Reverendában s golyóálló mellényben járt ? lépen lőtték az oroszok

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Reverendában s golyóálló mellényben járt ? lépen lőtték az oroszok

Ivan Iszajevics káplán ? a kárpátaljai magyaroknak csak János atya ? maga a megtestesült történelem. A görögkatolikus lelkész, akinek édesanyja magyar, a ?vörös és fekete?, vagyis a mundér és a reverenda kettősségében éli az életét. Eredetileg ugyanis hivatásos katona szeretett volna lenni, de miután a nagyapja kulák származása miatt ez a szovjet időszakban nem volt lehetséges, pap lett. Lelkészként Kelet-Ukrajnában árvaházat alapított, amely sajnos még inkább megtelt a donbászi háború évei alatt. Ráadásul azzal, hogy a fegyverek eldördültek, vége lett a nyugalmas lelkészi életnek. Káplánként megjárta a frontvonal legveszélyesebb pontjait. A szovjet hadseregben sorkatonaként szerzett tapasztalatait felidézve segített a hazájukat védő ukrán katonáknak, és maga is súlyosan megsebesült.

 

Önnek több fordulat is volt az életében. Legutóbb a kelet-ukrajnai harcokban találta magát.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár.

A Matiné eddigi termését itt találni.

Katonai középiskolába, majd őrmesterképzőbe jártam. Nagyon szerettem volna katonai főiskolára jelentkezni, de nem engedték, mert a nagyapám ?kulák? volt. A középosztályból származott, volt saját cége, csakhogy a szovjet időkben ezt tiltották, ezért nem tudtam továbbtanulni. Később behívtak a hadseregbe. A kötelező sorkatonai szolgálat után döntöttem úgy, hogy papi szemináriumra jelentkezem. Az élet ilyen fordulatot hozott: állandóan az járt a fejemben, hogy katonának akarok állni, mégis pap lettem, ami lényegileg hasonló. A lelkész ugyanis ugyanolyan harcos, mint a katona, csak nem fizikailag védelmezi az embereket, a földet, hanem a lelket védi. Már huszonkét éve szolgálom Istent. 1997-ben hoztam létre egy árvaházat, ahol sok gyereket készítettem fel az életre. Amikor a háború kitört, önként álltam be káplánnak. Amikor megkaptam a behívót az egyháztól, már fél éve a hadseregben voltam.

Térjünk még vissza egy kicsit az ifjúkorára. Az őrmesterképző után ugyanis Afganisztánba vezényelték a szovjet hadsereg kötelékében.

Nem vettem részt a harcokban, felderítőként vittek ki Afganisztánba. A mi egységeinket azért vezényeltek oda, hogy megvédjük a fegyverkészleteket, ugyanis nagyon sokat elloptak belőlük. A szovjet időkben a tisztek fegyverrel kereskedtek: eladták az afgánoknak, vagyis lényegében az ellenségeinknek, akik utána azzal lőtték a mieinket. Eladták az üzemanyagot is, és mindent, amit csak tudtak. Valószínű, hogy Afganisztánban fordultam a szellemi élet felé, bár már hároméves koromtól járok templomba. Kilencen voltunk testvérek, a szüleim mindent elkövettek annak érdekében, hogy templomba járjunk. Jól magyarázták el nekünk a valóságot: a szovjet hatalomban van valami jó is, de hazudik Istenről, a történelemről. Az 1980-as években már tudatában voltam annak, hogy görögkatolikus vagyok, és nem a moszkvai patriarchátus alá rendelt pravoszláv, de nem is ateista. Titokban imádkoztunk, hogy megőrizzük a hitünket, hogy amikor eljön a megfelelő idő, elmondhassuk, a világon vagyunk. A hadseregben egyszer a parancsnok kitépte a keresztet a nyakamból, igaz, este visszaadta. Azt mondta, nem szabad viselni, mert szovjet katonák vagyunk. Ő is keresztény volt, de nem mert szembeszegülni a szabályokkal, mert akkor megfosztották volna a rangjától. Én nem akartam alakoskodni, nekem ez nem volt tiszta, lázadó természet voltam. Most viszont szabadság van. Ha akarok, önkéntesként harcolok, ha akarok, szerződést kötök a hadsereggel. A Szovjetunióban ilyen nem volt. Afganisztánba is erőszakkal vezényeltek, nem kérték a besorozott katonák beleegyezését.

Miért döntött úgy, hogy lelkészként elmegy az oroszbarát szeparatistákkal folytatott háborúba?

Az afgán háború veteránjai, a csernobili túlélők részt vettek a Majdan téri eseményekben. Amikor a hatalom rátámadt a civilekre, segítettek az ottani századoknak. Amikor a Majdan győzött, és az oroszok megszállták a Krímet, mindenki megértette, hogy invázió lesz, de arra senki nem gondolt, hogy a Donbászban. Arra számítottunk, hogy Harkiv, Herszon, Zaporizzsja ellen vonulnak. Én 1996 óta vagyok lelkész. Amikor Ukrajna keleti részén kitört a háború, sok barátomat behívták, akikkel régebben együtt szolgáltam. Többeket mozgósítottak, de a legtöbb önkéntesként ment. Azt mondták: tudjuk, hogy te pap vagy, de itt meg nincs jó politikai parancsnokhelyettes. Ez még a legelején volt, 2014 márciusában, Marinivka és Izvarino idején. Elmentem és megosztottam a felderítői tapasztalataimat a fiúkkal, súgtam nekik. Amikor látták, hogy az SZBU számos tagja és sok katona megadta magát, a határőrök egy része pedig eleinte átengedte az oroszokat a határon, akkor a határőrség kért meg, hogy csináljunk valamit. Maguk önkéntesek, mondták, nálunk meg olyan munkatársak vannak, akik pénzért átengedik az oroszokat. Sejtettük, hogy sok áruló van a rendőrség, a határőrség soraiban, és sajnos ez az információ akkor igaznak bizonyult. Az önkéntesek hazamentek, hogy megszervezzék a saját városaik védelmét. Amikor pedig a felségjelzés nélküli orosz katonák, zsoldosok, illetve kommandósok, a ?zöld emberkék? elkezdtek lövöldözni, sőt Oroszország területéről lőttek bennünket tüzérséggel, nálunk meg csak lőfegyver volt, akkor csak két lehetőség maradt: vagy visszavonulunk, vagy kitartunk az utolsó csepp vérünkig. A hadsereget ez felkészületlenül érte. Úgy döntöttünk, hogy az egész önkéntes osztag, hatvan ember, belép az ukrán hadsereg kötelékébe, hogy hozzá tudjunk férni a megfelelő fegyverekhez, mert így tudtuk csak hatékonyan megvédeni Ukrajnát az ellenségtől. Az első időkben, 2014 márciusában, nagyon súlyos vereségeket szenvedtünk. A médiában sokan nem is fogták vissza magukat, de a határőrök féltek elmondani, hogy nincs fegyverük. Nem volt golyóálló mellényük sem, legfeljebb csak 2-es osztályú, könnyű mellény volt, amely csak a pisztolygolyótól tud megvédeni.

A határőrök és a rendőrök hogyan árulták el Ukrajnát?

Pénzt fogadtak el, cserébe pedig az ellenséges csoportoknak megmutatták a csempészútvonalakat. Később ezeken az ösvényeken jöttek be a ?zöld emberkéket?, vagyis a hivatásos orosz katonákat szállító teherautók. Ezek a zsoldosok tüzet nyitottak ránk, tüzérséggel lőttek bennünket orosz területről, néha nem volt hová menekülni. Előfordult, hogy az önkéntesek orosz területre vonultak vissza, ezek többsége később belépett a Jobb Szektorba, a Donbász zászlóaljba, az ukrán hadseregbe.

Káplánként melyik alakulatnál szolgált?

A 72-es dandár káplánja és pszichológusa lettem. 254 katonával kellett dolgoznom, akik a csaták után hisztérikus állapotba kerültek. Úgy tudták, hogy egyszerű lázadók ellen kell harcolniuk, de kiképzett terroristákkal találták szembe magukat, miközben Gradok és más rakéták süvítettek mellettük. Akkor határoztam el, hogy azzal a kéréssel fordulok a vezérkarhoz: küldjenek káplánokat az ukrán hadseregbe, akik együtt dolgoznak a katonákkal, mert a politikai parancsnokhelyettesek nem boldogultak. Nincs szükség papírhadseregre, ide harcos hadsereg kell.

Ön súlyosan megsebesült a fronton. Hogyan történt?

2015 júliusában a reptérről Debalcevébe vezényeltek, így egészen a kivonulásig ott voltam. Mariupoltól egészen a Sztanicja Luhanszka nevű faluig a teljes frontvonalat beutaztam, többnyire kápláni munkát végeztem. A csaták idején imádkoztam, elszállítottam a sebesülteket, segítettem a felcsereknek. Debalcevétől nem messze, Troickij alatt aztán magam is megsebesültem. Reverendában jártam, felül meg a golyóálló mellény, az orvlövészeknek ez jó célpont volt. A tisztek levették a felségjelzésüket, és elvegyültek a sorkatonák között, a káplán viszont nem tud hová bújni, rögtön kitűnik a tömegből. A káplánokat gyakran célba vették, ezt mindenki tudta. Nekem a lépemet találták el. Két métert repültem, majd elterültem a földön. A golyóálló mellény megfogta a golyót, de az ütéstől eltört három bordám, és megsérült a gerincem. Ha nem lett volna rajtam a mellény, jegyet válthattam volna a paradicsomba, de valószínűleg még van itt dolgom.

Civilekkel is találkoztak a front közelében?

A felderítőink megkértek, hogy tartsak velük a szürke zónába, a Krasznij Pahar nevű faluba. Ott nekünk nem volt ellenőrzőpontunk, az állásaink a falutól egy kilométerre voltak, a felkelőké pedig háromszáz méterre. A szürke zónában élő emberek féltek, nekik más, még szovjet mentalitásuk volt. Bementünk a faluba, hát csak nagymamák és nagyapák voltak, senki más. Az öregek azt mondták, mindenki a pincében ül, és attól fél, hogy megesszük őket. Lementünk a pincékbe, beszéltünk a helyi lakosokkal. Megmutatták, hogy a tévében a Dmitrij Kiszeljov-féle propagandistákat közvetítették, akik keresztre feszített fiúkról és felfalt csecsemőkről beszéltek. Magyar fasisztáknak neveztek bennünket. A faluban csak orosz adókat lehetett fogni. Egy hónap alatt elértük, hogy az emberek kijöjjenek a pincéből és minden a helyére kerüljön.

Ön továbbra is jár szolgálni a Donbászba. Egykori felderítőként hogyan segít a katonáknak?

Debalcevében, amikor ott dolgoztam, két óvodai csoportot indítottam. Szereztünk segítséget, élelmet, a kárpátaljai lelkész barátaim segítettek nekünk. Nemcsak a katonákat etettük, hanem a gyerekeket is. A katonáknak pszichológiai segítséget nyújtottam, de ha kellett, katonai tanácsokat is adtam. Ez nem bűn, hiszen én nem fogtam fegyvert, mindezt az életmentés érdekében tettem. A Kereszt és a Balu ellenőrzőponton Debalcevében nyílt küzdelem folyt. Lőttek ránk, sok volt a halott. Nekem Kárpátalján sikerült álcahálót beszereznem, és jól be tudtuk ásni magunkat. Vettem éjjellátó készülékeket, 5 osztályú golyóálló mellényeket. Olyan is volt, hogy direkt megkértük az újságírókat, ne fotózzák le az állásainkat. Meg is ígérték, aztán mégis megmutatták a tévében. Fél órával később már tüzérséggel lőttek bennünket, emberek haltak meg. Ez még 2014-15-ben volt, manapság ilyen már nem fordul elő.

Speciális feladat lehet lelkészként segíteni a katonákat a legvéresebb harcok idején.

Debalcevében több kápolnát is létesítettünk, ahová a katonák örömmel tértek be egy kis áhítatra, illetve imádkozni, de segítettem a felderítésben is. A katonáknak egyébként érzelmi kitöréseik voltak, ilyenkor a józan ész nem használ. Megtanítottam őket arra, hogyan gondolkodjanak az ütközetben, és ennek köszönhetően sokan életben maradtak. Még manapság is, amikor a 128-as dandár katonáival beszélek, és az ellenőrzőpontokon elterjed, hogy megjött a káplán, rögtön felhívnak, magukhoz invitálnak.

A háborúban a szembenálló felek nemcsak fegyverrel harcolnak, hanem a propaganda eszközeivel is. Lelkészként ezt hogyan látja?

Rossz dolog, hogy sok a politikai hazugság. Oroszország mindent eltorzít, lódít, Ukrajna meg nem mondja el a teljes igazságot. Lehet, hogy a katonának nincs rá szüksége, de a tisztnek mindent tudnia kell, a káplánnak meg még inkább. A tűzszünetről kötött minszki megállapodással sajnos a mi vezetésünk csak az orosz kémeknek biztosított kifogást: Medvedcsuknak, Bojkónak, Nyesztor Sufricsnak. Oroszországból sok pénz érkezik az árulóknak. De nálunk is vannak hazugságok. Akkoriban például azt hazudták, hogy Bahmutban megnyitottak egy raktárt, és az összes páncélozott szállító harcjárművet a frontra küldték. Ez nem volt igaz: a járműveket ugyanis akkumulátorok nélkül adták át nekünk. így meg mit kezdjünk velük? Fogjunk lovat eléjük? Mi magunk láttunk hozzá a probléma megoldásához, saját zsebből vettük meg, amire szükség volt, de segítettek az önkéntesek is. Ez mind nyomot hagy az ember lelkén. Most viszont már jó az élelmiszerellátás, a ruházat. Csak az a gond, hogy a fiúk egyszerűen félnek a felelősségtől, amikor drága felszerelést vételeznek a készletből: hőkamerát, éjjellátó készülékeket, ezt alá kell ugyanis írni. Inkább az önkéntesektől kértek ilyen eszközöket, aztán a leszerelés után sokan hazavitték. Ilyen is előfordult, nem lehet eltitkolni.

A háború kitörése óta sokat változott az ukrán hadsereg.

Mostanra csökkent a harci kedv. Vannak hazafiak, csak egyszerűen nehéz kitartani. A fiúk elfáradtak, bár készen állnak arra, hogy a határig megtisztítsák a területet. Be kell azonban tartani a minszki megállapodást, meg kell felelni Európa elvárásainak, ráadásul a politikusok feltehetően úgy döntöttek, hogy nem akarnak sok áldozatot. Sajnos, míg mi betartjuk az egyezményt, a diverzánsok Ukrajna középső területein folytatják a tevékenységüket. Amikor meg azt mondom a parancsnokoknak, hogy tenni kéne valamit, Kijivre, Moszkvára, és Brüsszelre mutogatnak.

Eperjesi Ildikó ? Olakszandr Kacsura: Sorskönyv a frontról – Háborús foszlányok

Kossuth Kiadó, 2019

folytatás

Legkedveltebb hírek
Amerikai életmód-sorozat
2020-01-25 03:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A klinika 15. születésnapja alkalmából Péter összehívja a klinika dolgozóit, de kicsit várniuk
2020-01-25 03:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ajánló - Szereplők: Reese Witherspoon, Sofía Vergara, Michael Mosley, Richard T
2020-01-25 00:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
December elseje óta először győzött az Osasuna
2020-01-24 23:35:22 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Drágám, add az életed! című, hétköznap esténként jelentkező show adásaiban egy héten keresztül jól ismert párok férfi tagjai versengenek úgy, hogy szívük hölgye dönt sorsukról! A humoros ügyességi, vagy éppen embert próbáló feladatokat az a pasi
2020-01-24 23:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez