Egyetlen ütés okozta az augsburgi tűzoltó halálát

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Egyetlen ütés okozta az augsburgi tűzoltó halálát

Sajtótájékoztatót tartott az augsburgi rendőrség a hétvégén történt gyilkossággal kapcsolatban, melyben egy tűzoltó vesztette életét. Az Index beszámolója szerint a rendőrség hétfő estére mind a hét fiatalt őrizetbe vette, ehhez az is kellett, hogy a térfigyelő kamerák nagyon jó minőségű felvételeket készítettek a történtekről.

Megírtuk, Augsburg belvárosában egy 49 éves tűzoltó, a feleségével és egy baráti házaspárral péntek este felkereste a város híres karácsonyi vásárát, majd hazafelé sétálva vitába keveredett egy hét fős csoporttal. A vita verekedésbe torkollt, az áldozat a fejére mért ütésektől elesett és elveszítette az eszméletét. A legfrissebb információk szerint

az áldozat halálát egyetlen ütés okozta. 

Tizenévesek halálra vertek egy tűzoltót Augsburg belvárosábanMegrázta az eset Németországot.

Gerhard Zintl, augsburgi rendőrkapitány elmondta, hogy a kamerafelvételeken az látható, hogy a két társaság először elmegy egymás mellett, majd a tűzoltó visszafordul, mond valamit és a hangoskodó társaság felé indul. Szemben megáll a fiatalok előtt, akik körbeveszik majd az egyik fiatal egy hirtelen mozdulattal, oldalról, teljes erővel fejbe üti. A férfi azonnal összeesett – írja az Index a sajtótájékoztató alapján.

A hétfős csoport ezek után a tűzoltó barátjának is nekiesett, aki súlyos arcsérülést szenvedett. A férfiakkal lévő két nőt nem bántották a 17-20 év közötti fiatalok. Az  eseménysor körülbelül 20 másodperc alatt zajlott le, a támadók pedig elmenekültek. A tűzoltó a mentőautóban halt meg.

Az elfogott fiatalok közül néhányan már hasonló verekedések miatt nem voltak ismeretlenek a rendőrség előtt. A gyanúsítottak mindannyian augsburgi születésűek, de a tűzoltót leütő fiatal török és libanoni állampolgársággal rendelkezik. A többi gyanúsított is török gyökerekkel rendelkezik, egyikük olasz állampolgár.

Azt egyelőre nem tudni, hogy min szólalkozott össze a két társaság, a Bild szerint azon, hogy a tűzoltó rászólt a fiatalokra, hogy ne kiabáljanak. Az augsburgi rendőrség a körözés kiadásakor nem tettek közzé fotókat vagy kamerafelvételeket a lehetséges elkövetőkről.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Nemcsak a parkolókat helyezik át, hanem a büfék is költözni fognak, a Normakert étterem már be is zárt
2020-01-23 08:25:00 | Hozzászólások: 0 | Index.hu - Belföld
Ajánló - Szereplők: Kate Mara, Jamie Bell, Miles Teller, Toby Kebbell, Michael B
2020-01-23 08:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Miután az NCIS embereinek sikerül elkapniuk egy nemzetközi fegyverkereskedőt, rájönnek, hogy valaki a Tengerészet szuper fejlettségű fegyverrendszerét akarja ellopni, majd értékesíteni
2020-01-23 08:00:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A rendőrség vizsgálatot indított Rudits Tibor járműveinek ügyében
2020-01-23 07:55:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez