Nem igaz, hogy elalvás előtt nem szabad enni, csak nem mindegy, hogy mit

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Reggelizz, mint egy király, ebédelj, mint egy polgár, vacsorázz, mint egy koldus ? int a régi bölcsesség, de vajon valóban ennyire egyszerű lenne az egész? Ébredés után kellene tartanunk a nap legfőbb étkezését, majd egy nem túl megterhelő, de azért kiadós ebéd után, este már be kellene érnünk néhány szolid falattal? Könnyű azt mondani, de ha az ember egész nap hajt, közben alig marad ideje bekapni néhány falatot, munka után esetleg elmegy még edzeni, mozogni is egy kicsit, és későn, kimerülve, farkaséhesen esik haza, egyszerűen muszáj rendesen megvacsoráznia. Később pedig annyira jól esik nassolni még valamit lefekvés előtt.

Aki próbál tudatosan, egészségesen élni és étkezni, biztosan találkozott már olyan figyelmeztetéssel, ami szerint a késői vacsora, illetve a lefekvés előtti evés ront az alvás minőségén, káros az emésztőrendszerre, az anyagcserére, és elhízáshoz vezet. Ugyanakkor jelentek már meg olyan tanulmányok is, melyek azt bizonyították, hogy a késői étkezések igenis fontosak, mert felgyorsítják az anyagcserét ? írja a The Thirty című, amerikai életmódmagazin.

Az ördög ebben az esetben is a részletekben rejtőzik.

Nem mindegy, hogy mit, és pontosan mikor eszünk a nap végén.

teljes, kiadós étkezés, közvetlenül lefekvés előtt, semmiképpen sem ajánlott. Akár krónikus betegségben szenved az ember, akár makkegészséges, egy kiadós vacsora után érdemes két-három órát várni a lefekvéssel.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy semmit sem szabad enni közvetlenül ágyba bújás előtt, azt meg különösen nem, hogy korgó gyomorral kellene álomra hajtani a fejünket, hiszen a nyugodt, pihentető alvást az éhség is zavarhatja.

Lefekvés előtt kis adag, kevés szénhidrátot tartalmazó nassokat érdemes fogyasztani. Egy kis tej néhány keksszel, egy marék dió, mandula, valamilyen gyümölcs, például alma vagy kivi, esetleg egy kis szelet teljes kiőrlésű pirítós jó választás lehet. A kevés cukor beindítja az agyban a szerotonintermelést, ami segít az elalvásban. A túl sok cukrot tartalmazó élelmiszerek, például az édességek, aszalt gyümölcsök, vagy a cukrozott italok viszont nem ajánlottak, mert ébrenlétre késztetik a szervezetet.

A lefekvés előtti nassolásnak számos pozitív hatása lehet. Az elalvás előtti fehérjefogyasztás például segít az izomépítésben, a bevitt tápanyag pedig energiát biztosít a szervezetnek ahhoz, hogy fenntartsa az anyagcserét. Azok, akik nassolnak valamit elalvás előtt, kisebb eséllyel ébrednek fel az éjszaka közepén, és mivel a vércukorszintjük kevésbé esik le reggelre, jobb a közérzetük, amikor felkelnek.

Szponzorált tartalom

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Túl nagy a terhelés, az ügyeleti díjak pedig alacsonyak
2019-12-16 05:26:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Ajánló - Nagy kedvencek a Prime-on!
2019-12-16 05:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Selina édesanyja 11 év után ismét felbukkan kislánya életében
2019-12-16 05:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Emilia Clarke, Charles Dance, Jenna Coleman, Sam Claflin, Vanessa Kirb
2019-12-16 04:55:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A rendőrség Lore névre hallgató, kábítószert kereső vaddisznója elkószál, ?munkatársai? legnagyobb bánatára
2019-12-16 04:15:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: Zomborácz Virág Szereplők: Kristóf Márton, Gálffi László, Csákányi Eszter, Gyabro
2019-12-16 04:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez