Kétmilliárd forintot kap Szekszárd a paksi bővítés miatt

| Cikk eltávolítása
Cimkék:
Kétmilliárd forintot kap Szekszárd a paksi bővítés miatt

Csaknem kétmilliárd forint támogatást kap fejlesztéseihez a szekszárdi önkormányzat az állami Paksi Ipari Park (PIP) Nonprofit Kft.-től ? írja az MTI.

A Paks II. projekt megvalósításában fontos szerepet szánnak Szekszárdnak. Közös érdek, hogy a város és a régió is fejlődjön – mondta Süli János a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter az MTI szerint.

A tolnai megyeszékhelyen épülő, iparterületi útnak köszönhetően az ott működő vállalkozások könnyebben jutnak el majd Paksra. Szekszárdon a tervek szerint kétszáz lakás épül – tette hozzá a miniszter.

Ács Rezső polgármester (Fidesz-KDNP) elmondta: a támogatást oktatási, szociális és gazdaságfejlesztési projektek önerejéhez használják fel. A projektek keretében többek között iskolaépületek energetikai korszerűsítését végzik el, bölcsődét, orvosi ügyeleti központot, körforgalmat és elkerülő utat építenek.

Kiemelt kép: Süli János, Miniszterjelöltek kinevezése előtti meghallgatása, az Országgyűlés gazdasági bizottságában kedden. / Karancsi Rudolf 24.hu

folytatás

Legkedveltebb hírek
A kínai termeléskiesés heteken belül komolyan érinteni fogja Európát is, Kínának pedig most döntenie kell, hogy a GDP növekedését vagy a vírus megállítását tűzi ki fő célul ? emelte ki a Nagyvállalatok Logisztikai Vezetőinek Klubja
2020-02-17 17:07:11 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
A tollaslabdázó Sárosi Laura közel áll ahhoz, hogy a tokiói nyári játékokon is részt vehessen
2020-02-17 16:56:20 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
Beszámoltunk a napokban róla, hogy Amanda Bynes-nak megkérte egy rejtélyes fickó a nevét, de akkor még nem sokat tudtunk a kilétéről
2020-02-17 16:52:26 | Hozzászólások: 0 | 24.hu
 Chuck, a művész
2020-02-17 16:45:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
 A színésznő és kisfia a Római-parton töltötték a hétvégét
2020-02-17 16:43:13 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Ennél ma biztosan nem látsz édesebbet: Sebestyén Katja és kislánya olyanok, mint két tojás
2020-02-17 16:32:00 | Hozzászólások: 0 | Tények TV2
Tipp: Kattints a képre a következő hír megtekintéséhez