Vádat emeltek Jeffrey Epstein börtönőrei ellen

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Vádat emeltek Jeffrey Epstein börtönőrei ellen

Vádat emeltek a zárkájában halálát lelő pedofil Jeffrey Epstein börtönőrei ellen. A 66 éves Jeffrey Epsteint augusztus 10-én találták holtan egy manhattani szövetségi börtön cellájában, a boncolás után kiadott hivatalos jelentés szerint öngyilkos lett, és

két börtönőre ellen most azért emeltek vádat, mert elmulasztották a szokásos ellenőrzést.

A pedofíliáért 2008-ban egyszer már elítélt milliárdost azzal vádolták, hogy szexuálisan kizsákmányolt kiskorú lányokat, akiket élettársa, Ghislaine Maxwell segítségével ?kiközvetített” befolyásos barátaihoz is.

Epstein letartóztatását követően egymás után jelentkeztek tanúvallomásra egykori áldozatai. Jogi szakértők szerint, ha a milliárdost bűnösnek találták volna, akár 45 évig tartó börtönbüntetést szabhattak volna ki rá.

Halála után néhány nappal William Barr amerikai igazságügyi miniszter a manhattani börtön súlyos működési zavarairól nyilatkozott. Az igazgatót áthelyezték, két börtönőrt pedig felfüggesztettek.

Kedden a manhattani ügyészi hivatal nyilvánosságra hozott dokumentumai szerint vádat emelnek a 31 éves Tova Noel és a 41 éves Michael Thomas börtönőrök ellen. A vádirat szerint nemcsak nem tartották be a szokásos ellenőrzés szabályait, az irodában ülve az internetet böngészték, hanem később hamis jelentést írtak arról, hogy rendszeresen ellenőrizték Epsteint.

A vádirat megállapítja: augusztus 9-én este 22.30 és 10-én reggel 6.30 között senki nem ellenőrizte a foglyot. Epstein élettelen testére augusztus 10-én reggel 6.30 körül találtak rá.

Jeffrey Epstein testvére, Mark Epstein meggyőződése, hogy a bátyját eltették láb alól, mert túl sokat tudott befolyásos barátairól, akik szintén aktív résztvevői voltak a kiskorú lányokkal rendezett szexpartiknak.

Két orvos is arra a következtetésre jutott, hogy Epstein nem öngyilkos lett, hanem gyilkosság áldozata, sebesülései ugyanis szerintük nem arra utaltak, hogy felakasztotta magát, hanem arra, hogy megfojtották.

A rendszer hagyta cserben Jeffrey Epstein áldozataitA milliárdos öngyilkosságával elkerüli a felelősségre vonást. De mi történt a halála előtt közvetlenül?

(MTI, kiemelt kép: MTI/EPA/Jason Szenes)

folytatás

Legkedveltebb hírek
Gordon Ramsay újra lecsap! Egy új csapatot tesz próbára! Közülük egy valaki egy elegáns Las Vegas-i szálloda főszakácsa lehet
2020-10-29 23:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Szabó házaspár végre kettesben tölthetett el egy kis időt egy mesebeli kastélyban
2020-10-29 23:09:32 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ördög Nóra újabb meglepetés programokkal készült Szabóék számára, a család házán pedig továbbra
2020-10-29 23:09:12 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Gábor mindig is vágyott arra, hogy házukból közvetlen kapcsolat nyíljon a kertbe, az Újratervez
2020-10-29 23:08:58 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ördög Nóra újabb meglepetéssel érkezett Szabóékhoz, ennek pedig Ildikó és Gábor örülhetett a legjobban
2020-10-29 23:08:49 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Egyre inkább végleges formát ölt a Szabó család új konyhája, ahol már a bútorok is szépen lassan a helyükre kerülnek
2020-10-29 23:08:42 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez