Öt tipp arra, hogyan kerüljük el a téli depressziót

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Maradjunk aktívak!

A sötét, hideg reggeleken néha kifejezetten nehezünkre esik kikászálódni az ágyból, pedig a korai órákra időzített edzéssel könnyebbé tehetjük az egész napunkat. Az is hasznos lehet, ha a szokásos napi rutint (munkát, tanulást, otthoni tevékenységet) egy kis testmozgással ? például rövid sétával, vagy kocogással a szabadban ? megszakítjuk, ez ugyanis lendületet adhat ahhoz, hogy a napunk további részét elégedettebben tölthessük. Az edzés pedig önmagában is segíthet oldani a depresszió tüneteit.

Legyen világosság!

Az egyre sötétebb mindennapok mindenkit megviselnek, de ezen segíthet, ha egyszerűen felkapcsoljuk a lámpákat és minél több meleg fénnyel vesszük körül magunkat. Sokat segíthetnek a gyertyák. mécsesek is. A fény önmagában is aktívabbá tesz minket. Ha esetleg olyan helyen lakunk, ahol kevés természetes fényt lehet beengedni napközben, érdemes befektetni olyan fénydobozokba, amelyek a természetes fényt imitálják, és hangulatot teremtenek a lakásban.

Figyeljünk a pozitívumokra!

Télen még az átlagosnál is könnyebben adjuk át magunkat a negatív gondolatoknak. Érdemes ilyenkor a reggelt azzal kezdenünk, hogy a pozitívumokra koncentrálunk, és összeírunk egy listát azokról a dolgokról, amikért hálásak vagyunk. Akár a Facebookra is kiposztolhatjuk, hátha feldobjuk ezzel a családunkat vagy barátainkat is.

Beszéljünk a problémákról!

Az egyik legjobb megoldás a problémák kezelésére, ha megnyílunk és beszélünk róluk. Ha úgy érezzük, hogy elveszítettük a motivációnkat, beszéljünk erről egy baráttal. Jó eséllyel ő is érezte már így magát, és még ha a problémánkat nem is tudja megoldani, azzal sokat segít, hogy átérzi, min megyünk keresztül.

Kedveskedjünk magunknak!

Néha egyszerűen esélytelen, hogy bárhogy feldobjuk magunkat. Van, hogy a rossz idő miatt napokra a lakásban ragadunk, és a barátainkkal sem tudunk találkozni. Ilyenkor érdemes otthonra olyan programokat kitalálni, amelyeket élvezünk. Vegyünk forró fürdőt, nézzünk meg egy jó filmet, süssünk pizzát, vagy tegyünk bármi mást, ami boldoggá tesz minket.

Szponzorált tartalom

A cikk a Phytotec Hungária támogatásával készült.

folytatás

Legkedveltebb hírek
Ajánló - Szereplők: Reese Witherspoon, Sofía Vergara, Michael Mosley, Richard T
2020-01-25 00:05:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
December elseje óta először győzött az Osasuna
2020-01-24 23:35:22 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
A Drágám, add az életed! című, hétköznap esténként jelentkező show adásaiban egy héten keresztül jól ismert párok férfi tagjai versengenek úgy, hogy szívük hölgye dönt sorsukról! A humoros ügyességi, vagy éppen embert próbáló feladatokat az a pasi
2020-01-24 23:30:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez