Rétvári Bence nem mondta el, miért nem lesz magyar indulója az Eurovíziós Dalfesztiválnak

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Rétvári Bence nem mondta el, miért nem lesz magyar indulója az Eurovíziós Dalfesztiválnak

Miután október végén kiderült, hogy a 2020-ban Rotterdamban megrendezett Eurovíziós Dalfesztiválon nem indul magyar versenyző, az LMP-s Ungár Péter Rétvári Bencét kérdezte a döntésről, írja a Magyar Hang. Rétvári visszautasította a válaszadást, melyet azzal indokolt, hogy a kormány egyik tagjának sincs lehetősége felülvizsgálni vagy ellenőrizni a közmédiás döntést.

[…]a kormány egyetlen tagjának sincs lehetősége sem az Alap, sem pedig a közszolgálati médiaszolgáltató által hozott döntés ? így a kérdésben nevezett saját szervezésű produkcióval kapcsolatban hozott döntés ? felülvizsgálatára, ellenőrzésére

– áll a közleményben.

Bár A Dal című tehetségkutató műsort jövőre is megrendezik az MTVA-n, a nyertesnek, az elmúlt évekkel ellentétben, nem az lesz a jutalma, hogy indul az Eurovízión.

?Mi azt érzékeljük, hogy az Eurovízió évek óta a megtűrt kategóriába tartozott az MTVA-nál?Megnéztük Magyarország két és fél évtizedes szereplését az Euróvízión és beszéltünk a legnagyobb hazai rajongótáborral is.

Kiemelt kép: Abir Szultan / EPA / MTI

folytatás

Legkedveltebb hírek
Régebben elképzelhetetlen volt, hogy egy férfi a nagy kérdés előtt ne kérje meg az édesapától a nő kezét
2019-12-06 04:06:30 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Sherlock apja megjelenik nála miután a bátyja meghal, és azon igyekeznek, hogy rendezzék kapcsolatukat
2019-12-06 04:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Holmes és Watson egy ügyön dolgoznak, az áldozat egy ismert biológus, aki az öregedés ellenszerét kutatja
2019-12-06 03:20:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Pongrácz kérésére Patrícia vizsgálatot végez Rolandon, miközben egy beteg összeesik a klinikán
2019-12-06 03:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Négy amatőr szakács kontra elismert étterem szakácsai
2019-12-06 02:40:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Négy amatőr szakács kontra elismert étterem szakácsai
2019-12-06 02:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez