A NAV előtt nem lesz titok, tízmilliárdokkal nőhet emiatt az adóbevétel

| Cikk eltávolítása
Cimkék:

Elfogadták a parlamentben az őszi adócsomagot, amely további tíz-, esetleg százmilliárdokkal hizlalhatja a költségvetést. Az adóhatóság pedig mindenről tudni fog, amiről akar ? írta az Azénpénzem.hu.

Ez azt jelenti, hogy mint korábban írtuk, gyakorlatilag minden számláról online adatot kell majd szolgáltatni az adóhatóság felé. Ez óriási változás, hiszen

jelenleg csak a 100  ezer forintos áfaösszeget elérő számlák adatait látja online a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). 2020. július 1-jétől viszont már lényegében minden vállalkozói számlát, 2021. január 1-jétől pedig még a magánszemélyek részére kiállítottakat is.

Az online számlázásnál újdonság lesz az is, hogy már nem a teljesítést követően 15 napon belül, hanem 8 napon belül kell majd a számlát kibocsátani.

Az, hogy a NAV szinte mindent tudhat, jelentősen hizlalhatja a továbbiakban is a költségvetést. Mint  a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára, Izer Norbert hangsúlyozta: piacai szereplők becslése szerint az online számlázás egy év alatt 200-250 milliárd forint pluszbevételt hozott. A mostani változások az államtitkár szerint óriási jelentőségűek, az adóelkerülés lehetősége ugyanis ezzel már minden gazdasági szereplőnél a minimálisra csökkenhet, amiből komoly bevételre is szert tehet a költségvetés. Ő óvatosan évente több tízmilliárd forintról beszélt.

Adókönnyítések, és szigorítások még

A fehérítés mellett a törvényjavaslathoz elsőként egy olyan módosítót nyújtottak be, amely szerint a vadászaton résztvevő vadásznak ingyenesen vagy kedvezményesen nyújtott szolgáltatás, átadott termék adómentes. Ezt is megszavazták, így nemcsak a jövőben, hanem már a jogszabály hatálybalépést megelőzően is él az adómentesség.

Könnyebbséget és súlyos bírságok megelőzését jelentheti, hogy utólag is be lehet majd jelenteni, ha az adózó elfelejt adókötelezettséget választani a tevékenységéhez. De csak addig él a lehetőség, amíg nem kap NAV-ellenőrzést az adózó.

Változás még, hogy a belterületté minősített ingatlanokon elért nyereség után viszont borsos, 90 százalékos kell fizetni a jövőben. Ez komoly problémát jelenthet például azoknak, akik újonnan belterületbe vont és felparcellázott területen vásároltak telket, például valamelyik elővárosban. Szakértők vitatják, jogszerű-e az új szabály.

Kiemelt kép: Illusztráció, 24.hu / Neményi Márton

folytatás

Legkedveltebb hírek
Vera panaszkodik Dórának, hogy nem akar elköteleződni Misi mellett
2020-01-28 03:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Az Alpesi klinika szombat és vasárnap délutánonként az Izaura TV-n! 
2020-01-28 01:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Család csak egy van szombat és vasárnap reggelenként az Izaura TV-n! 
2020-01-28 00:10:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Peter Falk, Marshall R
2020-01-28 00:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Az intralogisztika (így hívják ugyanis a raktárakon belüli árumozgatást) is felveszi a versenyt az autózással
2020-01-28 00:00:33 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A klinika 15. születésnapja alkalmából Péter összehívja a klinika dolgozóit, de kicsit várniuk
2020-01-28 00:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez