Művészek összefogásával jön a 4. Heti Betevőért jótékonysági aukció

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Művészek összefogásával jön a 4. Heti Betevőért jótékonysági aukció

Idén negyedik alkalommal, november 22-én, a Godot Kortárs Művészeti Intézetben rendezik meg a Művészek a Heti Betevőért elnevezésű jótékonysági aukciót és kiállítást, mely kortárs művészek ? festők, grafikusok, fotográfusok – önkéntesek és támogatók közreműködésével valósul meg. Az eseményre több mint 80 művész ajánlotta fel alkotását, ahol az online licitből származó bevétel összegét a Heti Betevő fővárosi szervezetei által elért rászoruló emberek támogatására fordítják. A kiállítók között szerepel Eifert János, Féner Tamás, Horváth M. Judit, Molnár Gyula, Vojnich Erzsébet, Szüts Miklós, Nagy Gábor, Alföldi Róbert, Nádas Alexandra és Esterházy Marcell.

A Heti Betevő önkéntesekből álló csapata hatodik éve minden vasárnap meleg, éttermi minőségű vasárnapi ebéddel vendégeli meg rászoruló emberekből álló támogatotti körét. A főfogás mellé süteménnyel és gyümölccsel is készülnek. A fővárosban körülbelül 500, vidéki csoportjaiknál (Makó, Székesfehérvár, Pécs) 150 adag ételt osztanak ki rendszeresen. A kezdeményezést egy befogadó baráti társaság indította el a VII. kerületi Kisüzem nevű szórakozóhelyről, ma már száznál több aktivistájuk tevékenykedik szabadidejében. Az ebédet kezdetben környékbeli éttermek készítették el alapanyagáron, melyet a kihelyezett perselyekben gyűjtött adományokból fedeztek, mára több étterem, társaság, cég úgy csatlakozik, hogy a költségeket maga állja. Számos kreatív projektet indítottak útjára abból a célból, hogy minél több emberhez eljusson a társadalmi felelősségvállalás, az adakozás és az önkéntes munka fontossága. 

A jótékonysági kiállítást Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész nyitja meg és Vázsonyi János előadóművész, zeneszerző fog zenélni. A kiállított alkotásokra november 23-tól online, a facebook esemény alatti albumban lehet licitálni. A kiállítást november 23. és 29. között lehet megtekinteni 12.00 ? 19.00 óra között.

Kiemelt kép: Facebook / Heti betevő

folytatás

Legkedveltebb hírek
Hat holttestet sikerült kihozni az új-zélandi Fehér-szigetről, ahol a héten váratlanul kitört egy tűzhányó ? tudatta az új-zélandi rendőrség pénteken
2019-12-13 00:17:27 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Ajánló - Szereplők: Peter Falk, Jack Cassidy, Mariette Hartley, Mickey Spillane, Alan Fudg
2019-12-13 00:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Újra minden felfordul a Nyomd a gombot, tesó! stúdiójában! Izgalomból és parádés pillanato
2019-12-13 00:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
368 helyet szerzett a brit Konzervatív Párt a csütörtöki választásokon, ezzel földcsuszamlásszerű győzelmet aratott Boris Johnson miniszterelnök pártja ? ezt jelzi előre a BBC, az ITV és a Sky tévécsatornák által készített exit poll felmérés, amelyet urnazáráskor, magyar idő szerint este 11 órakor hoztak nyilvánosságra
2019-12-12 23:04:48 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Martin és Heni apait-anyait beleadva haladtak előre a kvízkérdéseken, végül pedig közösen mehettek az arénába is
2019-12-12 23:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Barátok Közt színésznője az elmúlt napokban már megosztott néhány werkfotót a hamarosan megszűnő Playboy fotózásáról, de az izgalmas képet, ami a címlapra kerül, azt csak most posztolta követőinek
2019-12-12 22:01:37 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez