Leszámolt saját klubedzőjével a holland kézis

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Leszámolt saját klubedzőjével a holland kézis

Magyar idő szerint vasárnap kora délután Hollandia és Spanyolország vívja majd a női kézilabda-világbajnokság döntőjét. A hollandok nagy csatában 33-32-re legyőzték az olimpiai bajnok oroszokat, a mérkőzés két hőse a kilencgólos Estavana Polman és a nyolcgólos Lois Abbingh volt.

A holland sajtó elsősorban utóbbi érzéseire volt kíváncsi, a játékos ugyanis a mérkőzés előtt egy nappal feldúltan nyilatkozott, és nem tudta visszafogni panaszát klubedzője, Ambros Martínnal kapcsolatban.

Fegyelmi eljárás indult Kim Rasmussen ellenAz IHF nem megy el szó nélkül a bírószidás miatt, ez hatással lehet a kéziválogatott felkészülésére is.

A korábbi győri szakember jelenleg a Rosztov-Don szakmai munkáját irányítja, és miután az orosz válogatott szövetség kapitányi posztját is betölti, elsősorban a hazai játékosokra építette a klubmunkát.

?Tavaly megmutattam, hogy mennyire fontos vagyok, de a mostani szezonban már nem sokat játszottam. Nem kérdeztem meg tőle, nem vagyok ilyen típus. De természetesen van egy ötletem, hogy miért alakult így: ő a rosztoviakat már a vébére készítette fel, hiszen nyolcan ott vannak az orosz válogatottban. Ez nekem kevésbé volt szórakoztató, de megpróbálom látni az előnyeit is. Most sokkal jobb formában vagyok, mintha túlhajtottam volna magam klubszinten? ? nyilatkozta.

Nos, a pénteki nyolc gólja önmagáért beszél, a mérkőzést követően a balátlövő annyit mondott a vegyes zónában:

Ez tökéletes bosszú volt, egy ideig élvezni fogom.

Estavana Polman elismerte, az utolsó perc nagyon stresszes volt. ?Annyira boldog vagyok, nem is tudom, nevetnem kellene-e vagy inkább üvöltenem. Büszke vagyok magunkra? ? nyilatkozta.

Szerinte a 25 év átlagéletkorú csapat teljesítményét különlegesnek lehet nevezni. Főleg azért, mert senki sem tudta, mire képesek az új kapitány, a francia Emmanuel Mayonnade irányításával.

Többször is temettek bennünket a világbajnokságon, de minden alkalommal felkelünk. Hittünk magunkban, és végül döntőbe jutottunk

? tette hozzá Polman.

A vasárnapi program

A 3. helyért:
9.30: Oroszország-Norvégia

 

döntő:
12.30: Hollandia-Spanyolország

Kiemelt fotó: IHF

folytatás

Legkedveltebb hírek
Brutálisan kiütötte ellenfelét Ole Gunnar Solskjaer csapata
2020-01-26 17:49:56 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Előzetes becslések szerint győzelmet aratott a vasárnapi burgenlandi választásokon az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ), amely az Osztrák Szabadságpárttal (FPÖ) koalícióban jelenleg is vezeti Ausztria legkeletibb tartományát
2020-01-26 17:20:05 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Ez fekete-fehér.
2020-01-26 17:17:58 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Figyelmeztető lövésekkel állítottak meg a román határrendészek két határsértőt szombaton késő este a román-magyar zöld határon a Szatmár megyei Óvári (Oar) térségében
2020-01-26 17:14:27 | Hozzászólások: 0 | Népszava
Telitalálatos szelvény nem volt a hatos lottón, az öttalálatosok 325 ezer forintot fizetnek
2020-01-26 17:10:00 | Hozzászólások: 0 | HVG
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez