A Veszprém kézisei durván lenyomják a futballistákat

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
A Veszprém kézisei durván lenyomják a futballistákat

A G7 ízekre szedte a Telekom Veszprém férfi kézilabda csapatot működtető vállalkozás 2019. első féléves beszámolóját és elég érdekes megállapításokat olvasott ki belőle. A Szíjj László ? Mészáros Lőrinc barátja ?érdekeltségébe tartozó cég eredménye négy éves veszteségtermelést követően az idei első félévben nyereségesre fordult. A gazdasági lap szerint ennél érdekesebb azonban az, hogy a társaság most először tett közzé, miből telik a nemzetközi léptékkel nézve is pazar költségvetésre.

A bevétel százalékos megoszlása csökkenő sorrendben:

47,65 százaléka szponzoráció, reklám, 15,34 százaléka jogdíjak, 13,88 százaléka tao-támogatás, 13,60 százaléka jegy- és bérletbevétel, 5,12 százalékot a Bajnokok Ligája hozott, 2,83 százalék az egyéb, de még a szurkolói bolt is hozott 1,60 százalékot.

A lap megállapítja, hogy a beszámoló szerint az első félévben hajszál híján 330 millió forint bérlet- és egyszeri belépők eladásából befolyó bevételnél tavaly azok között a labdarúgócsapatok között, amelyek hajlandóak erről adatot közölni, mindössze egy, az Európa Ligát is megjárt Videoton gyűjtött többet a szurkolóktól.

Ez a 330 millió forint nem sokkal kevesebb, mint a 2018-as naptári év teljes közönségbevétele a DVSC, a Szombathely, az Újpest, a Kisvárda, az MTK, a Honvéd, a Mezőkövesd, a Paks csapatainál együttvéve.

Ne felejtsük, kilenc csapat teljes évnyi jegybevétele áll szemben egy klub fél évével.

Krimibe illő meccsen verte a Veszprém a SzegedetA magyar bajnok egy góllal volt jobb kihívójánál.

A Veszprémmel idén csoportkört érő nemzetközi kupaszereplés nélkül nyilván már a Fehérvár sem versenyezhet. Valószínűleg folyamatosan csak a Ferencváros konkurál, előzi meg-e téren a legsikeresebb magyar férfi kézilabdacsapatot. A feltételes mód azért szükséges, mert a Fradi nem teszi közzé ilyen részletességgel az adatait.

A veszprémi szurkolók ráadásul 39 millió forintot költöttek sálakra, sapkákra, mezekre, azaz különböző merchandise termékekre is, ami honi viszonylatba szintén elég magas szám. Nem csodálkoznánk, ha a fenti kilenc NB I-es csapat e téren sem érne fel a Veszprémhez.

Ugyanakkor az is tény, veszprémiek bérköltség fél év alatt 1,3 milliárd forintra rúgott, amit a felsorolt focicsapatok ? a MOL Fehérvárt leszámítva ? mindegyike megirigyelhetne.

(Kiemelt fotón a 2019 májusában BL-döntőbe jutott veszprémi kézisek. Fotó: Juergen Schwarz/Getty Images)

folytatás

Legkedveltebb hírek
A jelzáloghitelek csökkentését pedig olyan esetekben is igényelhetik a családok, ha az ingatlan csak az egyik szülő nevén van
2020-05-30 10:46:01 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Az előző évben elkönyvelt óriási veszteség és a főtámogató, ROKiT kiszállásával nehéz helyzetbe került a patinás cégcsoport
2020-05-30 10:30:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
?Tisztelt Sporttársnő! Felhívjuk szíves figyelmét, hogy az ellenőrzésünk során megállapítottuk, az egyesületből való távozáskor az alábbi leltári tárgyak az Ön tulajdon
2020-05-30 10:11:07 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A mesterséges látószerv a hongkongi kutatók szerint alkalmas lehet a látás visszaállítására
2020-05-30 10:10:00 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Egyszerűsödnek a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), a babaváró támogatás és a jelzáloghitel-elengedés igénylésének feltételei, valamint bővül az igénylők köre a Magyar Közlönyben péntek éjjel megjelent kormányrendelet értelmében – közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán
2020-05-30 10:07:58 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Hétfőn délelőtt szabadul a 45 éves Kaiser Ede, akit jogerősen életfogytiglani fegyházra ítéltek a móri mészárlásért, majd felmentettek, ám sorozatos fegyveres rablásért 18 év fegyházat kapott ? írja a Magyar Nemzet és a Blikk is
2020-05-30 10:01:28 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez