalatból, hogy a román kórházak nincsenek Svájc vagy Németország szintjén. Az újságírók ennek ellenére készpénznek vették a hivatalos magyarázatokat.

Hihetetlennek tűnik az összeesküvés, amit a filmben bemutatunk? Hát ez történik akkor, mikor minden intézmény csődöt mond egy országban. Nemcsak a politikai intézmények, de a negyedik hatalmi ág, a sajtó is.

Erős média nélkül képtelenség átláthatóságot teremteni. Akárcsak erős civil társadalom nélkül, ami Romániában 2015-ben még egyáltalán nem létezett.

A botrány hatására megerősödött?

Igen, a Colectiv-tragédia után valami megmozdult a társadalomban. Korábban áthatolhatatlan volt a kiábrándultság fala, a fiatalok tömegesen hagyták el az országot, amit mutat, hogy Szíria után Románia volt a második a kivándorlók számát tekintve. Ám sokan maradtak, mert mondjuk nem akarták itt hagyni a vállalkozásukat. A botrány után az itthon maradt, sikeres fiatalok egymásra találtak, és elkezdték megszervezni a civil társadalmat. Sokakban felébredt a remény, hogy ez a tragédia majd változásokat indít el. A szociáldemokraták bukása után felállt egy technokrata kormány, amelynek az első egészségügyi minisztere ugyanolyan cinikus seggfej volt, mint a korábbiak. Szemrebbenés nélkül hazudott arról, hogy rendesen tesztelték a kórházi fertőtlenítőszereket, amikről kiderült, hogy tízszeresére hígították őket. A korrupciós rendszert szolgálta, pedig nem politikus volt, hanem orvos.

Az őt követő miniszter, Vlad Voiculescu viszont nekiveselkedett a korrupció lebontásának, amit a filmben testközelből követhetünk. Nem sok olyan vezető politikust láttam, aki minden tárgyalására beengedi a kamerát, ráadásul épp egy országos válság kellős közepén. Gondolom, ez önnek is kivételes lehetőség volt…

Mikor hallottam, hogy ő lehet az új miniszter, egyből felvettem vele a kapcsolatot. Hamar megértette, hogy egyetlen esélye van, ha tényleg el akar különülni az elődeitől: a teljes átláthatóság. Világossá kellett tennie, hogy nincs rejtegetnivalója. Számomra különös, hogy minden vetítés után hüledeznek a nézők, hogy ?Hú, ez milyen rendkívüli, hogy egy miniszter teljes hozzáférést ad egy stábnak!?. Ez jelzi, milyen mélyre nyúlik a baj gyökere: arra vagyunk szocializálva, hogy nincs jogunk a közügyek megismeréséhez. Ez persze hatalmas tévedés, hiszen az egészségügyi minisztériumban nincsenek államtitkok.

Nem fegyverekről, hadseregről, kémekről van szó, hanem az egészségünkről, amihez alkotmányos jogunk van, ahogy minden egyes információhoz is, ami arról szól, milyen döntéseket hoznak a politikusok az egészségünkkel kapcsolatban.

Épp ezért a világ legtermészetesebb dolga kellene legyen, amit a filmben látunk, mégis úgy viselkedünk, mint a gyerekek, akiknek megengedték, hogy rágyújtsanak életük első cigijére. Pedig az lenne a normális, ha minden nap rágyújtanánk ? még ha nem is ez a tökéletes metafora az egészségüggyel kapcsolatban.

És átment az embereknek, hogy ez a miniszter más, mint az elődei?

A szándék volt fontos, ezen a téren hatalmas kontrasztot hozott. Persze ezt a szándékot hatalmas kihívás átültetni a politikai gyakorlatba, de szerintem kell, hogy az embereknek képet kapjanak a normalitásról, és lássák a különbséget a totális képmutatás és az alapvetően jó szándékú fellépés között. Voiculescu a MagiCamp nevű civil szervezetéről lett ismert, ami rákbeteg gyerekek családjainak segít. Romániában rákosnak lenni már önmagában borzalmas tortúra, de sok szegény család van, akiknek ráadásul vidékről kell ingázniuk Bukarestbe, és az egyetlen lehetőségük, hogy a gyerekük mellett legyenek, ha a betegágya mellett alszanak a földön. Voiculescu szervezete úgy próbál segíteni, hogy lakásokat bérel a kórházak környékén, ahol emberhez méltó körülmények között szállhatnak meg a szülők.

Vlad Voiculescu, jelenet a filmből, Fotó: Verzió Filmfesztivál

A film végén viszont látjuk, hogy hatalmas vereséget szenved a választáson. Mintha az lenne a konklúzió, hogy hiába a felháborodás és a jószándék, az emberek nagy része végső soron nem kényelmetlen igazságokat, hanem megnyugtató hazugságokat akar.

Nem tudom, ön úgy érezte, ez a film konklúziója?

Hát a bukott reformerünk utolsó mondata az, hogy fogalma sincs, bármi megmarad-e abból, amit miniszterként tett. De most nem is csak Romániára vagy Magyarországra gondolok, Amerikában is hasonló folyamatokat látunk a populizmus előretörésével, ahol szintén egyre kevésbé van következménye a politikai botrányoknak.

De ott az állami intézmények még működnek. A pozícióban lévő emberek nemcsak a főnöküket szolgálják, hanem a közjót is. Persze csak idő kérdése, hogy meddig tart átformálni az amerikai közszolgákat inkompetens parancsteljesítőkké. Ez a populisták célja: maguk köré gyűjtik a hozzá nem értőket, mert csak akkor szolgál téged valaki a végsőkig, ha magasabb pozícióba rakod, mint amire a képességei alapján hivatott lenne. Ez komoly problémát okoz Romániában, Magyarországon, Törökországban, Szlovákiában. Remélem, hogy nincs egyértelmű konklúziója a filmnek. Amit bemutatunk, elég lesújtó, de a nézőé a döntés, hova helyezi el magát ebben a képben.

Ön kit tekint a film igazi hősének?

Számomra a korrupciót bejelentő ?whistleblower?-ek a legfontosabb figurák. Nélkülük a sajtó sem tudott volna nyomozni, Voiculescu nem is kerülhetett volna miniszteri székbe. Romániában nem vadásznak le újságírókat, így az ő tettük nem olyan heroikus. A botrányt kirobbantó bejelentők viszont a teljes egzisztenciájukat kockára tették. Számomra talán ez a fő üzenet: egyetlen ember is elindíthatja a változást. Elég volt egy-két bátor szivárogtató, és kártyavárként omlott össze az egész fertőtlenítős csalás, ami sok ember életébe került.

Magyarországon sokszor találkozom azzal a vélekedéssel, hogy úgyis minden politikus hazudik és lop, inkább azt nézzük, mihez kezdenek azután, hogy megtömték a zsebüket.

Nem szabad elfelejteni, hogy a korrupció öl. Ezt nem tudatosítják sokszor, hogy ez a lopás nemcsak pénz, de emberi életek elvételéről is szól. Ezt érti Hannah Arendt ?a gonosz banalitása? alatt a nácizmus lélektanát megragadó írásában. Mert a náci rezsimet kiszolgálók is hasonló érvekkel védekeztek: ?Én csak listáztam a zsidókat, aztán átadtam a Gestapónak, nem öltem meg senkit?, ?Ez volt a munkám, nem mondhattam nemet?, ?Parancsra tettem.? Ma is sokan hárítják így a felelősséget.

?Az egészségügyi rendszer 90 százaléka rohadt, és az orvosok le sem szarják a betegeiket? ? mondja Voiculescu, és ilyet azért ritkán hallunk egészségügyi minisztertől. Innen nem lehetetlen küldetés megreformálni a rendszert?

Valóban érdekes kérdés, hogy lehet megváltoztatni a rendszert, ha egyszer nem cserélhetjük le az összes benne dolgozót. Muszáj megtalálni a módját, hogy megváltoztassuk az embereket. Meggyőződésem, hogy egy tisztességesebb, átláthatóbb vezetéssel el lehet indítani ezt a folyamatot. Az emberek eredendően nem rosszak. Persze vannak olyanok, akik már átléptek egy erkölcsi határt, ahonnan nincs visszaút: például a korábbi egészségügyi miniszter. Vagy Raed Arafat, a mentőszolgálat és légimentő-szolgálat alapítója, aki annyira romlottá vált, hogy a politikusokkal együtt hazudozott a Colectiv-tragédia után. Van egy európai rendszer vészhelyzetek esetére, amit aktiválva azonnal jönnek a NATO-gépek, hogy segítsenek a sebesültek szakszerű elszállításában a megfelelő kórházakba. Arafatnak kellett volna aktiválnia ezt a rendszert, de nem volt rá hajlandó. Hogy miért? Valószínűleg abban reménykedett, hogy így a román mentőszolgálat gépeit használják, és nála landol a pénz. Ez ép ésszel felfoghatatlan, tehát azt gondolom, hogy van egy határ, ami elválasztja a hétköznapi embereket az ilyen szörnyetegektől.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Mit mond el a román sajtóról, hogy egy sportnapilapnak kell feltárnia ezeket az ügyeket?

A filmben bemutatott csapat végzett nagyszabású oknyomozásokat a sport világában, buktatott már meg sportminisztereket is. A tűzeset után rászánták magukat, hogy az egészségügyben is kutakodjanak. Az is a kezükre játszott, hogy eleinte senki nem vette őket komolyan. Sokan adtak nekik információt emiatt, azt gondolva, hogy úgyse mennek vele semmire.

A sajtónak szerintem kulcsszerepe van a demokráciákban, de bennük sem bízhatunk vakon.

A filmben bemutatott oknyomozás igazságtartalmáért garanciát tudok vállalni, mert a saját csapatom is mindent ellenőrzött, az ügyvédeim alaposan átvizsgálták, hogy támadhatatlan legyen, amit bemutatunk. Azért viszont már nem tudok kezeskedni, hogy minden igaz lesz, amit ezek az újságírók leírnak, és soha senki nem tudja majd kihasználni őket a céljai érdekében. Ilyen értelemben egyikünk sincs biztonságban. Honnan tudhatná a néző, hogy legközelebb talán nem én leszek az, akit megveszteget egy milliárdos, hogy kedvezőbb színben tüntessem fel? Sajnos egy olyan korban élünk, amiben nagyon elhalványult a megbízhatóságot és a megbízhatatlanságot elválasztó határ. Minden egyes lapnak, újságírónak, filmesnek, politikusnak és hivatalnoknak folyamatosan bizonyítania kell, hogy felelősen jár el, és tényleg a közjót szolgálja a magánérdekek helyett.

Nem tűnik életszerűnek az elvárás, hogy az olvasók ellenőrizzék minden egyes cikk minden egyes állítását.

Ez képtelenség volna, itt jön be a bizalom kérdése. Nyugati országokban viszont még vannak közmegbecsülésnek örvendő lapok, amiknek mindennél fontosabb az integritásuk megőrzése. Ezekben soha nem publikálnának kamuhíreket. Kelet-Európában ennek nincs még meg a kultúrája. Itt nagyon lazán bánunk a hitelességgel: írunk egy kis igazat, aztán hazudunk egy kicsit, majd megint az igazság bajnokaivá válunk. Ezt a mentalitást kellene magunk mögött hagyni.

Évek óta Romániában lakik, de élete jelentős részét Németországban töltötte. Segített ez a kívülálló szemszög abban, hogy egy ilyen filmet le tudjon forgatni?

Ha érintettek vagyunk, gyakran elveszünk a részletekben, kívülállóként mindig könnyebb új szemmel nézni a dolgokra. Jó életem van Romániában: ott a családom, vannak barátaim és szeretem a munkatársaimat. De sosem fogok úgy kötődni az országhoz, mint valaki, aki ott nőtt fel. Ha megérkezek Berlinbe, ugyanúgy otthon érzem magam, mint Bukarestben. A kultúrák közti átjárás segíti a történetmesélést.

Miért költözött vissza Romániába?

Mert úgy éreztem, hogy hatalmas lehetőségek rejlenek az országban.

Filmes nézőpontból vagy úgy általában?

Általában, társadalomként. Az EU-csatlakozás új helyzetet teremtett, minden lehetségesnek tűnt.

Még mindig érzi ezt a lelkesedést?

Azóta szembesültem vele, hogy hiányzik az a társadalmi kultúra, és megértettem, hogy nagyon sok időbe telik ezt felépíteni. A második világháború utáni Németországhoz tudom hasonlítani. Németország 1968-ig náci ország volt, míg egy világméretű mozgalom fel nem forgatta a generációk viszonyát. Persze a háború után felpörgött a gazdaság, mert felsőbb hatalmak úgy döntöttek, hogy erős német gazdaságot kell csinálni, de valójában még nem szakított a náci múltjával. Nyugaton indult be a változás, ahova a háború végén bevonultak a szövetségesek, és 45-től 68-ig egy teljes felnövekvő nemzedék azt hallgatta, hogy a szüleik milyen rémtetteket követtek el. A fiatalok egyszer csak azt mondták: ?Álljon meg a menet, mi nem a szüleink vagyunk, nem akarunk ezzel a véres örökséggel azonosulni?. Megtagadták a szüleik nemzedékét, és elkezdték létrehozni a saját társadalmukat. Kelet-Európában azonban elmaradt ez a szembenézés, senki nem tanítja meg a fiataloknak, mi volt a kommunizmus idején.

Véletlenül sem ítélkezünk a szüleink felett, mert mindenki tiszteli az idősebb generációt, fejet hajt az apa, a pap, vagy az elöljáró előtt.

Senki sem meri a szülei szemébe mondani, hogy a ti világotok rossz volt, és a gondolkodásmódotok is, amit átadtatok nekünk. Magyarországon is tömegek szavaznak Orbánra, aki az apafigurát testesíti meg.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

A román filmes új hullám kíméletlen társadalmi látleletei, például Cristian Mungiu drámái, akárcsak az ön dokumentumfilmjei, igyekeznek elvégezni a szembesítést. Mennyit érhet mindez?

Minden történetmesélő célja az, hogy kérdéseket provokáljon, és elgondolkodtassa a nézőt. Nekem kérdéseket kell feltennem, nem válaszokat adnom. Nincsenek is válaszaim, ezért sem tudom megmondani, mi a filmem konklúziója: Menjünk, vagy maradjunk? Feladjuk, vagy harcoljunk tovább? Fogalmam sincs, még én sem jutottam dűlőre magamban. Egy film sem képes megváltoztatni a társadalmat, de egyes emberekben beindíthat változásokat, ha kételyeket plántál beléjük önmagukkal kapcsolatban. Ez a legfontosabb, hogy az emberek kérdéseket szegezzenek saját maguknak: Kik vagyunk? Kik akarunk lenni? Változtatnunk kellene, vagy maradjunk inkább olyanok, amilyenek vagyunk? Minden nap ilyen a kérdésekkel kelek és fekszem, szeretném ezeket másokban is elültetni.

Jankovics Márton korábbi cikkei De Niro a bűnbánó gengszter, ám az üvöltöző Al Pacino ellopja a show-tDragomán György: Van öt ember a bolygón, aki úgy dönthet, hogy tíz perc múlva ne legyen semmiAz iszlám világ sokkal többet tudott a kereszténységről, mint fordítva

A kiemelt kép a 2015-ös diszkótűz egyik túlélőjét ábrázolja, jelenet a filmből. 

A Colectiv a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál nyitófilmje volt.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Hat holttestet sikerült kihozni az új-zélandi Fehér-szigetről, ahol a héten váratlanul kitört egy tűzhányó ? tudatta az új-zélandi rendőrség pénteken
2019-12-13 00:17:27 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Ajánló - Szereplők: Peter Falk, Jack Cassidy, Mariette Hartley, Mickey Spillane, Alan Fudg
2019-12-13 00:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Újra minden felfordul a Nyomd a gombot, tesó! stúdiójában! Izgalomból és parádés pillanato
2019-12-13 00:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
368 helyet szerzett a brit Konzervatív Párt a csütörtöki választásokon, ezzel földcsuszamlásszerű győzelmet aratott Boris Johnson miniszterelnök pártja ? ezt jelzi előre a BBC, az ITV és a Sky tévécsatornák által készített exit poll felmérés, amelyet urnazáráskor, magyar idő szerint este 11 órakor hoztak nyilvánosságra
2019-12-12 23:04:48 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Martin és Heni apait-anyait beleadva haladtak előre a kvízkérdéseken, végül pedig közösen mehettek az arénába is
2019-12-12 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Barátok Közt színésznője az elmúlt napokban már megosztott néhány werkfotót a hamarosan megszűnő Playboy fotózásáról, de az izgalmas képet, ami a címlapra kerül, azt csak most posztolta követőinek
2019-12-12 22:01:37 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez