Videón a futár, aki nem tud parkolni, de legalább jó nagy tahó

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Videón a futár, aki nem tud parkolni, de legalább jó nagy tahó

A Manchesterben élő Neil Tootill november 17-én este 9 körül parkolt le autójával a háza előtt. Másnap reggel a kocsija kissé máshogy nézett ki, mint amikor otthagyta.

A 36 éves tetőfedő visszanézte a biztonsági kamerák felvételeit, és a következőket látta: este 10 körül az épület elé érkezett egy futár az Argos cégtől, hatalmas svunggal megpróbált beparkolni egy ? igen nagy ? helyre, de nem igazán sikerült neki, mert a hátsó járműnek lendületből nekiment. (Ez a megnyomott Ford Focus volt egyébként Tootill autója.)

Sebaj, a futár nem adta fel: tolatni kezdett, és a már szétbarmolt Fordot nekitolta az a mögött álló autónak. így jó nagy parkolóhelyet alakított ki? amire aztán nem állt be. A koccanás után sem hagyott ott semmilyen elérhetőséget. Csak bevitte Tootillék egyik szomszédjának a csomagot, és angolosan távozott.

It gets better

Közzétette: Neill Tootill ? 2019. november 18., hétfő

 

Neil Tootill a Daily Mailnek elmondta: mintegy 1300 font (506 ezer forint) értékű kára keletkezett ? nagyobb részben a kocsi sérüléséből, kisebb részben amiatt, hogy a hétfői napon nem tudott dolgozni menni. Jelentette az esetet az Argosnak; a cég azt ígérte, a videó alapján kivizsgálják az ügyet.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Túl nagy a terhelés, az ügyeleti díjak pedig alacsonyak
2019-12-16 05:26:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Ajánló - Nagy kedvencek a Prime-on!
2019-12-16 05:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Selina édesanyja 11 év után ismét felbukkan kislánya életében
2019-12-16 05:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Emilia Clarke, Charles Dance, Jenna Coleman, Sam Claflin, Vanessa Kirb
2019-12-16 04:55:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A rendőrség Lore névre hallgató, kábítószert kereső vaddisznója elkószál, ?munkatársai? legnagyobb bánatára
2019-12-16 04:15:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Rendező: Zomborácz Virág Szereplők: Kristóf Márton, Gálffi László, Csákányi Eszter, Gyabro
2019-12-16 04:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez